Aranyváros - "Csak elképzelt világa van" - beszélgetés Cs.Nagy Sándorral
- Stőhr Lóránt Népszabadságbeli interjújában, amelynek alcíme az lehetne: "Most mutasd meg!", a film operatőrével, Marosi Gáborral szinte kizárólag arról beszéltetek, első nagyjátékfilmedet milyen abszurd körülmények között, milyen mókás összegekből tudtad összetákolni. Hogy' vagy te az ilyen beszélgetésekkel?
- Borzasztóan zavarnak. Nagyon bízom benne, hogy ez a munka nem attól lesz érdekes, hogy mennyibe került - hanem attól, hogy miről szól. Ez a film szenvedélybetegségből született, nem pedig "száműzetésben". Nem váltott ki senkiből sem ellenállást, hanem el akart készülni, ezért vállalta azokat a - valóban mostoha - körülményeket, amelyek között létrejöhetett. De ha őszintén kellene nyilatkoznom arról, milyen ennyi pénzből forgatni, és hogyan érint, amikor erről szólnak az interjúk, azt mondanám, én ettől nagyon rosszul érzem magam. De nem kívánok a szakmáról, a kuratóriumokról, a magyar filmes közéletről könyörtelen ítéletet mondani. Filmet szeretnék csinálni, nem pedig indulatokat gerjeszteni.
- Az Aranyvárossal pályáztál kuratóriumokhoz?
- Igen. Megvettem a nyersanyagot, összeszedtem az embereket - de azt, hogy utána elkezdhettünk forgatni, nagymértékben Durst Györgynek köszönhetem. Ugyanis azt az összeget - négy és fél millió forintot -, amit producerként az MMK kísérleti filmes kuratóriumától kapott filmek készítésére, nekem adta. A bizalmon kívül azért is, mert a pályázati feltételek miatt lehet, hogy visszaadta volna. Az "előfinanszírozás" során ugyanis Durst Györgynek, saját zsebből, elő kell szednie négy és fél milliót, megcsinálni egy filmet, majd a számlákat bevinni az MMK-ba, és - ha műanyagpohárig elszámolt mindennel -, ezek után visszakapja a pénzt. Az MMK-tól kapott összegből elkészült egy rövidfilm, ebből használtunk fel anyagokat az Aranyvároshoz. Másfél évvel ezelőtt pályáztam az ORTT-hez, és tavaly tudtam meg, hogy nyertem tízmillió forintot. Ebből próbáljuk befejezni a filmet. Ezenkívül még egyszer pályáztam az MMK-hoz, kaptam egy elnézést kérő levelet, amelyben az állt, olyan szűkösek a kereteik, hogy ezt a filmet nem tudják már támogatni. Nevetséges helyzetbe hozták őket, megértem.
- Van úgy, hogy azon kapja magát az ember, a sorozatos alkuk következtében a kezdeti célok elhalványultak, eltűntek, vagy megvalósításuk értelmét vesztette. Te meddig vagy hajlandó önmagaddal és másokkal alkukat kötni?
- Nagyon edzett vagyok már ebben a low-budgetben. Az az érzés, hogy mindenképpen meg akarok csinálni egy filmet, minden alkalommal elnyomta a realitásokat - így azt a tényt, hogy ennyi pénzből nem lehet filmet forgatni. De hiszek abban, hogy nem kötöttem súlyos alkukat. Ahogyan - bár még a vágási munkálatoknál tartunk - hiszek ebben a filmben is. Ugyanakkor folyamatosan ott motoszkál bennem a kérdés: mennyire lesz befogadható ez a történet? Mert olyan filmeket szeretnék csinálni, amelyek eljutnak a közönségükhöz.
- El is utasítod, hogy experimentális filmet forgattál volna.
- Mert semmiképpen sem tekintem annak. Olyan, majdhogynem "hagyományos" eszközökkel elkészített filmről van szó, amelyben a történet nem konvencionális.
- A forgatókönyvedet olvasva, egy ideig nem tudtam eldöntetni, vajon csak az egyik, vagy mindkét főszereplőd skizofrén. Aztán rájöttem, András, aki emberszabású ufonautának képzeli magát, valójában szerepjátszó.
- Tulajdonképpen igen. Olyan karakterről van szó, aki sajátos gondolatisága során eljutott arra a pontra, hogy nem tartozhat az emberek közé - és nem tartozhat abba a világba, amely durván ellentmond mindannak, amiről ő azt hiszi, hogy emberi. András szerint nyilvánvaló, hogy ő nem lehet ember, ezért hagyták itt a földönkívüliek, vagy egy másik bolygóról származók. Logikai alapon jutott arra a következtetésre, hogy kell lennie valaminek, ami más. Ezt a hipotézist szeretné egyre konzekvensebben képviselni, miközben beleszeret egy skizofrén nőbe, aki önmagában hordozza a mást, és mindenfajta tudatosság nélkül képes belemászni a saját maga által felépített világba. Andrásnak csak elképzelt világa van.
- A film főhőse két extrém személyiség, aztán lassacskán észreveszed, itt majdnem mindenki más, vagy mást játszik, mert másvalaki akar lenni, mint aki. Anna két személyiséget hordoz, András szerepet játszik. Jan Kohar újságíró megfigyeli Anna másik személyiségét és az ő világát realizálja egy készülő regényben. András apja, Géza pedig a való világból a komolyzenébe menekül. Túl a kiváló dramaturgián: korérzésről van itt szó?
- Carl Gustav Jung Titokzatos jelek az égen című könyvében - amely egyben az első ufo-irodalom - páciensei, tapasztalatai alapján leírja, szerinte miért fordulnak az emberek a földönkívüliek felé. A történelem, a civilizáció folyamán, majd a második világháború után sorra jelentkeztek azok az emberek, akik vagy azt hazudták, vagy megélték, vagy egyszerűen elképzelték és maguknak bemagyarázták, hogy kapcsolatba kerültek valamiféle földönkívüli szellemiséggel, értelemmel, és onnantól fogva ez határozta meg a hétköznapjaikat. Jung úgy reflektál erre, hogy noha neki sohasem volt ilyen kapcsolata, de valami kétségtelenül azt generálja, hogy emberek egy része, a Földön kívülre figyelve olyasmit keres, olyasmiben hisz, amelytől talán élhetőbb lesz az a világ, ahol két lábbal élnek a földön. Igen, úgy érzem, ez korérzés. Magam körül is felfedeztem jó néhány olyan embert - , akik ha nem is olyan szélsőségesen, mint András, vagy a többi szereplő -, de megpróbálnak kilépni a valóságból, vagy elmozdulni a realitások talajáról. Mert ebben a valóságban nem tudnak tenni - sem saját magukért, sem a társukért, sem a társadalomért.
- Csak hát miközben ez a fiatal férfi mindenáron ki akar lépni a valóságból, tettei révén egyre mélyebbre süpped benne. Beleszeret egy prostituáltba, de ez eltörpül egyre színesedő bűnlajstroma mellett: késelés, autórobbantás, fegyveres- és bankrablás, gyilkosság...
- Ha valaki ennyire megszállottjává válik a maga által felépített világnak, onnantól fogva öntörvényűen működik. És ez nagyon komoly következményekkel jár mind a saját élete, mind a társadalom szempontjából. Ezek jelek - melyekkel foglalkozni kell.
- A forgatókönyv meglehetősen akciódús. Ehhez képest meglepő, hogy az interjúban a negyvenes évek olasz neorealizmusát és a Dogmát neveztétek meg a film jellemző stílusjegyeiként - értelemszerű, ebben nem kis szerepe van a tízmilliós költségvetésnek.
- A film két egészből áll: az egyik Anna világa, az Aranyváros, képzelt világ. Ezt Bulgáriában, a Fekete-tenger mellett egy mediterrán kisvárosban, a való világban játszódó jeleneteket pedig Budapesten, a VIII. kerületben forgattuk. Az Aranyváros-jeleneteket szigorú, már-már klasszikus, konzervatív stílusban fényképeztük, szemben a Budapesten forgatott egy snittes jelenetekkel. A vágások, illetve ritmusok tulajdonképpen a snitten belüli kameramozgások, a gyorsan zajló események, vagy a színészek mozgásai. Ha belegondolok, eddig milyen elemelt, magasröptű témákról beszélgettünk, akkor azt érzem, pontosan a két ellentétes technika miatt, mindez hitelesen, ugyanakkor mégis a "talajon" maradva fog megjelenni a vásznon. Az "akciódús" forgatókönyvről: nem tartom problémának, hogy ezt érzed, de a megvalósítás szempontjából nyilván mindez sok nehézséget okoz.
- Úgy emlékszem, eddigi filmjeidnek is te írtad a forgatókönyveit.
- Nagyrészt. A Lammba belecsöppentem mint operatőr, aztán együtt rendeztük meg Pólik Józseffel.
- Azért tartom ezt fontosnak, mert kisjátékfilmjeid - kiváltképp a Caligula, de ilyen a Pólik Józseffel forgatott Lamm is - központi témái a bűn, az őrület, a rendkívül szélsőséges szenvedélyek. Mennyire csempészted bele ezeket a munkákat első nagyjátékfilmedbe?
- Kétségtelen, hogy a Caligula valamennyire előzménye ennek a filmnek. Az volt az első kisjátékfilmem, és erősen tetten érhető benne, hogyan reflektálok a világra. Ebben a filmben is ez jelenik meg. Mindkettő "első", és mindkettőnél kicsit magasabbra tettem a lécet, mint kellett volna. Talán ott is és itt is többet akartam elmondani, mint amennyit egy kisjátékfilm vagy egy nagyjátékfilm elbír. Ugyanakkor ez az eddigiektől teljesen független történet, de ezen túl is nagyon nagy distanciát érzek az eddig készült munkáim és a mostani, első nagyjátékfilmem között. Most - a készítés fázisában - úgy érzem, komoly különbség van egy kisjáték-, illetve dokumentumfilm és ennek a nagyjátékfilmnek az elkészítése között. Reményeim szerint tartalmát tekintve is komolyabb dolgozat kerül ki a kezeim közül.
- Mennyire érzed magad monotematikus alkotónak?
- A filmjeim jó része - amelyek számodra ennyire tematikusnak tűnnek - azért készült el, mert bizonyos témák mindennél erősebben foglalkoztattak. De nem érzem magam tematikus rendezőnek. Nagyon szívesen forgatnék akár egy jó krimit, akár egy jó vígjátékot. Semelyik sem áll tőlem távol, de tagadhatatlan, egyiket sem csinálnám meg mindenképpen, minden körülmények között. Ráadásul egy jó krimihez, thrillerhez, vígjátékhoz kiváló feltételek kellenek. Jelenleg ilyen feltételek nem állnak rendelkezésemre.
- Az eddigi színészválasztásaid nagyon karakteresek voltak. A Caligulában Hajdu Szabolcs, sőt, Bozsik Yvette is játszott. A Lammban is te választottad a szereplőket, így Szabó Domokost?
- Nem. Csak Nyakó Juli volt az én ötletem.
- Ez is elég beszédes. Az Aranyvárosban, Kovács Lajoson kívül kikre esett a választásod?
- Rajhona Ádám az apa - vele már nagyon régen akartam dolgozni, Andai Györgyi az anya. Andrást Bertók Lajos, Annát Magusin Anna játssza. Anna holland lány, nyolc éve él Magyarországon, korábban Bozsik Yvette társulatában táncolt. Ez az első szöveges, színészi szerepe. Szeretem az akcentusát. Néztem a musztereket - nekem nagyon bejön. Jan Kohar szerepét Kovácsy Tibor játssza, aki többek között a Magyar Narancs újságírója, olvasószerkesztője. Játszott kisebb szerepeket filmekben, de hát ettől függetlenül ez nehéz választás volt, mert behatárolta az ember lehetőségeit. Hiszen profi, tapasztalt színészekkel dolgozni, tőlük tanulni nagyon jó.
- Kevés ebben a forgatókönyvben a humor - vagy nincs is. Miért?
- Akarva-akaratlanul azért van abban egy jó adag irónia, hogy András földönkívülinek képzeli magát, és egy garázsban, tapadókorongokkal a testén próbál kapcsolatba lépni távoli bolygón élő emberekkel. Bizonyos szempontból cinizmus is van benne. Lehetséges, hogy olvasva inkább ennek a drámaisága volt hangsúlyosabb.
- Így volt. Mikor végeztél a főiskolán?
- Nem jártam főiskolára.
- Érzed ennek bármiféle hátrányát?
- Nem foglalkozom vele. Felvételiztem a főiskolára, el is jutottam az utolsó körig, csak túl fiatalnak tartottak abba az évfolyamba. Azt tanácsolták, jelentkeztem jövőre. Húszéves voltam - csak fiatalabbnak néztem ki... Én a filmgyárban tanultam mindent. Felvételvezető gyakornokként kezdtem a Mafilm-ben, majd operatőrgyakornokként, segédoperatőrként dolgoztam. Aztán úgy döntöttem, elkezdem csinálni a saját filmjeimet. És ez működött is. Megkockáztatom, a filmgyári évek hasznosabbak voltak, mint négy év főiskola. Sok barátom járt oda, párhuzamosan forgattuk a filmjeinket, és a tapasztalat azt mutatta, nem kifejezetten a főiskolán adják át azt a mérhetetlen esszenciális tudást, amely ahhoz szükséges, hogy valaki filmet csináljon.
- Miből élsz? Mennyire veszed ki a részed a "megélhetési" rendezésből, azaz reklámfilmek, klipek készítéséből?
- Operatőrként dolgozom. Reklámfilmet kétszer forgattam, de nagyon rosszak a tapasztalataim. A megrendelők olyan primitívnek hiszik a nézőket, annyira hibás elképzelésük van a fogyasztóról, hogy ezekből a beteges elképzelésekből idióta reklámfilmek születnek. Ezek a "megélhetési" reklámok, egy sajátos közeg, és itt valóban nagyon komoly összegekről van szó. Videóklipet inkább kíváncsiságból forgatok, nem pedig pénzért. Magyarországon egyébként is olyan alacsony költségvetésből készülnek a klipek...
- ... négy, öt millióból?
- Jellemzőbb a nyolcszázezer és a másfél millió forint. Ugyanakkor nagyon sok tehetséges rendező van - őket nem nevezném "megélhetési" rendezőknek -, akik itt találnak lehetőséget arra, hogy "filmet" csináljanak, itt élik ki a filmkészítési vágyukat. Jó esetben filmre lehet forgatni, rendes kameramozgató technikát lehet alkalmazni, rendesen lehet világítani, akár színészeket is fel lehet kérni a két-három napos forgatásokra. Lehet kísérletezni, valahogyan meg is lehet belőle élni. És akkor mégsem vágnak bele olyan fejvesztett módon a filmcsinálásba, mint én. Ezt megértem. Rohadtul nem vagyok büszke arra, hogy így csinálok filmeket.
- Durst György azt mondta, ahhoz, hogy ebből a fekete-fehér 35-ös nyersanyagra forgatott filmből "moziképes" munka legyen, még jó néhány millió kell(ene).
- A negatívot átírtuk videóra, videón megvágjuk, megkeverjük a hangot - tulajdonképpen megcsináljuk a mozikész változatot videón. De ahhoz, hogy ebből mozikópia legyen, nagyjából még hatmillió forint szükséges. Abban bízom, hogy az összerakott anyagot meg tudom mutatni olyan embereknek, akik megfinanszírozzák azt, hogy ebből film legyen. Mert ez a film megérdemli, hogy vászonra kerüljön. A vágás mellett ez most a legfontosabb. A film minimális anyagi feltételeit Gyuri teremtette elő, a tízmillió forintot együtt kaptuk. Én annyiban érzem magam producernek, hogy a filmet létrehozó szakembereket - nagyrészt a barátaimat - sikerült összeverbuválnom. És ők végigcsinálták velem - szinte fizetés nélkül. Úgyhogy ennek a filmnek maga a stáb a producere.
- Hány történeted van még leírva?
- Három nagyjátékfilm forgatókönyve van otthon - várakoznak a fiókban.
