sex hikaye

Augusztus 4-5., hétvégi ajánló - a filmet csak nézheted

2001. augusztus 4. - filmhu
Elérkeztünk a Sziget derekára, amilyen bőségesek voltak az első napok mozgóképes diskurzusokban, úgy mellőzzük a hétvégén a szellemi tornát, és inkább lényegüljünk át egyszeri befogadóvá: szórakozzunk hát! Ha belefáradsz a sok koncertbe menj el Szirtes András Vándormozijába a domb mellé szombat este 23 órakor, ahol a rendező Napló-tekercseit láthatod. Amíg Szirtes tekercset cserél, elmondja egyrészt a film elkészülésének körülményeit, a fogadtatását, beszél a film készítőjéről. Ez a különleges mozi utolsó előadása a Szigeten.

De ne szomorodj el, hisz a Sziget Mozi továbbra is ontja a jobbnál-jobb kis- és nagyfilmeket. Kezdd rögtön a mozizást a rajz.film.hu által szervezett Nincs mese! c. blokkal minden este 23 óra 10 perckor. Szombaton Kollár László egy snittes underwater gegjét, az Akváriumot láthatod, míg vasárnap este Hegedű Marci véres szösszenetét, a A mesterlövészt. A könnyed rajzfilmek után előételként fogyasszátok el a filmhu által prezentált fiatal magyar kisjátékfilmeket. Szombat este Oláh Lehel lírai Öt után, hat előttjéhez, míg vasárnap este Kenyeres Bálint analitikus tanulmányi filmjéhez, a Tévéjátékhoz lehet szerencsétek. S csak ezek után jönnek a nagy mozik...

Szombat este 23 óra 30 perckor kezd el peregni Incze ÁgnesI love Budapest c. filmje, s ezzel búcsúzunk a Sziget idei legjobb magyar elsőfilmeket bemutató blokkjától. (Ágnes is elsőfilmes díjat nyert bizony a 32. Szemlén.) Ha megszeretted Budapestet, maradj még, mert éjjel 1 óra 20 perckor megnézheted Christopher Nolan hátborzongatóan agymosó backward thrillerét, a Mementot. Ha valami, hát akkor ez a film emlékezetessé(?) fogja tenni a hétvégéd...

Bulizzál, mozizzál, aludj nagyot, és találkozunk hétfőn.

Címkék

fieszta



nka emblema 2012