Az éjszaka angyalai és az elhallgatott tüntetés

Fiatal kritikusok a Filmhéten

A szabadságérzetet kutatja Somogyvári Gergő és Horváth Balázs riportfilmje, a Riksaláz, a kivándorlás, útkeresés, felelősség és szabadosság elő-előbukkanó témáinak ölelésében. Nem árulnak zsákbamacskát, Bernard Malamud idézetével („Szabad csak az lehet, aki tudja, mi az a szabadság. Ahogy én téged ismerlek, Abramowitz, te csak a virsligyárban leszel szabad.”) nyit a film, amelynek igazi értelme és az alkotók azon keresztül megfogalmazott véleménye az 54 percnyi játékidő második felére válik érthetővé.

A felütés remekbeszabott, egy komp kikötését nézzük végig a Tudósok zenekar Bevándorló blues-a kíséretében. Sok embert látunk egymás után, pár mondatos gondolataik felépítik a néző számára a riksás-lét díszleteit. Megismerjük egyesével a riksataxikat hajtó magyarokat, a különböző motivációkat és célokat. Az ellenpontozó szerkesztést dicsérni kell, a különböző indokok, a pénz csábítása mögül kirajzolódik az életérzés, a (nem anyagi értelemben) különösen kiváltságos szerep, amely összeköti a megszólaltatott kalandvágyó huszonévest, a gyerekvállalásra készülő harmincast, a Magyarországtól fokozatosan elszakadó egykori punkzenész ötvenest és a csavargó hajléktalan hatvanast. Más-más megfogalmazásban, de mindegyikük mesél arról a „kívülálló-bennfentes” paradox kettősségről, amit a bevándorló, akitől a helyiek útbaigazítást kérnek, a hollandul is beszélő világjáró, és a közepes angoltudással is lelkesen kommunikáló srác egyaránt éreznek.

Mindegyikük riksataxis. A mindig-történik-valami amszterdami nyüzsgésében és forgatagában meg lehet találni a parányiság felemelő békéjét, és a végigdolgozott éjszaka után reggel 6-kor elszívott füves cigi jóleső nyugalmáról beszélő fiatal is örömmel gondol arra, hány részeg és betépett, eltévedt turistának jelentette a megváltást aznap éjjel a riksájával.

Riksaláz - előzetes

A film közepén eltolódik a hangsúly, Tibivel, a sokszínű társaságból leginkább kilógó idős csavargóval foglalkozunk hosszabban. Egy évvel később már nem taxizik, de újra Amszterdamban látjuk, boldogulni próbál a maga módján. Amikor visszatérünk a többiekhez, kiderül, hogy megváltoztak a körülményeik, és ők maguk is. Volt, aki szakított a párjával, más feladta ezt az életstílust és hazatért. A film dramaturgiai csúcspontja a lemenő nap fényében előttünk haladó autó, és Attila mondatai, amivel összefoglalja az 50 percen át keresett életérzést. A riksázás gyönyörű képi allegóriája a szabadság deklarációjával. Végül rádöbbenünk, hogy néha a szabadságról való lemondás a szabadság megtartása.

Nagy Kata dokumentumfilmje, az Egy döntő pillanat, a magyar történelem egyik ismeretlen epizódjával foglalkozik. Az Aranycsapat hatalmas meglepetésre elvesztette az 1954-es foci-vb döntőjét, Szepesi György rádióközvetítését a Népstadionban hallgató 30 ezer ember egy része pedig elkeseredett dühében az utcára vonult és Puskást, valamint a szövetségi kapitányt, Sebes Gusztávot szidó rigmusokat skandáltak, felelősségrevonást követelve. Az ebből kinövő tüntetés a következő napokban is folytatódott, a párt politikai bizottsága számára készített titkos jelentésben 8-10 ezer fős tömegről számoltak be. Nem meglepő, és az utókor számára sajnálatos, hogy a korabeli sajtóban említést sem tettek a tüntetésekről, ezért az események rekonstruálása nem könnyű. Az Egy döntő pillanatban, a már említett titkosszolgálati és rendőrségi jelentéseken kívül néhány korabeli szemtanú elmondása alapján ismerhetjük meg a történéseket. A megszólalók többsége gyermekként volt jelen a Népstadionban, érdekes szemszögből halljuk tehát a visszaemlékezéseket.

A film lassan bontakozik ki, az első percekben csak az Aranycsapatról, a meccs lefolyásáról, az összeállításról, Sebes Gusztáv szakmai hibáiról esik szó. Fekete Ernő jól oldja meg a narrátori feladatokat, de a mai Puskás Ferenc Stadionban felvett jelenetek, ahol látjuk őt sétálni, kissé erőltetettre sikerültek. (A film másik narrátora Szikszai Rémusz, ő nem jelenik meg a képen.) A focirajongók számára a felvezetés is didaktikusnak fog tűnni, hiszen az egyébként valóban nagyszerű Aranycsapat történetét és berni kálváriáját unalomig ismerjük. A történelmi szál ismertetése ezután következik, megszólal többek közt Kozák Gyula szociológus és Török Péter újságíró, akik gyerekként látták a tüntetéseket, illetve Szécsi István, a POFOSZ 1956-os Hagyományőrzők elnöke, és Szever János Johnny, a Fradi törzsszurkolója. Grosics Gyulát és Buzánszky Jenőt, az Aranycsapat két tagját is hallhatjuk, bár ők nem tudnak első kézből beszámolni a pesti eseményekről, hiszen éppen úton voltak haza, s mint kiderül, egy nem tervezett tatai megálló is késleltette a Budapestre érkezésüket. A film nagy erénye a titkos jelentések bemutatása és egyes archív felvételek használata a hallott történetek aláfestésére (például az egykori Nemzeti Színházról és Csokonai moziról), melyek azonban furcsa hatást keltenek a pesti utak és terek mai képével váltogatva (például a Blaha Lujza téren készült képsorokkal párba állítva). Mint Majtényi György történésztől, a film szerkesztőjétől megtudtam, rá voltak kényszerülve erre a megoldásra, ugyanis az '50-es évekből – leszámítva az '56-os forradalom napjait – elenyésző számú felvétel maradt fenn. A hivatalos dokumentumok kicsiny száma és a sajtóhírek hiánya szintén csökkenti az 1954 július elején Pesten történtek bemutatásának lehetőségeit, ezt talán érdemes lett volna történészek megszólaltatásával ellensúlyozni.

Mindezek ellenére kiemelendő, hogy az Egy döntő pillanat hazánk történelmének egy fontos pillanatáról mesél, egy momentumról, amelynek jelentőségét különösen a későbbi események tükrében ismerhetjük fel.

Szerző: Monory Csaba