Az ifjúság megnyugtat - Vadászelnök és kisjézus a Balatonba csobban - beszélgetés Csáki Lászlóval és Bánóczki Tiborral
- Iparművészetis hallgatókként hogy vetődtetek bele a filmkészítésbe?
- Csáki László: Tibi animációs filmrendezést tanul, én pedig videóra szakosodtam. Már korábban is készítettünk rövidebb animációs és kísérleti filmeket, illetve két éve már csináltunk egy hosszabb kisjátékfilmet is, a 6 napot, amiben Tibi még szereplő volt, eztán döntöttünk úgy, hogy belevágunk egy nagyjátékfilm elkészítésébe.
- Bánóczki Tibor: Íródott egy novella, amelyről úgy láttuk, hogy jó lenne bővebben kifejteni film formájában, ebből készült egy forgatókönyv, ennek nyomán határoztuk el magunkat a film mellett.
- Korábban experimentális filmeken dolgoztatok együtt, most viszont már forgatókönyvet írtatok. Mintha elmozdulnátok a realistább, történetközpontúbb filmkészítés felé. Jól hallottam, hogy van a filmnek sztorija?
- B. T.: A filmnek van sztorija, de realistának korántsem lehetne nevezni. Ez egy abszurd történet egy kisváros vagy falu életéről, még ha ez nem is derül ki. Ezen a helyen különböző figurák találkoznak: a középpontban egy vadásztársaság elnöke valamint a családja, felesége és lánya áll, de szerepel a filmben egy állomásfőnök és egy fotós is – ezeknek az emberek a viszonyait mutatjuk be. De teljesen abszurd jelleggel, mert például megjelenik a színen a kisjézus is animált formában. Különféle animációs technikákat is alkalmaztunk, amiket megpróbáltunk szervesen beleilleszteni a filmbe.
- Pénzetek nincs. Hogyan tud manapság két fiatal rendező nulla forintból 16 mm-re nagyjátékfilmet forgatni a Balatonnál?
- B. T.: Nehezen.
- Cs. L.: Ha kellő elszántság van benned ahhoz, hogy megcsináld azt, amit akarsz, akkor valahogy meg is tudod csinálni. Persze egy csomó buktató volt a történetben. A pénzhiányunkból megpróbáltunk erényt kovácsolni, mégpedig a már említett animációs betétek útján – ez azonban nem a szegénységünket érzékelteti, csak színesebb lett tőle a film.
- B. T.: Tulajdonképpen maga a téma is ezt a módszert kívánta meg. Mi nem tudunk „normális” filmeket készíteni. Amit mi tudunk és szeretünk, azt próbáltuk meg beleépíteni egy nagyjátékfilmbe, amiben animációs betétek a közfelfogás szerint nem nagyon szoktak lenni. Másrészt a kevés pénz hátrányát a kreativitáson túl az emberek segítőkészségével lehet áthidalni. Rengeteg szívességet kaptunk a színészektől. Tényleg mindenki gőzerővel dolgozott, és tiszta szívvel adta magát ehhez a munkához. Csak így lehetett megcsinálni.
- Akkor ez biztosan kalandos forgatás volt…
- Cs. L.: Abszolút kalandos. A második napon a Balatonban volt egy csónakos jelenet a vízen, mindenki bemikrofonozva, kamera készenlétben – hát azonnal belefordult az egész csapat a tóba technikástul, mindenestül együtt. Ekkor volt egy pillanat, amikor úgy tűnt, hogy ez az egész olyan anyagi kárt hoz ránk, hogy itt megáll a projekt. Valahogy mégis továbbgördültünk, megjavultak a technikai eszközök, és akkor folytattuk.
- B. T.: Néha tényleg az volt, hogy most már nincs tovább: még azok a minimális feltételek sem lesznek meg másnapra, mint busz, benzin, legalább annyi pénz, hogy a stáb egyáltalán le tudjon utazni, de aztán mindig megoldódott minden, és gyűrtük tovább magunkat.
- Akkor azzal, hogy elkészült a film, már önmagában is beteljesült egy cél. Most öröm van, de terveztek valamit az Ifjúság megnyugtattal a jövőben?
- Cs. L.: Én szeretném például levinni Szombathelyre a Művészetek Házába. Igazából ez lenne a jó, elutazgatni a filmmel az országban, megmutatni bizonyos helyeken, klubokban. Ez egy erősen képzőművészeti film szerintem, s a forgalmazásnak nem nagyon látom esélyét. Mi csak vinni szeretnénk a filmet, mert azért azt akarjuk, hogy eljusson az emberekhez.
