Az Inforg Stúdió a Szemlén

Beszélgetés Muhi Andrással

filmhu: Szaladják István immár a harmadik, aki Fliegauf Benedek és a Kálmánchelyi-Végh páros után nagyjátékfilmmel jelentkezik az Inforg berkeiből. Hét filmetek lesz versenyben a kísérleti és kisjátékfilm kategóriában, a dokumentumfilmekből viszont csak Lakatos Róbert Moszny-ja jutott át az előzsűri válogatásán. Hogyan értékeled a stúdió jelenlétét a Filmszemlén, elégedett vagy ezzel az eredménnyel?

Mundruczó Kornél: Rövid ideig tartó csend

Muhi András: Évek óta szinte már hagyomány, hogy az Inforg Stúdió nevezi a legtöbb filmet a Szemlére. Nálunk ugyanis valamennyi műfaj jelen van, idén animációval is fogunk majd próbálkozni. Mindez számomra is egyedülálló helyzetet teremt, mivel – nyilván produceri szemüvegen keresztül – a magyar film valamennyi területére rálátok. Ugyanakkor semmi sem olyan fontos számomra, mint a minőség. Ha évekre visszanézünk, minden műfajban számos díjat kaptunk. Ezért most hidegzuhanyként ért, hogy a dokumentumfilmjeink közül csak egy jutott be a versenyprogramba, félő, hogy esetleg elvesztettem volna a szememet ebben a műfajban.

filmhu: Úgy gondolod, hogy elvesztetted?

M. A.: Úgy gondolom, hogy nem. (nevetés) Hogy három embernek nem tetszett, az még nem vonja feltétlenül kétségbe a filmek minőségét.

filmhu: És ha már verseny van, akkor a kiváló minőség esetén is előfordulhat, hogy másoknak vannak még jobb filmjeik.

M. A.: Ez így van, még nem tudjuk milyen a mezőny.

filmhu: A kisfilmek között jól ismert neveket találunk, akik fennakadtak a rostán (Mundruczó Kornél és Schwechtje Mihály), a dokumentum kategóriában pedig Groó Diána, Oláh Lehel, Varga Ágota.     

M. A.: Nagyon fontos, hogy ez ne panaszkodásnak tűnjön. Megpróbálunk majd nemzetközi terepen bizonyítani a be nem került alkotásokkal. Mások is, mi is jártunk már úgy korábban, hogy nemzetközi karriert futott be egy film, miközben nem került be a Magyar Filmszemle versenyébe. Nem kell túldimenzionálni a Filmszemle jelentőségét, hiszen régóta Európával és az egész világgal versenyzünk, és egyre tágasabb a tér. Mundruczó filmje a Rövid ideig tartó csend idáig a Lost and Found európai szkeccsfilm egyik epizódjaként 24 fesztiválon vett részt, Berlinben a Panoráma szekciót tavaly ezzel nyitották. Schwechtjét pedig első helyen rangsorolva ezzel a filmjével vették fel a Filmművészi Egyetem rendező szakára. Más grémiumok előtt ők már megfeleltek. A dokumentumfilmeket sem féltem, meg fogják találni a helyüket a nagyvilágban.

Nacer Khemir: Bab’ Aziz

filmhu: Az információs vetítések között lehet majd látni Nacer Khemir Bab’ Aziz című játékfilmjét. Milyen módon szállt be az Inforg ebbe az alkotásba, hogyan kerültél a közelébe?

M. A.: Tavaly Cannes-ban, amikor Fliegauf Benedek új filmjéhez kerestem partnereket, az egyik vezető német producerrel tárgyaltam, próbáltam magunkat eladni. Ő viszont váratlanul megfordította az irányt, volt egy filmjük, aminek már csak a hang-utómunkálatai lettek volna hátra, de elfogyott a pénzük. Egy francia-német-angol-iráni-tunéziai és most már magyar koprodukcióról van szó. Mint a répamesében, az Inforg segítsége kellett még, hogy a már majdnem teljesen elkészült filmet befejezhessük. A helyszínen megnézhettem a filmet és körülbelül a második filmkockánál láttam, hogy ez nekem kell.

filmhu: Mi érdekelt a Bab’ Aziz-ban? Azt lehetne laikusan gondolni, hogy egy hang-utómunka nem jelent nagy kihívást, nincsenek benne túl nagy lehetőségek.

M. A.: Egyrészt hirtelen öt valós kapcsolatom született, akik közül számomra különösen fontos a német és a francia producer. Az iráni film is nagyon erős, egyáltalán nem lényegtelen tehát, hogy egy fél osztállyal magasabba léphettem. Az operatőre Mamoud Kalari, a híres iráni rendezővel, Kiarostamival dolgozott együtt, a forgatókönyvet a legendás Tonino Guerra jegyzi. Egyébként jól döntöttem: a Bab’ Aziz az Iráni Filmfesztiválon megnyerte a spirituális filmek kategóriájának fődíját, azóta versenyben volt Kairóban, Locarnóban információs blokkban vetítették, most Rotterdamban versenyez. A hazai mozikban is be fogjuk mutatni áprilisban, a tunéziai nagykövetséggel egyeztetünk még erről.

filmhu: Ha már forgalmazás: milyen terveitek vannak új nagyjátékfilmetekkel, Szaladják István Madárszabadító, felhő, szél című munkájával? 

M. A.: Mindkettőnk pályáján nagyon fontos ez a film. Nyilván be fogjuk mutatni Magyarországon, és akik az Aranymadárra még emlékeznek, azok bizonyára Szaladják nagyfilmjét is várják. Komoly fesztiválokon szeretném indítani a film európai karrierjét. Pisti következő játékfilmjére már nyertünk magyar pénzt, abban bízom, hogy az első nagyfilmje - az Aranymadárral megtámogatva – hitelesít minket, könnyebbé válik az európai koproducerek megtalálása, és hamar belevághatunk a megvalósításba.

Szaladják István: Madárszabadító, felhő, szél

filmhu: Halász Péter Herminamező című 77 perces filmje a kísérleti kategóriában kerül bemutatásra. A rendező neve az Inforg berkein belül egy picit meglepő, hiszen – bár egyre tágasabb a stúdió ernyője - inkább fiatalokkal dolgozol, ráadásul Halász az utóbbi időben inkább Tarr Béla és a T.T.Filmműhely körül tűnt fel. Hogyan kerültetek kapcsolatba?

M. A.: Can Togay-jal terveztünk a tévéfilmpályázatra egy filmet, Halász Péter Ő, aki a sisakkészítő gyönyörű felesége volt című színházi előadása alapján. Ennek kapcsán találkoztunk, és egyszer csak megmutatta ezt a könyvet, amitől én nagy izgalomba jöttem. Kiderült, hogy a filmterv a Balázs Béla Stúdión keresztül, a T.T.Filmműhelyben kötött ki, Tarr Bélánál van, akit felhívtam, hogy szívesen beszállnék. És Tarr - meglepetésemre - azonnal átadta a filmet, vélhetően azért, mert akkor már A londoni férfivel foglalkozott, s mint rendezőnek nyilván minden energiájára szüksége volt.

A tavalyi év a megszorítások miatt pénzügyileg nagyon nehéz  volt. Halász Péter filmje fillérekből készült, erre nem is vagyok büszke. Ha koproducer-társaim, - maga a rendező és Novák Erik, - nem lépnek be mellém, nem tudtam volna megoldani ezt a feladatot. A pályázaton nyert 4 és fél millióból meg tudtuk volna csinálni, de ennek még csak a töredéke érkezett meg az Inforghoz. Most azért küzdök, hogy ezt az evidensen európai színvonalú filmet a Szemlén a nemzetközi vendégek is láthassák. (A Herminamező kísérleti kategóriában versenyez, és itt nem tartanak külön a külföldiek számára vetítéseket - F. Cs.) Szaladják filmjénél ugyancsak nehéz helyzetbe kerültünk, majd belehaltunk. Ha nincs produceri összefogás – ha Major István, Mécs Mónika, Mesterházy Ernő, Csáky Attila nem állnak a film mögé, - akkor ezt sem tudtuk volna befejezni.

filmhu: A versenyfilmek között jól ismert nevekkel találkozhatunk: Buvári Tamás, Politzer Péter, Lakatos Róbert. A filmek leírásából úgy tűnik, ők következetesen építik filmes pályafutásukat.

M. A.: Azt gondolom, ők mindhárman megértek már a nagyjátékfilmre is. Sajnos azonban náluk megakadt az a tendencia, hogy ha bizonyítasz a kisfilmben, magasabb osztályba léphetsz.

filmhu: A várakozás inkább visszafogja őket a fejlődésben, vagy ennek ellenére – vagy éppen emiatt – esetleg a másik műfajban megerősödnek?

Politzer Péter: Csendes éj

M. A.: Mindhárman más-más választ adtak a kialakult helyzetre. Politzer tavaly Aranyolló-díjat kapott Mispál filmjéért, neki most ”vágó tudata” van. Igaz, - vágóként indult, de rendezőnek készült. Nehéz is volt vele vágni eleinte, mert ha nem értett egyet a rendező kéréseivel, nem is szívesen hajtotta végre. Idén Hajdu Szabolccsal dolgozott a Fehér tenyérben, és mint rendesen, néhány Inforg filmet is vágott.

Lakatos - miközben a játékfilmre várakozik- szép csendben az egyik legjelentősebb dokumentumfilmessé érett, európai karrier előtt áll, az osztrákok őt választották ki a Cross the Border című szkeccsfilm magyar alkotójának. Ez a Lost and Found-nak (amiben Mundruczó készített kisfilmet), a dokumentumfilmes megfelelője. Buvári Tamással pedig az történt, hogy nem bírta kivárni a sorát, kisfilmje mellett 1 forint 20 fillérből nekivágott Girls c. nagyjátékfilmjének, ami DV-re forgott, épp most folynak az utómunkálatai, hasonlóan ”jó” anyagi kondíciók mellett.

filmhu: Iványi Marcell Balladája, annak ellenére, hogy kisfilm, számos koproducer összefogásával született meg. Mit vállalt ebből az Inforg?

M. A.: A Ballada magyar-belga koprodukció, a magyar oldalon én vagyok a vezető producer. Iványi okosan figyelt mindkét producerére, igazán  harmonikus volt az együttműködésünk. A magyar finanszírozás sajátosságai miatt viszont további segítségeket kellett kérnem. A Filmpartners (Pataki Ági, Kovács Gábor) és a Filmplus (Hollósi G. Zsuzsa) szálltak be.

filmhu: Furcsa helyzetnek tűnik, hogy egy kisfilm esetében a magyar részhez is három koproducer összefogása szükséges…

M. A.: Durván 20 milliós filmről van szó, és a költségek fele minket terhelt. Nyertünk rá összesen 5 milliót. Ilyenkor valakinek a zsebébe kell nyúlni: ez a film nem fogja visszahozni az árát, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy Iványi Marcell akár nemzetközi játékfilmmel folytathatja a pályáját. És akkor is eszünkbe jutnak majd a társaink, ha már a nagyfilmen gondolkozunk. Ez egy érdekes játék, a segítséget máshol visszaadod-visszakapod. Egy rendes kiállítású kisfilmhez - ha valóban labdába szeretnél rúgni nemzetközi terepen, s azt szeretnéd, hogy mind a rendezőnek, mind a producernek hivatkozási alap legyen, - 35 mm-es kópia kell. Ettől kezdve pedig minden nagyon drága.

Iványi Marcell: Ballada

filmhu: Új név a listán Köves Krisztián Károly és Sólyom Miklós.

M. A.: Köves Krisztián évekkel ezelőtt hozott nekem kisjátékfilm ötleteket. Nagyon támogattam, de nem nyertünk egy fillért sem. Ő zsánerfilmekben gondolkodik, még komoly terveim vannak vele. Ez a munkája, - a Tóbi - vizsgafilm az Iparművészeti Főiskolán, valójában nem Inforg-film, nem innen indult, nem itt lett kitalálva. Sólyom Miklóssal még alig találkoztam, mert többnyire New Yorkban él, őt Kardos Sándor ajánlotta nekem. Hozott egy Super8-ra forgatott rövidfilmet, amit Fuksz Lehel Szellemkép Szabadiskolájában készített. Jónak tartottam, de azért az Inforgban egy kicsit belenyúltunk.

filmhu: Térjünk vissza kicsit a pénzügyi megszorításokra. Úgy tudom elég komoly problémákat okozott a stúdió más filmjeinél is.

M. A.: Az Inforg által tavaly megnyert  támogatási összegeknek csak a  20%-a érkezett meg november elején(!), miközben 30-áig le kell adni a filmeket előzsűrizésre. Ráadásul vannak olyan munkák, amiket nyáron kell forgatni. Néhány fontos filmet - Enyedi Ildikó, Nemes Jeles László, Schwechtje Mihály munkáit - el sem tudtunk kezdeni, jó néhány dokumentumfilm is helyben jár, - egyáltalán a megnyert támogatások elapadása a stúdió életét tavaly szinte tervezhetetlenné tette. Most megismerkedhettem azzal az érzéssel, milyen, amikor leállítok filmeket, vagy nem engedem elindítani a forgatást. Miközben szinte nincs fontosabb dolog egy producer számára, mint az imidzse. Néha eszembe jut, talán nem kellett volna ennyire ”megnőni.” Minden szervezetnek van ugyanis egy gazdasági optimuma, amit ha elért, utána óhatatlanul eltörik. Idén 20 filmet görgetünk magunk előtt, közben a korábbi filmeket is futtatjuk a világban. Minden pályázatunkhoz erdőnyi papír mennyiségeket használunk fel. Ez persze mind-mind komoly költség. S mivel a magyar filmgyártás gazdasági környezete egyre tervezhetetlenebb, sokszor én magam is azt gondolom, hogy irracionális az a csapásszám, amivel a stúdió halad. Mindezekért ez az év nagyon ijesztő év volt számomra. Mert a legnagyobb baj az, hogy engem ez a dolog csak „nagyban” érdekel.

filmhu: Az elkészült filmekben hagyott mindez valamilyen nemkívánatos nyomot? Látható rajtuk, hogy nehezen készültek el, vagy ezt azért sikerült kivédeni?

Halász Péter: Herminamező - Szellemjárás

M. A.: Nagyon sajnálom, hogy Halász Péter filmjét nem tudjuk celluloidon bemutatni a Filmszemlén. Vannak kisfilmek, amik szintén nem kerülhetnek 35-ösre, pedig szerintem megérdemelnék. Egyéb kompromisszumokról nem tudok.

Persze hozzá kell tennem, a hiányosságok ellenére 2005 egyúttal nagyon jó év is volt a stúdiónak: folytatódott a Dealer fesztiválsorozata, immár túl van a 40-diken is, és rengeteg díjat nyert. Cannes-ban voltunk a Before Dawn-nal és a Résfilmmel, Velencében a Balladával, a Fekete kefe Chicagóban, Thessalonikiben versenyzett, most Rotterdamban szerepel.

filmhu: Kihagyhatatlan a kérdés: mit gondolsz a producerek és rendezők között kialakult, a normatív és szelektív támogatások arányát illető – többek által álvitának nevezett – véleménykülönbségről? Az egyik produceri társaság (MPSZ) 70%-os normatív arányt javasolt, ami nyilván a produceri szemléletből és érdekekből ered. Hogyan foglalsz állást ebben a kérdésben?  

M. A.: Nemrégiben adtam fel a függetlenségemet, és beléptem a Független Producerek Szövetségébe, ahol nem kezelik olyan radikálisan ezt a kérdést, mint a másik csoportban. Éppen azt nem szeretem a filmes közéletben, hogy nem tendenciózusan és lépésről lépésre megyünk végig a kérdéseken. Az arányszám fontos kérdés, de még öt másik megelőzi. Nem csak a játékfilmen belüli arányokon kell gondolkozni, hanem például hogy a keretekből mennyit szánjunk a dokumentum-, az animáció- illetve a kis- és nagyjátékfilm területére. Ezután lehet belemenni az egyes műfajokba, s eldönteni, hogy mennyit adjunk szelektív-, normatív-, strukturális-, valamint koprodukciós támogatásra.
Egyébként egyetértek a Független Producerek Szövetsége által javasolt aránnyal: a játékfilmen belül 40% szelektív, 30% normatív alapon osztódjon el, 30% pedig a koprodukciókra jusson.

Lakatos Róbert: Moszny

Magyarországon egyébként most nagyon jól megy a filmgyártás ipari része. Rengeteg szervizmunka jön be, sok reklám forog. Az állami elosztás koncepciójának kidolgozása viszont – hogy hogyan tekintsünk pl. a szerzői filmre, hogyan a közönségfilmekre, vagy a tévéfilmre - az MMK feladata lenne. Az MMK működésének modernizálása úgy tűnik elodázhatatlan. Fontos stratégiai kérdéseket kellene mihamarabb eldöntenie. A magyar filmek nevetségesen alacsony költségből készülnek, minden műfajban. A gyenge színvonalnak sokszor ez az oka. Ezzel összefüggésben nem mindegy például, hogy egy évben mondjuk csak 8-10 nagyjátékfilm készül el – de normális finanszírozási körülmények között,  vagy 40-re szórunk szét pénzt, amelyek aztán évekig nem képesek lábra állni. Egy radikális koncepcióváltáshoz persze számos konfliktust fel kellene vállalni.

Érdekes ugyanakkor látni, hogy a kommersz film területén átrendeződik az egész játéktér, váratlan szereplők tűnnek fel, akik olykor nagyokat kockáztatnak, és az is újdonság, hogy néhány - nem is állami pénzből finanszírozott film - megbukott a mozikban. Magam részéről nem bánnám ha a szerzői filmek világában is meg lehetne  bukni. Ha komolyabb konzekvenciái lennének annak, ha egy film úgy fut le a moziban hogy végül se közönséget, se kritikai elismerést, se díjakat nem tud felmutatni.