Beszélgetés Kocsis Tiborral

„Itt kell filmet csinálni”

Kocsis Tibor neve feltehetően nem ismeretlen az áldokumentumfilmek kedvelőinek, a Wapra jelentéssel pár éve már tett egy erős gesztust a környezetvédelem mellett. Új Eldorádó című dokumentumfilmjét, mellyel nem hazudtolja meg nagy igazságérzettel és felelősségtudtattal bíró rendezői attitűdjét, csütörtökön vetítették a Rómer házban. A film egy ma is lezáratlan ügyet boncolgat: a festői szépségű romániai falu, Verespatak egy lehetséges bánya felett, a világ második legnagyobb aranykészletén fekszik. A külföldi befektető mindent meg is tesz, hogy a környéket a semmivel tegye egyenlővé, a lakók azonban harcolnak. A rendezővel a vetítés után beszélgettünk.

filmhu:Az eddigi pályád felől nézve, milyen úton jutottál el az Új Eldorádóig – amit, ha jól tudom, négy évig forgattál?

Kocsis Tibor: Érdekes történet ez. Közel tíz évvel ezelőtt végeztem a színművészetin, dokumentumrendező és operatőr szakon. A Wapra jelentés elkészülte után egy kicsit eltűntem, mert nagyon komolyan gondoltam, hogy környezetvédelmi-, dokumentum- és oktatófilmekkel kell támogatnom az érintett területet. A profi-filmszakmából ezt nem sokan vállalták szívesen, mert idegen vidék volt, sőt, majdhogynem nonprofit filmezésnek nevezhető. A hatperces vizsgafilmem, a Nem kell mellre szívni a légszennyezésről szólt, amelynek kapcsán először gondoltam arra, hogy ily módon az ember egyszerre találhatja meg az önkifejezési lehetőségeket, illetve beszélhet számára fontos dolgokról. A Wapra óta nem jelentkeztem hosszabb filmekkel, mert a Flora Filmmel foglalkoztam, vagy például a Duna Televízió számára a Talpalatnyi zöld című műsort készítettem. Korábban sokat utaztam, de rájöttem, hogy Kárpát-medencében születő történetekkel kellene jelentkeztem: itt kell filmet csinálni, amit megmutatunk az ittenieknek. Ekkor kezdtem el építgetni a Flora Filmet, ahol sokféle filmet készítünk. Lassanként haladt előre a tiszai történet is bennem.

filmhu: Amikor az Új Eldorádót elkezdted forgatni, az első szál – a Tisza 2000-es ciánszennyezésének következményei – még nem előlegezte meg a Verespatak tragédiáját. Innen hogyan jutottál el a világ második legnagyobb aranykészletét kinyerni és az azon fekvő falut eltörölni szándékozó projektig? És egyáltalán, valamilyen koncepció befolyásolta a forgatásokat a későbbi formába öntés előtt? Vagy csak hagytad, hogy az anyag formálja önmagát?

K. T.: Iszonyatos folyamat volt. Az elején azt tudtam, hogy van egy rettenetes dráma, katasztrófa, miután gyorsan utánanéztem az eseményeknek, tudtam, hogy mindez már megtörtént a világban: Spanyolországban, Afrikában – és hogy meg fog történni máshol is. Megmutattam volna a katasztrófát a hatásaival együtt, vártam a Tisza rehabilitációjára, az élővilág újraéledésére, hogy kapjunk pénzt, és csak múlt az idő. Ahogy jártam az ércvidéket, a meddőhányókat, egyre több anyagom lett. Ezután már szisztematikusan jártam be azokat a „hotspotokat”, ahol valami történhet. Lett egy hetvenöt perces film, de mégsem voltam elégedett: éreztem, hogy két műfaj folyik össze: az ismeretterjesztő film és a drámai dokumentumfilm. Ez kábé egy hónapja volt, ugyanis augusztus óta vágjuk a filmet, meg sem merem mondani, hány száz órán át.

filmhu:A nyersanyag hány órányi volt?

K. T.: Mondjuk száz-szátötven óra között. A forgatási napok száma is meghaladja a százat. De azt szerettem volna, hogy a legerősebb legyen, ami ebből az erős anyagból születhet.

filmhu:A költségvetés miből állt össze?

K. T.: Pályázatokból néhány millió forint jött össze, ennek öt-hat, vagy akár tízszerese is lehetett az egész, amit nagyrészt a Flora Film finanszírozott.

filmhu: Jelenleg hol tart Verespatak története?

K. T.: Ahol a film vége is meghúzza a határvonalat: a román kormány nem döntött még, vár arra, hogy a kanadai befektető benyújtsa a hatástanulmányát, amit majd utána megvitatnak. Legutolsó információim szerint ezt elhalasztották őszre. Bizonyos körök szerint akármi lesz, meg fogják csinálni, mert akkora pénzről van szó. Én viszont, sokakkal együtt azt szeretném hinni, ezt nem szabad megvalósítani, mert szociális, ökológiai, kulturális katasztrófát okozna.

filmhu:Mire forgattatok és hány kamerával?

K. T.: DV-re. Két kameránk volt, sokszor nem érdekelt, milyen lesz a kép esztétikailag, csak odaadtam valamelyik nem-operatőr stábtagnak a másik kamerát, mert minél többet kellett láttatni az eseményekből. Kopog az eső, rossz a hang, de amit elmondanak, mindennél fontosabb. A létrejövő kontrasztok - a komponált, paradicsomi tájképek, vagy a vállalat hideg színei - önmagukból következtek.

filmhu:Úgy érzem, Te igazán hivatásodnak érzed a filmezésnek ezt a formáját: mintha egy adott fesztiváldíjnál többet jelentene, ha minél több emberhez eljut a filmed – az üzeneted.

K. T.: Jó hírem van: a Mokép vállalta a film forgalmazását. Ez magyar dokumentumfilm esetében nem gyakori. A film honlapja nemsokára az interneten is elérhető lesz (www.ujeldorado.hu). A sepsiszentgyörgyi kedvező fogadtatás után azt szeretném, hogy amilyen gyorsan csak lehet, kikerüljön a világba. Döntés előtt állunk, és nem mindegy, hogy mikor és hányan látják. Hogy kópián bemutatják, nagyon jó, mert talán jobban odafigyelnek rá, de az igazi közege a televízió. A moziban pedig az a bányagödör, amelyben az Eiffel-torony is csak elbújna, sokkal látványosabb.

filmhu:Manapság ritka, hogy egy dokumentumfilmes ennyi energiát és időt szánjon egy anyagra. Mi a következő hasonló léptekű terved?

K.T.: A Verespatak II… Bizonyára nincs itt vége, muszáj folytatnom. Közel kerültem ott az emberekhez, és úgy érzem, kötelességem is visszamenni. Érdekel a verespataki aranybánya története – ez már talán egy másik műfaj lesz, egy ismeretterjesztő film az egész vidékről. A Kárpát-medence ökológiai fenyegettségével is foglalkozom még. Többet kellene erről beszélni, már csak azért is, mert nem mindegy, hogy egy uniós ország mit visz be az EU-ba.