Bozsik Yvette - "Ez most már ennyi marad"
Így a táncművész-koreográfussal - aki ha éppen nem koreografál, nem tartózkodik a színpadon, vagy nem forgat filmet, akkor biztosan interjút ad - a kötelező körökön kívül "csupán" három másik filmes munkájáról, a Mandarin-koreográfiája kapcsán gerjesztett skandalumról, a sztárságról, és jó néhány tervről, álomról beszélgettünk.
- A veled és a film alkotóival készített interjúkat olvasva, már ameddig követni bírtam, legalább öt féle Mandarin-verzióval találkoztam: a készülő film először Kóródy Ildikó forgatókönyvére épült, másodszor Kínában játszódott, harmadszor már a te koreográfiádon alapult, negyedszer bejött egy rémes vízió, ötödször pedig nem tudom, mi várt volna, mert a fejemre zuhant a rólad szóló több mázsa dokumentum. Próbáljunk rendet teremteni a káoszban, miközben ne takargassuk el a Tavaszi Fesztivál egyik legizgalmasabb programsorozatán, a Mandarin-fesztiválon kitört "botrányt" se!
- Kezdjük a darabbal, ami a 95-ös bemutatót követően még két évadon keresztül ment a Katona József Színházban. A Mandarinnal komoly világfesztiválokon is felléptünk, többek között Szöulban, Edinburghban, Cividaléban, Jénában, Göteborgban. Óriási sikereket arattunk a magyar kultúrát népszerűsítve. Ez utóbbit csupán azért hangsúlyozom, mert Vásárhelyi Gábor, Bartók Béla szerzői jogainak magyarországi képviselője úgy nyilatkozott, hogy mi ezzel a produkcióval nem csak Lengyel Menyhért és Bartók Béla szellemiségét, hanem az egész magyar művészetet sértettük meg. Merthogy minden elképzelést felülmúlt az az erkölcstelenség, amikor - az eredeti művet megváltoztatva - csecsemőket, illetve kiskorú gyermekeket szerepeltettek az alkotók.
- Itt Vásárhelyi úr összemixelt két előadást. Horváth Csaba, Ladányi Andrea és a Közép-Európa Táncszínház valóban joggal váltott ki rendkívüli felháborodást, mivel darabjukban meztelen, néhány hónapos csecsemőket vittek alumínium ketrecekbe zárva a színpadra. De a te munkádban csak egy kisfiú szerepelt.
- Nálam az eredeti koreográfiában egy tízéves kisfiú a diák. A Lengyel Menyhért-féle pantomim-groteszkben egyébként többször van utalás a "kisfiú" és a "gyermek" jelzőkre. A darabban a Lány egy baba, akire rácsodálkozik a kisfiú, majd pedig labdázni kezdenek. Nincs olyan érintés, amely kétértelműségre adhatna okot! Vásárhelyi Gábor azonban a kisfiút négyévesnek látta, aggódva a gyerek erkölcseiért. Nos, ez a kisfiú az egyik táncosom, Tokai Tibor tanítványa az ürömi néptánc együttesben. A szülők nagyon boldogok voltak, hogy a gyereküket kiválasztottam, és a külföldi turnékon is velünk tartottak. Így volt ez minden, a darabomban szereplő kisfiú esetében.
- Az örökösök megosztották veled a darabbal kapcsolatos fenntartásaikat, mikor azt a Katonában játszottátok?
- Nem! Semmiféle kifogást nem támasztottak sem a produkcióval, sem velem szemben, pedig bőven adódott volna erre alkalmuk. A darabot két éve, a Tavaszi Fesztiválon játszottuk a Thália Színházban és egy néhány évvel ezelőtti Mandarin-fesztiválon is bemutattuk. Ennek ellenére beszéltem Vásárhelyi Gáborral a mostani fellépés előtt, és megkérdeztem, mi az, ami esetleg nem tetszik neki. Elmondta, és változtattam is a darabon. Az örökösökkel mind ez ideig nem álltam semmiféle kapcsolatban, éppen ezért úgy vélem, mindennek a Mandarin-film az oka. Emiatt van részem hátrányos megkülönböztetésben. Nagyon kellemetlen, hogy most, amikor Érdemes Művész lettem, azt kell tapasztalnom, ez az akció nem szól másról, csak hogy egy művészt a saját hazájában lejárassanak és rossz hírét keltsék.
- Úgy tudom, a filmben a Lány szerepére először Aleszja Popovát kérték föl. (Popova a Magyar Nemzeti Balett prímabalerinája - H.K.).
- Így igaz. Engem Mészáros Mártáék 98-ban kerestek meg, emlékszem, a Kabaré előadására jöttek el a Kamrába. Aztán készült velem egy próbafelvétel. Majd eldőlt, hogy én leszek a főszereplő és a koreográfus. Iszonyatosan sokat kellett az egész koncepción folyamatosan alakítanunk, mivel Bartók Péter kezdettől fogva tiltakozott a produkció elkészítése ellen, amely, ugye, eredetileg nagyjátékfilmnek indult.
- Melyben egy, a váltás gondolatával régóta kacérkodó klasszikus balerina kimegy egy sztárgálára Kínába, ott megismerkedik egy együttessel, amely éppen a Mandarint próbálja. A táncosnő Kínában marad és ott végzetesen beleszeret a Mandarint alakító táncos-koreográfusba.
- Aztán kiderült, hogy a Mandarin-történet csak egyvégtében, megszakítás nélkül mehet le.
- Tehát van egy harmincöt perces Mandarin-adaptáció, kerettörténet nélkül...
- És ez a film most már ennyi marad. Nem kerül sem elé, sem utána semmi - esetleg majd egy különálló dokumentumfilm a darab régi és mostani betiltásairól... Ez most csak maga a Mandarin. Erre adtak engedélyt, úgyhogy nincs benne szerelmi történet, fikció. Ez azért lényeges, mert a második forgatókönyvben, mikor már úgy dolgoztunk, hogy csak egyben mehet le a Mandarin, kitaláltunk egy sajátos víziót. A koreográfusnő, aki ezen a darabon dolgozik, és az életében számos problémával küszködik, furcsa álmot lát. Ennek az az érdekessége, hogy az apát játszó Jan Nowicki lett volna az öreg gavallér is...
-... és a három csavargó - Gálffi László, Kamarás Iván, Szabó Győző - közül az egyik a táncosnő-koreográfus férje, a másik a szeretője. Vati Tamás pedig diák és pizzafutár...
- Nos, ebből semmi sem jött össze. A nyáron leforgattuk a harmincöt percet, miközben különös pletykák keringtek arról, hogy ebből egy szó sem igaz, mert mi valójában több anyagot vettünk fel, csak nem valljuk be. A filmet a Szemlén be is mutatták, de csak a díjkiosztás után. Felhívott Várhegyi Attila kulturális államtitkár is - a filmet komoly összegekkel támogatta a NKÖM Magyar Millenniumi Programja - és el volt ragadtatva. Azt hiszem, a Mandarin gyönyörű, egyedülálló táncfilm, ilyen még nem készült Magyarországon. Már a Szemle idején is több helyről érdeklődtek, a houstoni fesztiválon keresztül Cannes-ig. A film bemutatását azonban a jogutódok mindenáron meg akarják akadályozni. Két indokuk van: egyrészt, hogy a film pornográf, másrészt, hogy nem követtük a Lengyel Menyhért-féle dramaturgiát. Noha a filmet le akarták vetíteni a Mandarin-fesztiválon, végül nem mehetett le. Rómában, a Római Akadémián azonban bemutatták, és ott volt Lengyel Menyhért lánya, Lengyel Anna is. Amennyiben a film dramaturgiájával kapcsolatban bármiféle gond lenne, ott erről aztán valóban értesülhettünk volna! Azonban Lengyel Anna nagyon szereti a filmet.
- És mi a helyzet a pornográfiával?
- A vetítést követően felállt egy jezsuita pap, a Vatikáni Rádió munkatársa. Elmondta, hogy ő cölibátusban él, de ez a film olyan mély, és olyan érzékenyen beszél a szeretetről, a szerelemről, és a vágyról, amely tulajdonképpen még egy cölibátusban élő papban is megvan, hogy ő áldását adja a filmre. Ennyit a pornográfiáról. Úgyhogy Rómában mindkét vád megdőlt. Érdekesnek tartom, hogy annak idején, amikor a Mandarin magyarországi bemutatóját meghiúsították, a premierre végül Milánóban került sor...
- A filmben Zhang Yu Jun alakítja a Mandarint, akiről annyit kell tudni, hogy a modern tánctól fordult a tradicionális harci táncokhoz.
- Ez az első alkalom, hogy kínai férfi alakítja a Mandarint. Általában maszkírozzák a táncosokat. Egyébként Zhang Yu Jun már nem táncol, hanem tanít. Nagyon komoly jelenléte volt a forgatás alatt. És ő egészen másképp látta a Mandarin-történetet. Ez azt a problémát is felveti, hogy míg az örökösöknek az a kifogásuk, hogy egy bizonyos taktusnál a Mandarin nem üldözi a Lányt, Zhang Yu Jun közölte, ő erre nem hajlandó, mert egy keleti férfinak egészen más a viszonya a nőhöz és a szexualitáshoz. Eddig nagyjából százhúsz Mandarin-adaptáció készült. Láttam a fantasztikus Markó-féle koreográfiát is, amelyben Ladányi Andrea - e taktus alatt - szülte meg a Mandarint, Markó Ivánt.
- A filmben - nem úgy, mint a színpadi koreográfiádban - hús-vér nő szerepel. Jól tudom, hogy a legutóbbi verzió szerint, egy sajátos vízió során a nőt elrabolják, egy furcsa helyre viszik és prostitúcióra kényszerítik?
- Igen. Az, hogy egy nőt kocsiba kényszerítenek, elrabolnak, korántsem szokatlan eset mostanában. A filmben, számos feldolgozással ellentétben, a Mandarin a Lány másik énje. Szerelem lesz közöttük. Amikor a Mandarin meghal, és a Lány kimegy a szabadságba, magával viszi a Mandarin személyiségét. Olyan az egész, mintha minden csak a Lány látomása lett volna.
- A Szemle programjában szerepelt volna az Extázis, amely azonos című Műcsarnokbeli, Novák Erik festőművésszel készített performance-od filmes adaptációja. Végül is nem mutatták be...
- Az Extázis című dokumentumfilmet azért nem mutatták be, mert én nem akartam. Ez az ország ugyanis nem érett rá. A film meghívást kapott a New York-i független filmfesztiválra, ahol a premiert tartják, és Los Angelesbe is.
- De honnan veszed, hogy ez az ország nem nőtt föl ehhez a feladathoz?!
- Egyfelől magánéleti háttere is van ennek a filmnek, másfelől mint művész úgy éreztem, ebben az országban, ha valaki elér valamit, azonnal kiteszi magát a szüntelen támadásnak. Én ebbe komolyan belefáradtam.
- Kik készítették a filmet?
- Fiatal filmesek, Cs. Nagy Sándor és Novák Erik. Az Extázisból egyébként - részben New Yorkban és Los Angelesben - nagyjátékfilmet is forgatok velük, független pénzből.
- Miért van az, hogy miközben a színpadon, művészként zavarba ejtő őszinteségre törekszel - megjegyzem, sikerrel -, egy helyütt úgy nyilatkoztál, hogy a magánéletben is szeretnéd magadat vállalni?
- Erről inkább ne beszéljünk.
- A Mandarinnal kapcsolatos történések mennyire érintenek meg téged?
- Engem ezek nagyon megviselnek. Lehet, hogy provokatív dolgokat csinálok, de minden munkámban tetten érthető a képzettség, szakmai tudás, a professzionalitás. Tizenöt évvel ezelőtt (A Természetes Vészek Kollektíva idején, Árvai Györggyel - H.K.) bár nagyon komoly munkát végeztünk, talán még csak meghökkenteni akartunk. Azonban a botránykeltés sosem tartozott a céljaim közé. Fel kell dolgoznom, hogy olyan ember vagyok, aki folyamatosan figyel a világra, és kiadja magából azt amit lát, miközben az emberek többsége általában három lépésnyire van a saját helyzetétől, ezért tiltakozást vált ki belőlük, ha szembesítik őket a valósággal. Ha vannak olyan munkáim, amelyek esetleg botrányt kavarnak, akkor ez azért van, mert a világ botrányos.
- Tímár Péter filmjében, a Vakvagányokban jelentős színészi feladattal kellett megküzdened. Egyik kritikusod szerint ez nem nagyon sikerült, mivel az általad alakított koreográfus természetellenes, hideg, távolságtartó...
- Mindent rendezői instrukció szerint csináltam. Szerettem volna és tudok is másmilyen lenni. Az volt a koncepció, hogy én egy nagyon hideg, zárkózott, idegbeteg nő legyek. Azt csináltam, amit a Péter mondott nekem, mert alázattal viseltettem a munka iránt. Ez volt az első nagyjátékfilmem, és én a rendezőben bíztam, hittem.
- Mennyire áll közel a te ízlésedhez ez a film?
- Azt gondolom, hogy ez a film nem találta meg a helyét. Péter nem volt elég bátor egy ütős művészfilmhez, és munkája - szándékaival ellentétben - olyan jellegű multiplexekben vetített sikerfilm sem lett, amelyre áramlik a közönség.
- Meglehetősen zavarba ejtő, hogy minden második női magazinban címlapsztori vagy, miközben az az olvasói réteg, amely ezekre a lapokra vadászik, jellemzően nem küzd azért, hogy bejusson a Trafóban bemutatott produkcióidra. Ezért fogalmam sincs, mi jön le nekik belőled, mondjuk, a botrányhősön kívül.
- Nem érzem azt, hogy botrányhős lennék, és nem is szeretném, ha így szerepelnék a köztudatban. Az interjúimat nem szervezi senki, engem megkeresnek. Szerinted ellenszenvet szül az, hogy ennyire jelen vagyok?
- Természetesen! Táncművészekből, koreográfusokból nem lesznek magazinok címlapján rendszeresen szereplő, ráadásul izgalmas, a társművészetekben meglehetősen jártas sztárok.
- Az emberek folyamatosan féltékenyek, ezért én még nem bújok a szoba sarkába. Nekem a sztárság nem fontos. Annak viszont örülnék, ha alkotóként felkelteném egy olyan női magazin olvasójának is az érdeklődését, aki engem eddig még színpadon nem látott.
- Te erre látsz esélyt?
- Abszolút! Nemrég azt mondta nekem egy szakmabeli, milyen örvendetes, hogy visszahoztam azt a fajta sztárságot, amelyet annak idején Lakatos Gabriella, Fülöp Viktor, Orosz Adél és még néhányan egészen a halálukig képviseltek. És ez nem baj. A táncművészetnek is jó. Engem úgyis a művészi munkáim alapján kell megítélni.
- Egy angol produkcióban Sophie Traubert, a híres dadaista táncosnő, Mary Wigman barátnője alakítására kértek fel téged. Traubert képzőművészettel is foglalkozott, bábszínháza is volt, emellett Jean Arp feleségeként lehet ismerős.
- És - csak úgy, mint az összes dadaista művész - a híres Cabaret Voltaire-ben adott elő Zürichben. Novemberben egy kilenc tagú stáb készített velem próbafelvételt, és megkaptam a szerepet. A film talán az év végén fog kezdődni, de még ehhez valószínűleg koreografálnom kell egy darabot, amit a saját társulatommal fogok előadni. A filmben - amely amellett, hogy Traubert életéről szól, a dadaizmust is bemutatja - a fiatal táncosnőt fogom előadni. A produkció teljes egészében nemzetközi: a rendező görög, a producer pedig, aki két éve látta a Katonában Mary Wigman című munkámat, angol.
- Úgy tudom, az is a terveid között szerepel, hogy valamikor a kamera mögé állj...
- Lehet, hogy az Extázis társrendezője leszek. Legalábbis jött egy ilyen felkérés a film alkotóitól. Egyébként nekem a film mindig is sokkal fontosabb volt, mint a színház. Mert ha vizuálisan nem hatnak rám - mint kedvencem, Bob Wilson - én a prózai színházban általában unatkozom. A darabjaimban is filmszerűen gondolkozom, de ott nem szárnyalhat eléggé a fantáziám, mert mindig kevés a pénz vagy a technika. Mészáros Márta filmjében akár repülni is lehetett. Vannak még közös elképzeléseink, lehet, hogy megcsináljuk A kaméliás hölgyet. Ezek mind tervek, de azt hiszem, ha az ember nagyon akarja, megvalósítja őket valahogy. Pici kompromisszumok persze mindig vannak, de én azért sem panaszkodtam sohasem, ha valami nem került bele a darabjaimba. Annyi volt benne, amennyi akkor, éppen bennem. Ami maradt, ott volt a következő darabban. Ez így van valahogy.
- Az utóbbi időben nem tűnődtél el azon, hogy esetleg külföldön élj és alkoss?
- Éppen mostanában mondta nekem Márta, hogy itt kellene hagynom ezt az országot, és külföldön kellene dolgoznom. Olyasmiket mondott indoklásul, amiről mi is szót ejtettünk a beszélgetés elején. Ha lesz komoly lehetőségem, talán elgondolkozom azon, hogy egy-két évre elmenjek. Júniusban Párizsba utazom a társulatommal, három héten keresztül fogunk fellépni a magyar év keretében, és remélem, lesz valami áttörés. Én igazándiból szeretem ezt az országot, annak ellenére is, hogy most megtudtam tőled, engem itt botrányosnak tartanak. Ilyenkor inkább arra gondolok, hogy mennyien jönnek el az előadásaimra. Azt hiszem, ott őszintén tapsolnak.
