Budapesti vadon

Tóth Zsolt Marcell

"Hogy érzi magát Budapesten?" Tehetnénk fel a kérdést és valószínű, hogy az a kb. 2 millió ember, aki jelenleg itt él, kb. 2 millió-féleképpen válaszolna rá. Csakhogy szép fővárosunkat nemcsak mi, emberek lakjuk. Sőt, az igazat megvallva, jelentéktelen kisebbségben vagyunk ahhoz a sok milliónyi gerinces és gerinctelen állatkához, növényfajhoz, rengeteg gombához és mikróbához képest, akik szintén itt éldegélnek. A maguk részéről ők is született "pesti"-nek vallják magukat, a kérdésre pedig habozás nélkül azt válaszolnák: "Kösz, jól elvagyunk. Reméljük, ti is..."

filmhu: Miért ezt a filmtervedet forgattad le?

Tóth Zsolt Marcell: Évek óta gondolkoztunk ennek az ötletnek a megvalósításán. Természetfilmesként számtalanszor felmerült bennünk a gondolat, hogy készítsünk egy természetfilmet itt a városban! Hiszen ha egy kicsit nyitott szemmel járunk, esetleg nem csak az elöttünk haladó embertársunk hátát szemléljük a komor hétköznapokon, hanem kicsit felfelé vagy éppen lefelé tekintünk, akkor számtalan állatot pillanthatunk meg, és ezeket egészen könnyű megfigyelni. A természetfilm helyszíne, a vadon itt van egy karnyújtásnyira, akár egy világváros legforgalmasabb utcáján. És miért is ne lehetne ez a város Budapest?  A filmterv Stodulka Gábor fejében fogant meg először, majd Molnár Attila Dávid izgalmas forgatókönyve és a számtalan szakértő érdekes történetei alapján vágtunk bele ebbe a nem mindennapi munkába.

filmhu: Hogyan állt össze a stáb és a költségvetés?

T.Zs.M.:A TERMÉSZETFILM.HU tudományos filmműhely tagjai és alkotói éppen az ilyen feladatokra szövetkeztek egymással. Így a stáb kiválasztása nem volt nehéz feladat, hiszen nap mint nap együtt dolgozunk és gondolkodunk új természettudományos filmterveken. A mai magyar természetfilmek  költségvetése nagyon szerényre van tervezve, így volt ez a Budapesti vadon esetében is. A pályázati lehetőségek igen szűkösek ebben a műfajban, az MMK Tudományos Ismeretterjesztő Szakkollégium pályázatán nyertünk 3.000.000 Ft-ot. Ez az összeg sajnos nem tudta fedezni az általunk kigondolt filmterv teljes megvalósítását, így a több, mint 50 napos forgatás kétharmadát az alkotók a természet és a természetfilmezés iránti szeretetüknek köszönhetően ingyen és bérmentve dolgozták végig.

filmhu: Mi tette emlékezetessé a forgatást?

T.Zs.M.:Számos nap emlékezetes marad, hiszen állatokkal dolgoztunk, amelyekkel igazán nem könnyű. Sok türelem és praktika szükséges ahhoz, hogy a forgatókönyvet meg tudjuk velük valósítani. Az egyik nap alkalmával, amikor  a kis házi egerekkel kezdtünk volna el forgatni, akkor gyártásvezetőnk, Herdlicska Péter a földön észrevett egy picike állatot. Nem volt nagyobb egy gombostű fejénél. Egy nagyító segítségével hamar kiderült, hogy ez egy igazi kuriózum, hiszen egy könyvskorpiót pillantottunk meg, ahogyan  méretes ollóit cipelve költözködött az egyik polctól a másikig. Talán ő az egyik legnagyobb meglepetés a film nézői számára, hiszen róla a legtöbben még hírből sem hallottak azelőtt.

filmhu: Mit vársz az idei szemlétől, mi érdekel a mezőnyből?

T.Zs.M.: Jó lenne ha a dokumentumfilmek is komoly érdeklődésre tartanának számot és sok ember beülne ezekre a vetítésekre. A tudományos filmek versenyében talán a mi produkciónk az egyetlen természettudományos téma, így mindenképpen izgalommal tölt el bennünket, hogy hogyan álljuk meg a helyünk a többi film között.

filmhu: Milyen könyvből csinálnál filmet?

T.Zs.M.: Számos új tervünk van, amelyeket inkább az élet talál ki. Sok olyan változás zajlik körülöttünk amire mindenképpen fel kell hogy hívjuk a figyelmet. A mi szerepünk talán az, hogy kapcsolatot  biztosítsunk a természettől elszakadt ember és a harmónikus „vadon“ között.

filmhu: Legjobb/legrosszabb bonmot a filmedben?

T.Zs.M.: Amikor az egyik levéltetű azt mondta az őt simogató hangyának… A költségvetésbe sajnos Salamon király híres gyűrűjének bérleti díja sem fért bele, ezért ilyennel nem szolgálhatunk.

filmhu: Legtöbbször felvett jelenet?

T.Zs.M.: A legtöbbet forgatott jelenet egy kádban játszodik. A legsötétebb éjszakában is vannak az otthonunkban állatok, akik ilyenkor merészkednek elő. Talán sokan ismerik az ezüstös pikkelykét, amely igazán egy matuzsálemi faj, ősrovarnak is hívják. Ő a fürdőszoba lakója, ott él és táplálkozik. A kád az egyik legveszélyesebb csapda a lakásban, hiszen ha oda egyszer beesik egy állat, akkor nagy valószinűséggel onnan nem tud kikeveredni. A történet szerint ide esett be a házi zugpók is, aki szintén a kád rabja lett. Az ő találkozásuk drámai pillanat a pikkelyke számára. Erre a jelenetre napokat szántunk rá, mert úgy tűnt, hogy a pikkelyke és a pókunk jól összebarátkoztak, és nem nagyon akarták eljátszani a predátor és az áldozat szerepét.

filmhu: Melyik A kategóriás fesztiválon látnád a legszívesebben versenyben a filmed?

T.Zs.M.: A Budapesti vadon egy egyedi film, ami a képi megvalósításának, a humoros történetének és narrációjának köszönhető. Emiatt úgy gondoljuk, hogy megálljuk a helyünket a nagy természettudományos filmszemléken is. Ezzel a filmmel mindenképpen a legnevesebb fesztiválokra szeretnénk eljutni.

filmhu: Mi volt az utolsó jó mozifilm élményed?

T.Zs.M.: Furának fog tünni, de számomra az utolsó jó mozifilm élményem a két ünnep között látott Táncoló talpak c. animációs film. Mivel sajátos kötődésem van az Antarktiszhoz, hiszen több hónapot tölthettem el a fagyos kontinensen – természetesen filmforgatással, emiatt a pingvinekről szóló történet nagyon magával ragadott, hiszen nemcsak egy zenés animációs filmet láthattunk, hanem a történet ecsetelte azokat a folyamatokat, amelyek az utolsó lakatlan földrészen zajlanak és amelyekért mi emberek vagyunk a leginkább felelősek.