sex hikaye

Büfé két ablakkal

Schwechtje Mihály

2005. január 20. - filmhu
Büfé két ablakkal

Enikő büfés a kórházkertben. A büfé egyik ablaka az utcára nyílik, a másik a kórházkertre. Az utcán a büfé mellett van a buszmegálló. Enikő új férfit talált magának a kórházból. Húsz év házasság után elküldte férjét, Sanyit. Most a két férfi között örlődik.

filmhu:Miért ezt a filmet csináltad meg, mi izgatott benne?

Schwechtje Mihály: Az érdekelt benne, hogy egy olyan élethelyzetről szól, ami most Magyarországon nagyon tipikus, és éppen azért, mert tipikus, mindenki ismeri, így nem kell túlbeszélni, néhány jelzésből érthető.  Ezért tömöríthető volt egy rövidfilmbe.  Azt hiszem, hogy annak ellenére, hogy mindenki tud erről a jelenségről, mégsem közhely, mert erről az emberek úgy tudnak, hogy közben nem beszélnek róla. Azzal az „egysnittes” formával, amit a történet elbeszéléséhez választottunk, mi is inkább megmutatunk, mint beszélünk. 

filmhu: Hogyan állt össze a stáb és a film anyagi háttere?

S. M.: A stáb egy része fizetett profikból állt, másik részük –így Herbai Máté operatőr is- a Színművészeti Egyetem hallgatóiból került ki, a harmadik rész pedig az ELTE filmelmélet szakának diákjaiból. A szereplőknél is ez a kettősség figyelhető meg, hiszen a főszereplő Börcsök Enikő profi színésznő, míg a többi szereplőnk amatőr.  A film költségvetésének több, mint a felét az ELTE Btk HÖK-től nyertük el egy pályázaton, a maradékot pedig magánpénzből tettük hozzá.

filmhu: Mi tette emlékezetessé a forgatást?

S. M.: A forgatás első perceiben úgy tűnt, hogy a hideg lesz az, ami emlékezetessé teszi mindenki számára a forgatást –hiszen ez volt az első hideg téli nap 2004-ben- de aztán összetűzésbe keveredtünk a forgatás helyszínéül kibérelt büfé tulajdonosával, egy cigaretta miatt, ami a filmben fontos szerepet játszik, így végül ez az eset lett, ami végleg összekovácsolta a stábot –közös lévén az ellenség- és azóta is ezt emlegetjük, meg néha a hideget is…

filmhu: Milyen hatását érezted eddig a tavaly elfogadott Filmtörvénynek a filmkészítés során?

S. M.: Semmilyet, de másoktól hallottam, hogy nekik jobb lett…



Címkék

filmnévjegy , szemle 36



nka emblema 2012