Daráló

Komenczi Norbert

A film egy régen halott ember történetét meséli el, akit bedarált, megrágott, és darabokban köpött ki a magyar igazságszolgáltatás szorgos, kegyetlen, bár nem éppen hatékony gépezete. Rácsodálkozhatunk, milyen konok következetességgel, eszközökben nem válogatva, tettek bűnössé egy ártatlan embert, és csak remélhetjük, hogy a történések szerencsétlen sorozata, nem pedig a rendszer belső logikája okozta a hibát, amelyen egy élet úszott el.

- Miért ezt a filmet csináltad meg, mi izgatott benne?

Komenczi Norbert: Még a főiskolán Schiffer Pál tanár úr kölcsönadott nekem pár vhs kazettát mondván nem ártana megismernem mit jelent ma az, hogy dokumentumfilm, a világ fejlettebbik felén. A múvik egyikét sem forgalmazták kis hazánkban. Errol Morris The Thin Blue Line című alkotását sem. Én viszont első látásra beleszerettem a beszélő fejeket és némi rekonstruált jelenetet felvonultató, mégis hihetetlenül izgalmas bűnmoziba, ami egy texasi rendőrgyilkossági eset nyomozását rekonstruálja. Miután megtudtam hogy a film hatására a bíróság újratárgyalta az ügyet, és felmentette az évek óta siralomházban senyvedő, a gyilkosság miatt ártatlanul elítélt férfit, részemről egekig nőtt a riszpekt a magánnyomozóból rendezővé avanzsált Morris iránt.

Évekig nem foglalkoztam dokufilmezéssel, aztán egyszer csak belefutottam egy hasonló esetbe, azzal a különbséggel, hogy az én alanyomról már kiderült, hogy ártatlan. Ennek ellenére nincs happy end, ugyanis az illető nem sokkal később az eset utórezgéseként öngyilkos lett. Nagy kihívást láttam egy halott ember majdnem tíz évvel ezelőtti történetének megrajzolásában, akinek esete annak idején méltán tett szert országos ismertségre, és háborította fel az igazságtalanságokra érzékeny széplelkeket, mint jómagamat. Szerettem volna a filmmel megmutatni polgárságunknak, hogy Magyarországon oly sok más mellett az igazságszolgáltatás helyzete is milyen iszonyat gázos. Pláne ha prolinak születtél véletlenül, és apuka nem tud semmilyen telefonkagylót felemelni. Arra is kíváncsi voltam, képes vagyok-e egy izgalmas filmet összerakni „beszélő fej” módszerrel, amit Morris filmjének megnézéséig kimondottan nem csíptem, mert unalmasnak, fárasztónak tartottam. Remélem sikerült.

- Hogyan állt össze a stáb és a film anyagi háttere?
 
A stáb a producereken, gyártásvezetőn túl, a hangmérnökből, egy technikusból, és az operatőrből állt, akit még a főiskoláról ismertem, igen jól, lévén egy osztályba jártunk. Szóval kis csapatunk gyorsan összeállt. A megszólalók becserkészése már durvább feladatnak bizonyult. Az érintett rendőrkapitányság mostani megkeresésemre is nemet mondott, bár az ügyészség végül kötélnek állt. A falusiakkal sem volt sokkal jobb a helyzet, az ügy több szereplője mondott nemet a felkérésre. A faluban ui. Tvrtko riporter úr ténykedése nyomán (lsd: Ivád, a falu, ahol mindenki debil a sűrű rokonházasságok miatt) enyhén szólva bizalmatlanul fogadják manapság a kamerás embereket.

Maga a film onnan indult, hogy egy nagyon kedves ismerősöm, aki a NEKI–nél dolgozik, felhívott, még tavalyelőtt, hogy a holland nagykövetség adott nekik némi pénzt egy tetszés szerinti esetük dokumentálására, nincs-e kedvem megcsinálni? Némi keresgélés után eldöntöttük, hogy a Dénes esetét csináljuk meg, majd az igencsak szűkös költségvetést (1,7 milla) kiegészítendő némi pénzmag után néztünk. Nem sok sikerrel. Sem az MMA, sem az MTFA nem adott egy kanyi vasat sem. Azért belevágtunk a forgatásba, remélve, valami majd csak lesz. Végül az NKA-tól kaptunk egy minimális összeget (750.000 HUF). Mivel a rendezés mellett vágni is szoktam, és a videógrafikával is foglalkozom egy ideje, a múvi utómunkálatait letudtuk „házon belül”. Így, bár hónapokat dolgoztam szinte ingyé, végül is elkészült a film. Fogyasszák szeretettel.

- Mi tette emlékezetessé a forgatást?

Manci néni – nézd meg a filmet.

- Milyen hatását érezted eddig a tavaly elfogadott Filmtörvénynek a filmkészítés során?

Amikor pályáztunk és forgattunk a tv. még nem létezett.