Dokfilmek a Szemlén: Az általánosításoktól távol

 

Kis Anna: Allah minden napján szaladnak a lovak

Kis Anna számomra a 3 esküvő projekt legizgalmasabb darabjával, a Házi paradicsommal írta be magát a magyar dokumentumfilm-történelembe. Már annál a filmnél is világossá vált, hogy bír a jó dokumentumfilmesek legirigylésreméltóbb képességével: úgy jelen lenni, hogy láthatatlan marad. Ehhez nyilván kell egy stáb, amely szintén képes erre. Kis Anna ismét a bevándorlókról készített filmet, noha kevésbé intimet, mint korábbi dokumentumfilmje, amely egy afrikai férfi és egy magyar nő hétköznapjaiba engedett bepillantást. Az Allah minden napján szaladnak a lovak az Európai Integrációs Alap támogatásával jött létre, a „Muszlim szemmel” projekt keretében. A rendezőnő nem kisebbet vállalt, mint hogy bemutatja a Budapesten élő muzulmánok egy csoportját. A filmnek legalább tíz főszereplője van, az ő életük kulisszái mögé pillanthat be a néző. Van köztük muzulmán borbély, aki klasszikus borbélyüzletet vezet, 40-es testvérpár, akik török élelmiszerüzletük nyitásához készülődnek, szerencsejátékfüggő idős férfi, focista-karriert dédelgető tinédzser fiú, középkorú agglegény és megannyi szereplő, akiknek megismeréséhez nem elegendő a 60 perces filmidő. A film hozza, amit vállalt, bepillantást enged a magyarországi muszlim kisebbség életébe, megmutatja, hogy mennyire nem homogén ez a közeg, mennyire nem alkalmas arra, hogy általános érvényű dolgokat fogalmazhassunk meg róla. Kis Anna filmje ugyanakkor túl nagy vállalás, a sok szereplő, a sok szál miatt a felszínen tart, nem enged közel a sorsokhoz, sok feltett kérdést megválaszolatlanul hagy. A fiatal fiú, aki a nyugati világ és a családi tradíció közt örlődik, az idős férfi, aki muzulmán létére kocsmákban, játéktermekben és a lovin tölti mindennapjait, vagy a testvérpár, akiket egy isztambuli hentes tart sakkban – ők, és valószínűleg a többi szereplő is mind-mind megérdemelne egy önálló filmet.

 

Szász János: Last call - Dresden Dolls

Szász János filmje a The Dresden Dolls „brechtiánus punk kabaré” zenekar, Amanda Palmer és Brian Viglione duója turnéjának néhány napját mutatja be. A nyolc éven át sikeresen működő zenekar 2008-ban feloszlott, majd 2010-ben, alakulásuk 10. évét megünnepelendő, néhány állomásos amerikai turnéra indultak – a magyar rendező és stábja ide kísérte el őket. Hősiesen bevallom, a zenekar munkásságából a film előtt mindösszesen egy számot ismertem, de ezt sem tudtam mihez kötni. Szász János filmje azonban nem egy turnéfilm rajongóknak, sokkal több annál. Bemutat két öntörvényű fiatalt, akik korukat meghazudtoló bölcsességgel és megdöbbentő nyíltsággal beszélnek magukról, a zenéről, kapcsolatukról, szenvedélyről, közönségről. S mindezt olyan szuggesztív képekkel teszi, hogy a néző legszívesebben ott ugrálna a koncerteken és sorban állna Amanda Palmer öleléséért. Ilyen dokumentumfilmeket kér a nép!

Groó Diana: Vizibicikli

Groó Diana szociális érzékenységéről és a különböző kultúrák iránti érdeklődéséről majd’ minden filmje árulkodik. 2010-es Vespa című nagyjátékfilmjének középpontjában egy cigánytelepen élő kisfiú áll, aki fejébe veszi, hogy a fővárosba megy, és átveszi csokipapírral nyert robogóját. A film nyíltan beszél a romákkal szembeni előítéletekről és a gyakran tettlegességig fajuló nézeteltérésekről „cigány” és „magyar” emberek között. A rendezőnő a 43. Magyar Filmszemlén Vizibicikli című alkotásával mutatkozik be a dokumentumfilmes programban, amely elmondása szerint egy szkeccsfilm. A Vizibicikli a két évvel ezelőtti Bánkitó Fesztivál alatt készült, amely Mesél a bánki erdő címmel írt ki pályázatot Magyarországon élő kisebbségek képzőművészeti alkotásainak bemutatására. Groó Diana filmjének szereplőiről nem derül ki egyértelműen, hogyan kapcsolódnak a fesztiválhoz, a kapcsolódási pont a helyszín és a bőrszín, azaz, hogy cigány emberek beszélnek identitásukról és megítélésükről. Van köztük Bécsben tanuló zenész testvérpár, gyermekét egyedül nevelő anyuka, értelmiségi pár, és a fesztivál cigány témájú kulturális programjaiért felelős fiatal nő. Minden olyan film fontos, amely bemutatja egyes szubkultúrák, kisebbségek sokszínűségét, eltávolít az általánosításoktól és közelebb hozza a nézőhöz az egyéneket, az egyéni sorsokat, történeteket, személyiségeket. Groó Diana filmje is ezért fontos, mert a sokféleségre, sokszínűségre helyezi a hangsúlyt, noha képileg és dramaturgiailag kevésbé átgondolt, a forgatott anyag hiányát gyakran jól komponált fotókkal pótolják az alkotók, s szereplőink szinte csak statikus beszélőfejes képeken jelennek meg, a mozgalmas vágóképeknek sokszor csak közvetve van kapcsolatuk a beszélőhöz, a film szereplőihez és témájához.

Dér Asia - Gerőcs Péter: Privát Mészöly

Több, mint alapos portréfilm a Privát Mészöly, Dér Asia és Gerőcs Péter dokumentumfilmje, amely néhány Odeonos és Kinos vetítés után most a 43. Magyar Filmszemle programjában szerepel. Az alkotók első dokumentumfilmjükkel nem kisebbet vállaltak, mint hogy kortársai, barátai, írótársai elbeszélésein keresztül bemutassák Mészöly Miklóst, mint embert, mint férjet, mint írót, mint barátot, mint kollégát és mint gondolkodót. A filmben olyan pályatársak és barátok szólalnak meg, mint Esterházy Péter, Krasznahorkai László, Kukorelly Endre, Márton László, Nádas Péter, Pályi András és Szegedy-Maszák Mihály. A Mészöly-portré jól megkomponált ív mentén halad, először az író megjelenéséről, kiállásáról esik szó, majd áttérünk a szellemiségre, az emberi viszonyokra, az irodalmi kánonban elfoglalt helyére és a kortársaira gyakorolt hatásokra, s legvégül egészen személyes terepre evezünk: milyen volt a feleségével, Polcz Alaine-nel való kapcsolata, hogyan öltözködött, miket evett, hogyan nőzött, miként élte meg a katonaságban eltöltött éveket és életének utolsó éveit. A film szereplői egymásnak adják a szót, mintha egyazon térben beszélgetnének Mészöly Miklósról. A Privát Mészöly gyenge pontja a képi megvalósítás: a film végig beszélő fejeket mutat, elvétve megjelenik egy-egy régi fotó, archív felvétel és Mészöly személyes terei is fel-felvillannak, de ennél sokkal többet is elbírna, sőt, igényelne ebből a film. Lehetne sokkal mozgalmasabb, sokkal filmszerűbb ez az alkotás, nyilván mindig vannak határokat megszabó objektív tényezők, de a kreatívabb megoldások nem feltétlenül költségfüggőek.

Papp Gábor Zsigmond: A szovjet levelezőpajtás

Papp Gábor Zsigmond ezúttal rendkívül személyesre vette a figurát – öccse cipők iránti szenvedélyének bemutatása után most elindult Moszkvába, hogy megkeresse gyerekkori szovjet levelezőpajtását, Juliát, akinek minden levelét és kis ajándékát féltve őrizte 30 éven át. Mint azt a film elején elmondja, sosem forgatott ilyen kétes kimenetelű filmet, amelynek sem történetét, sem főszereplőjét nem ismeri. A dokumentumfilmezés Pál Adriennjében a fő motívum, a ’nyomozás’ mellett helyet kap a nosztalgia, régi fényképeken és archív felvételeken keresztül elevenedik meg a rendező kamaszéveinek korszaka, kiderül például, hogy a kocsi akkoriban talán fontosabb státuszszimbólum volt, mint most, és, hogy egy trapper farmer piaci árából napokig el lehetett éldegélni Moszkvában. Magunkba szívhatjuk a szocializmus illatát és belepillanthatunk napjaink Moszkvájának életébe is. A nyomozás viszont folyamatosan zsákutcába fut: az egykori lakásban nem nyitnak ajtót, az iskolát rég bezárták, a gyárat, ahol Júlia dolgozott, átépítették. Végül eljutunk Julia bátyjához és huszonéves lányával is találkozunk és lassan kiderül, hogy a találkozóhoz vezető út nincs kikövezve....

Kardos Sándor: Örök mérték

Kardos Sándor filmje Moholy-Nagy Lászlóról, az 1900-as évek első felében élő és alkotó művészről szól, aki korának egyik legsokoldalúbb, éppen ezért nehezen megfogható alakja volt. Moholy-Nagy fotográfus volt, konstruktivista festő, ipari formatervező, a Bauhaus iskola kiemelkedő tanára, a kísérleti filmek egyik magyar úttörője. Kardos Sándor fimje Moholy-Nagy munkásságáról és művészettörténeti jelentőségéről szól, Botár Olivér, Dr. Ingrid Pfeiffer, valamint Passuth Krisztina együttműködésével. Botár Olivér elmondása szerint Moholy-Nagy Lászlót nehezen lehetett egyik vagy másik kategóriába beilleszteni, talán a reformpedagógus meghatározás volt az egyetlen, amelyet ő maga is elfogadott. „Moholy-Nagy meg akarta tanítani az embereket arra, hogy hogyan lehet egy ilyen világban boldogabban, kiegyensúlyozottabban élni. Hogy ne a technika uralkodjon rajtunk, hanem mi uralkodjunk, mi kontrolláljuk a technológiát.” A művészettörténészeket követően olyan embereket mutat meg a film, akik merítenek Moholy-Nagy művészetéből: Telek Balázs fotóművész a művész portréival kísérletezik, hogy azok milyen módon jelenjenek meg a Ludwig Múzeum nagyszabású Moholy-Nagy kiállításán. Vető János képzőművész, valamint Peter Ogi zeneszerző azt mutatja meg, hogyan lehet elzenélni Moholy-Nagy festményeit, színhőmérsékletük alapján. A film számos izgalmas videóanyagot és képzőművészeti alkotást mutat be, rendkívül széleskörűen és mélyrehatóan ismertet meg az alkotóval. Ugyanakkor ez a 60 perces anyag valószínűleg a szakmai közönséget köti le - talán érdemes volna összevágni egy 20-25 perces kisfilmet, amely elsősorban a laikus nagyközönségnek mutatja be Moholy-Nagy munkásságának legfontosabb motívumait.