sex hikaye

Dolina – Az érsek látogatása

Időtlen időkig

2007. február 2. - Vajda Judit
Dolina – Az érsek látogatása
A Halálutak és angyalok, Az alkimista és a szűz és a Kísértések után úgy tűnik, a „magyar misztikus”, Kamondi Zoltán hátat fordított a misztikumnak és a természetfelettinek, amikor Bodor Ádám 1999-es regényét, Az érsek látogatását adaptálta.

Ha mágikus elemek nem is jelennek meg a Dolinában, azért realistának sem lehet nevezni, megvan ugyanis a maga mitológiája. A filmben (és a regényben) szereplő Bogdanski Dolina faluja külön, zárt világ, a maga sajátos törvényeivel és működési elveivel. A kitalált kelet-európai település valahol a Keleti-Kárpátokban lehet, Ukrajna és Románia határán (Bukovinára többször is történik például utalás a műben), de végeredményben egy mitikus és archetipikus kelet-európai falu, mely mintha még a Monarchiából maradt volna itt (erre utal legalábbis az a nemzetiségi sokszínűség – a filmben olaszok, szlávok, ukránok, zsidók, örmények, görög-keleti papok tűnnek fel –, ami az alkotást jellemzi). Bogdanski Dolinát elfelejtette a történelem, lakóit úgyfelejtette az idő – a falu mintha öröktől fogva létezne és az idők végezetéig változatlan maradna.

Zárt világ, a maga sajátos törvényeivel és
működési elveivel
Ez az archaikus időtlenség vizuálisan a legerőteljesebben úgy jelenik meg a filmben, hogy – mintha csak holdbéli tájon járnánk – az utcától, a házaktól, a falaktól kezdve minden hófehér, mintha csak ki lenne meszelve (a Dolinát egy kaolinbányában forgatták). A megjelenő épületek és tárgyak korát pedig lehetetlenség meghatározni, a ruhák és a használati eszközök alapján járhatnánk akár a múlt század elején-közepén is. Mindez egyenesen következik a regényből, amely szintén nem igazít el, sőt egyenesen félrevezet a korszak tekintetében. Szóhasználatából, a különböző tisztségek és foglalkozások említéséből (a regényben papok, tábori lelkészek, szeminaristák, fésülőasszonyok, archimandriták, vikáriusok szerepelnek) semmi sem derül ki, ami segítene, mindössze egy modern márkájú, drága autó egyetlenegy alkalommal történő feltűnéséből lehet arra következtetni, hogy a jelenben vagy a közelmúltban játszódik, egy dátum egyszeri említésével pedig ki lehet számolni, hogy 1998-2000 környékén járhatunk. A film a cselekmény idejét napjainkra helyezte, de szintén csak egy-egy kósza tárgy felbukkanása orientál. Ezek a modern világot szimbolizáló dolgok jellemzően mindig kívülről érkeznek a faluba. A Dolinába messze földről apja hamvaiért idelátogató főnős, Gábriel Ventuza kezében egyszer csak – valódi meglepetést okozva a nézőnek – feltűnik egy palmtop, később a csempészek hoznak mai márkájú cigarettát a faluba, majd egy vadonatúj Volkswagen érkezik.

Mintha csak holdbéli tájon járnánk
Az időtlenség nemcsak a képi világban jelenik meg, hanem a film cselekményére is rányomja bélyegét. A helyiek egyre csak várják az eredeti regény címében jelzett érsek látogatását; mindhiába, mert az érsekek is halandók. S ahogy a néző bizonytalanságban van az időt tekintve, úgy a figurákat illetően is kevés a fogódzó, nincsenek – pontosabban összezavarodtak – a tájékozódási pontok a viszonyok terén. Senki sem az például, akinek látszik: a papok – akik egykor sejthetően katonák voltak – álszakállat viselnek, a földrajztanár kórust indít, a férjes asszony főnöknője szeretője lesz, felcserélhetők az identitások is: aki egykor tábori lelkész volt, az ruhakölcsönző lesz, és fordítva – a két ember egyszerűen helyet cserél. Erre a felcserélhetőségre rejtett utalás is történik a filmben: két szereplő, a Gábriel Ventuzát alakító Adriano Giannini és a Vidra földrajztanárt megformáló Derzsi János fizikailag is hasonlítanak egymásra.

Az egyik legnagyobb változtatás, amit a rendező az irodalmi alapanyagon végrehajtott, az a narráció szerkezetének módosítása. Bodor a regényt in medias res kezdi, kész helyzetbe érkezünk, és apránként nyerünk csak beavatást a történtekbe, előre-hátra ugrálva az időben, egyes események pedig többször is előkerülnek az elbeszélés során. A filmben ezzel szemben egyrészt nevet kap a regény egyes szám, első személyű mesélője (ő Petruska, Colentina Dunka fodrásznő nevelt fia), másrészt kronologikus sorrendben tárulnak fel az események. Ez a linearitás főként abból a szempontból válik fontossá, hogy így folyamatában érzékeljük azt a fokozatos változást, ahogy a kívülről jött ember, Ventuza hasonul a helyiekhez, és a végére teljesen asszimilálódott dolinaivá válik. Elfogadja a falu sajátos világát, aláveti magát törvényeinek és átadja magát annak a zárt mechanizmusnak, ami első ránézésre renden és rendszeren kívüli, ám valójában ott rejtőznek benne az elnyomás apró jelei, és amit úgy hívnak, hogy Kelet-Európa.



Címkék

szemle 38 , kritika


(2) 
Hozzászólások
2-1  /  2
2007. február 8. csütörtök, 00:08#2| akiboj
Sztem a Dolina ott volt. Muveszileg (ertsd: formailag) sztem nagyon rendben volt a film: puritan stilus, eszkoztelen letisztultsag es konzekvensen vegigvitt szimbolista-vilag... Csak hat a forgatokonyv, a forgatokonyv, a forgatokonyv...ahh...
2007. február 7. szerda, 23:47#1| maciekéshauzer
sokat akart a szaka.

nka emblema 2012