Ébrenjárók - beszélgetés Miklauzic Bencével

- A Simó osztályba jártál, nevedet a Valaki kopog sorozatból ismerhetjük.

- 1995-ben kezdtem a főiskolát, 2000-ben végeztünk, Simó Sándor osztályában. A főiskolán a szokásos volt a menet: vizsgafilmek, tanulás, tapasztalás, és egy dokumentumfilm - ez három kisjátékfilmet jelent, ebből az egyik a Valaki kopog című sorozat része, és most a diplomafilmem, ami egyben az első játékfilmem.

- Szerepeltél a filmjeiddel külföldi rendezvényeken?

- Igen, két filmemmel, a Valaki kopogból a Cenzorral, amivel a Biarritz-i Fesztiválon szerepeltem, Franciaországban, és a Dögszemle című kisjátékfilmemmel mintegy hat-hét helyen, különböző nemzetközi fesztiválokon. Nyerni nem nyert, de ott volt.

- És milyen véleményeket kaptál? Volt érdeklődés a filmek iránt?

- Kereskedelmi értelemben nem, de számos esetben jó dolgokat lehetett hallani róla. Például vadidegen emberek, akik sem engem nem ismertek, se a filmemet, megnézték a munkámat, és ebből jó beszélgetések születtek. Ebből a szempontból nagyon hasznos volt. Egy ilyen fesztiválnak a hozadéka az is, hogy az ember rengeteg filmet végignéz, amire máshol esélye sincsen. Mondjuk München súlyos volt, ott vagy kétszáz kisjátékfilmet láttam, a többi esetében 50-60 volt a körülbelüli átlag. Ezeket mind megnézni nagyon nagy tanulás volt. Meg lehetett ismerni a mostani dolgokat, a fiatalokat, mi tetszik nekik Európa- vagy világszerte. Egy fesztiválon az ember közvetlenül látja, mi az, ami működik a közönségnek, és mi az, ami nem. Mikor a játékfilm forgatókönyvét írtuk, sok ilyen tapasztalat beleépült.

- És a játékfilmhez, melynek címe Nem veti meg ágyát, nem alussza álmát, hogyan kezdtetek hozzá?

- Ez volt az utolsó feladatunk a főiskolán tulajdonképpen. Be se kellett járni, csak ezzel foglalkozni. Az osztálytársaim, Hajdu Szabolcs vagy Török Feri, írták meg először a könyveiket. Én az utolsók közé tartoztam. Hosszú időn keresztül próbáltam kitalálni, hogy mi legyen, szóval elég nehezen indult el a dolog. Az volt a nagy kérdés, hogy miről érdemes vagy miről kellene szólnia a forgatókönyvnek. Ez egy háromnegyed éves belső program volt. A probléma tulajdonképpen az volt, hogy a történethez, amit kitalálsz, vagy neked, vagy a szomszédodnak, vagy bárkinek köze kell legyen. Én ezért más utat választottam. Elkezdtem epizódokat felírni, kis szituációmagvakat. Ezek egy része megtörtént, más része nem, de a kiindulópont négy-öt olyan mozzanat volt, ami megtörtént, és ismertem azokat, akikkel megtörtént, vagy hasonló történt velük.

- Közelebbi ismerősök vagy újságban olvasott esetek?

- Hát, ismerősök, család… Elkezdtem nézelődni. Volt egy-két dolog, amiről tudtam, hogy benne lesz a filmben, de még nem tudtam, hogyan. Aztán letisztult a dolog. A forgatókönyvíró társammal, Maruszki Balázzsal elkezdtük kalapálni a könyvet. Ebből alakult ki a forgatókönyv: egy éjszaka alatt játszódik három történet, illetve három és fél történetszál. Volt olyan történetváltozat is, még nem forgatókönyv, hanem filmnovella formában, amiben hat szál volt.

- A filmből kimaradt történetszálakról tudnál mondani pár szót?

- Nem egészen ez volt a helyzet. Több átfedés is van a szálak között, a megmaradó történetekbe sok mindent belegyúrtunk a többiből. Például gondolkodtunk egy rosszéletű csöves lányról is - ez csak egy kép volt: egyszer láttam egy lányt, aki ült egy bódé mellett, és látszott, hogy története van, szóval az élet eléggé megtiporta, a környezetével sincs rendben - ezt a szálat ejtettük. A villanyszerelő két bebélyegezett fiatal srácként indult. Aztán kitaláltuk, hogy ne bélyeg legyen, mert az olyan banális és közhelyes. Mégis kellett valami furcsaság. Így jött, hogy az áram megrázza az egyiket. Ettől sokkal izgalmasabbá vált. Ez eredetileg abszolút mellékszál volt, de változott a helyzet. Elindult az agyunk, hogy valakit megráz az áram, nem tér magához és kicsit furcsa minden. A mostani filmben már egy önálló szál lett belőle. Volt egy ötletem egy fiúról is, aki azt hiszi, hogy halálos beteg, pedig nem az. Szóval hogy mondjam, az egész egy nagyon habos, kialakulatlan massza volt. Ha Balázzsal az akkori állapotban vágtunk volna bele a munkába, és leforgattuk volna az összes tervet, három és fél órás film lett volna. Tudtuk, hogy ezt nem lehet megcsinálni, mégis azt mondtuk, pakoljunk mindent egybe, és kezdjük leszűkíteni a kört.

- Hogyan szelektáltatok?

- Volt, amihez én ragaszkodtam: az elutazó könyvelő megvolt, a cigarettaárus lány is. Ezeket működő történeteknek tartottam, ne kérdezd hogy miért. A többi közül nehezebb volt választani, de gyakorlatilag egymástól függetlenül ugyanarra a megoldásra jutottunk Balázzsal. Amikor az olvasás után találkoztunk, mindketten azt mondtuk, hogy az áramütött fiú lehet érdekes vagy különleges, ezzel kéne kezdeni valamit, tehát itt vita nem volt. Tudtuk, hogy szűkíteni kell, és tudtuk azt is, hogy a hármas szám mindig egy működőképes dolog. Ezzel indult a forgatókönyv megírása.

- Az áramütött srác története mennyire valóságos?

- Teljes fikció. Én még nem is találkoztam ilyennel - egyszer majdnem megrázott az áram… kicsit meg is rázott és akkor elgondolkodtam, de nem én voltam a példa. Mindhárom ember története egy olyan éjszaka, amikor valami történik az életükkel, valamiféle fordulópont, és az érdekes, hogy ezért ki mit tesz, mit kell megszenvednie. Nem akarom túlideologizálni, három olyan emberről van szó, akinek fordul egyet az élete. A másik kettőnél elég prózai az ok, hogy mondjam, a körülmények hatására történik, de nem ideális. Valószínűleg az áramütött srác szál más típusú történet, mint a másik kettő, és le is válik a filmről - hogy jó vagy rossz, azt nem tudom. Az biztos, hogy ez egy elemeltebb szál Az, hogy a milyen a valóságban, ha valakit megráz az áram, annyira nem foglalkoztatott minket, inkább az mozgatott, hogy valakivel egyszer csak történik valami. Az áram arra volt jó, hogy egy tabula rasa-t csináljon a srác agyában. Magához tér és semmit nem tud, hogy mi hogy van. Lehet azt mondani, hogy ez újjászületés, bár nem akarok nagy szavakat használni. Inkább olyan lesz mint egy gyerek. Ettől fogva nem kötik a konvencionális kötöttségek, és lehet., hogy értelmetlen, amit csinál, de ösztönösen teszi. Persze arról is lehetne beszélni, mi értelmetlen és mi nem.

- Volt a film készítésének valamilyen alapelve?

- Már a forgatókönyv írásakor, és a film készítése során is határozottan úgy képzeltük, hogy nem annyira "filmművészetet" akarunk csinálni, hanem érdekes történeteket megmutatni, amiben lehetőleg sok humor is van. Röviden fogalmazva a filmnyelvi újítások nem nagyon motiváltak minket, nem erre figyeltünk. Úgy írtuk a könyvet is, hogy mi mit látnánk szívesen, milyen filmet néznénk meg szívesen, és ez jött ki belőle. Mivel reményeink szerint, sokan meg fogják megnézni, ezért a nézőkre gondolva forgattunk, hogy élvezhető vagy érdekes legyen a film.

- Nehéz volt előteremteni a kellő összeget a film elkészítéséhez?

- Nem, nem volt nehéz. Nekem azóta mindenki mondja, jól jegyezzem meg, hogy most hogyan csináltam, mert ilyen több nem lesz az életben, és legalább lesz mire emlékezzek. Gyakorlatilag ahova beadtuk a pályázatot azonnal megkaptuk az összeget, amit kértünk. Így októbertől júliusig összejött a pénz. Ebbe az is belejátszik, hogy Simó tevékenysége nyomán - amit én nem lobby-tevékenységnek, inkább egyfajta hangulatkeltésnek neveznék, amivel valamilyen szinten el tudta hitetni, hogy az elsőfilmeseket szükséges pénzzel támogatni - a mi osztályunkból hatan már leforgattuk a filmet. A főiskola befejezése után másfél évvel hat embernek nagyjátékfilmje van, ilyen tényleg nagyon rég történt. Ez nem arról szól, hogy milyen zseniális csávók, vagy ennyivel jobb osztály lennénk. Nem vagyunk se jobbak, se rosszabbak, mint bármelyik rendezőosztály a főiskolán. Csak valahogy sikerült és elkészülhettek ezek a filmek. Valószínűleg a szakmában is volt egy fogadókészség, és ezért valósulhattak meg ezek a könyvek. Persze jó könyvekre is szükség volt, anélkül nem menne. A filmem esetében az is szerepet játszik, hogy százmillió alatti költségvetéssel készült. Több pénzt nehezebb lett volna összeszedni.

- A filmhez hogyan találtad meg a megfelelő színészeket?

- Bizonyos dolgokhoz ragaszkodtam. A forgatókönyvvel kapcsolatban az volt alapvető követelményem, hogy a filmnek most kell játszódnia, Budapesten. Tehát ne legyen visszatekintő történelmi témájú és semmiképp se az én kis életemről szóljon. Azt akartam, hogy lehetőleg kevésbé ismert színészek játsszanak benne. Számomra sokkal izgalmasabb egy film, amiben olyan embereket látok, akiknek nem ismerem és nem unom a gesztusait, a megszólalásait és a jelenlétét. Nagyon sok színész van, akiket sokszor lehet látni. A magyar filmeknél is van egy harminc fős busz, és minden tiszteletemmel együtt is, nagyon sokszor unom, amit csinálnak, mert nagyon sokszor láttam. Annál azért sokkal több jó színész van az országban, mint akik általában megjelennek a magyar filmeken. Az is célunk volt, hogy olyan emberekkel dolgozzunk, akik nem olyan ismertek. Persze a tejes ismeretlenség nem teljesen igaz, mert színházi körökben ismertek azok az emberek, akikkel forgattunk, de a közönség számára nem. Erre többen mondták, hogy gáz, mert akkor nem fognak beülni az emberek, szerintünk viszont nem az. Ha megnézed a Moszkva teret, alig volt benne ismert arc, a nagy öregek epizódjaitól eltekintve a főszereplők mind ismeretlenek voltak. A nézőszám pedig eléggé rácáfolt erre az elméletre. Néhány emberről biztosan tudtuk, ki lesz, a többieket próbafelvételeken válogattuk ki.

- A fiatal törtető DJ szerepébe miért Almási Sándort választottátok?

- Sanyival már többször dolgoztam, főiskolára együtt jártunk. Valahogy nekem az elejétől benne volt, hogy ő lesz az. Eleinte gazdagabbra terveztük a figuráját, több, árnyaltabb helyzetben is mutatni kellett volna őt, sajnos nem volt elég megfelelő helyzet a forgatókönyvben. Ennek ellenére szerintem jól hozza a figurát.

- Mennyire sikerült kihozni a történetekből azt, amit látni szeretnétek?

- Én azt gondolom, hogy sikerült. A filmbe kerülő történetek elég banális elemekből állnak össze. Mi azon igyekeztünk, hogy ne hagyjunk a filmben ködöket, szóval próbáltuk az anyagot élvezhetővé, szórakoztatóvá összedolgozni. Mégis nehéz válaszolni. Sokan látták már a filmet, sok emberrel beszéltünk róla. Az emberek többsége úgy értelmezi a filmet, ahogy azt elképzeltük, amiért mi meg akartuk írni a forgatókönyvet. Van egy kisebb része az embereknek, aki mást lát benne, máshogy értelmezi ezt a történetet, úgy ahogy én nem szeretném. Ez persze hozzátartozik a dologhoz.

- A film e tekintetben elég hasonló cipőben jár, mint a "nemzedéktársak", Hajdú Szabolcs és elsősorban Török Feri munkái. Mit gondolsz róluk?

- Mindkettőről mást gondolok. Mindketten nagyon tehetségesek és jó filmeket csinálnak, ezt nagyon őszintén gondolom. Hozzám a Moszkva tér stílusa és a közönséghez való viszonyulása áll közelebb. Szabolcsot más érdekli, ő nem annyira akar a közönség ízlésének megfelelni. Megvannak az elképzelései, és azokat csinálja, nagyon ügyesen. Török Feri viszont jól láthatóan olyan jellegű filmeket szeret nézni, mint én.

- A filmdre gondolva milyen - magyar vagy külföldi - filmek jutnak az eszedbe?

- Inkább külföldieket mondok. A film szerkezetét tekintve lehet azt mondani, hogy olyan, mint a Rövidre vágva, stílusában meg néhol olyan, mint Kaurismaki, néhol olyan, mint Jarmusch filmjei. Nem mintha annyira gazdag film lenne, hogy ezeket egy szinten hozza. De a Coen testvérek filmjeit is említhetném, például A nagy Lebovskit. És szeretem a jó minőségű kommersz filmeket. Persze ez elég tág fogalom. A Szarvasvadász például, ami biztosan benne a van az első tízben, egy rendkívül egyszerű epikus tabló. Szerintem, ha egy filmben van hihető színészi munka és hiteles történet, az a legfontosabb, azt én megettem és szeretem. Ez engem jobban érdekel, mint a filmes kifejező eszközökkel való kísérletezés. Szóval az emberi történetek és érzelmek fontosabbak a számomra. A Titkok és hazugságokat hatszor megnéztem. Annál egyszerűbben feldolgozni valamit nem lehet. Én azt a fajta alázatot, hogy nincsen benne semmilyen extra, nagyon értékelendőnek tartom. Ott tényleg a lényegre koncentrál az egész. Sokkal szívesebben nézem, mint egy Guy Ritchie filmet, ami nagyon szórakoztató - sűrűbb dolgot nem lehet kívánni - de érzelmet meg életet nem sokat ad hozzá.

- A filmnek a fiataloktól az ötvenévesekig, vidéktől Budapestig van mondanivalója. Kiket vártok a mozi nézőterére?

- Nem egy generációs mozit csináltunk, és nem is volt ez a cél. Generációból itt több merítés van, kapásból kettő. A könyvelő mellett mások is képviselik az idősebbeket. És vannak a fiatalok. Az érdekes az, hogy azok az ötvenen felüliek, akik látták a filmet, szerették. Szóval a dolog nincs lezárva a 15-25 évesek ominózus célközönségével, egyik irányban sem. Ebben bízunk.

- Milyen volt a filmkészítés forgatási része?

- Hát, vártam azt az időpontot, hogy mikor ijedek be. Ez nem igazán történt meg, azaz megtörtént, az első forgatás alatt, és körülbelül két óra hosszat tartott. De erre nem volt több idő. A forgatás alatt nem arra tekintesz, hogyan fogsz filmet csinálni, hanem a következő egy napra és egy órára fókuszálsz, arra, hogy mit kell akkor megoldanod. Ez a forgatás előtt és alatt vastagon így van. Ott vagy az első forgatáson, és eljön az a pillanat, amikor rád néz harminc ember: eddig ő dolgozott, most te jössz. Ebben a helyzetben tényleg nincs más, meg kell csinálni a jelenetet. Aztán a következő beállítást, és látod a nap végét, hogy meddig kéne eljutni. Ez általában feszített tempó, szóval nincs idő tökölni a lelki életeddel. Szerencsére nagyon jó stábbal dolgoztunk együtt, és gyakorlatilag minden zökkenőmentesen, jó hangulatban ment a forgatáson. A főiskolán jóval több idegességhez, stresszhez szoktam, itt nem lehetett annyira érezni. A vágás is fárasztóbb volt, mint a forgatás.

- Mikor lehet moziban látni a filmet?

A szemlén mutatják majd be, onnantól pedig a forgalmazó, és ki tudja kinek a kezében van. Kiszámíthatatlan a sorsa, azt gondolom, mert a közönség sokkal furcsábban és kiszámíthatatlanabbul viselkedik egy magyar film esetében, ahhoz, hogy jósolni lehessen bármit is, én se tenném. Olyat sem akarok mondani, hogy két hét után megbukik, de azt se, hogy annyira jó, hogy százezer néző alatt meg sem áll. Sok emberrel beszélgettünk, és finoman fogalmazva elképzelhető, hogy több embert is érdekel majd a mozi. Úgy érzem, a filmemnek lehet útja a közönség felé, ez a lehetőség benne van.