Edelényi János: Prima Primavera

A második lehetõség

Filmhu: Önt Magyarországon különböző orgánumokban előszeretettel említik elsőfilmes rendezőként, míg például angol producere, a Vita Nova Films honlapján új filmjét a "nagy visszatérésként" aposztrofálják. Ön hogyan vélekedik erről?

Edelényi János: Nagyon rosszul hangzik ez a "comeback movie" elnevezés, eleinte ódzkodtam is tőle, hiszen óhatatlanul felveti a kérdést, hogy „honnan a fenéből is jön ez vissza?” Átgondolva a dolgot azután rájöttem, hogy a kifejezés nagyon is passzol filmünk alapgondolatához, amely szerint gyakran, szinte mindig kapunk egy második lehetőséget az élettől, és ebben az értelemben az én első moziforgalmazásra szánt filmem, a Prima Primavera is második lehetőség.

Vesela Kazakova magyarul tanulta meg a szöveget

Filmhu: Mit gondol, a 70-es években készített számos sikeres tévéfilm, majd a 80-as években Izraelben forgott dokumentumfilmjei után miért pont most érkezett el az első nagyjátékfilm elkészítésének lehetősége?

E.J.: Próbálkoztam én korábban is különböző dolgokkal, csak hát nagyon nehéz - legalábbis számomra - eljutni odáig, hogy egy ötlet megvalósulhasson. Azért az izraeli dokumentumfilmek mellett akadt egy nagyjátékfilm is, a Tékozló apa, amelynek forgatókönyvét Salamon Pali barátommal írtuk, és Zsigmond Vilmos rendezte meg 1991-ben. Ebbe a filmbe – ugyan áttételesen – de sok mindent beleírtunk a mi személyes történetünkből. A Prima Primavera terve is egy személyes és szomorú alkalomhoz köthető. Fehér Gyuri barátom temetésének estéjén Kern Andrissal a felfoghatatlan veszteségről és az elmúlásról beszélgettünk. Aztán felmerült egy eredetileg közösnek szánt film ködös terve, amelynek főhőse egy gyermeklelkű, idősecske kamasz, aki nem tud megbarátkozni a halál gondolatával. Aztán néhány nap alatt megírtam a film alapjául szolgáló szinopszist, amelynek első és utolsó képe abban a temetőben játszódik, ahol Gyurit eltemettük, de amely azt a vigasztaló gondolatot sugallja, hogy ha meghalunk, „csupán elutazunk a Nagymamához”, ahol talán újra találkozhatunk majd az elõttünk távozókkal. Ehhez kapcsolódik a film fő motívuma is, amelyben gyermeklelkű főhősünk egy túl korán felnőtt és túl sokat tapasztalt lány társaságában útra kel a vajdasági nagymama szimbolikus háza felé.

Filmhu:Az elmondottak melankolikus hangulatú filmet sejtetnek...

E.J.: Szándékaink szerint ez egy alapvetően derűs hangvételű alkotás, némi abszurd humorral fűszerezve. Ezen munkálkodtunk Hules Endrével és Salamon Pállal, a film társ-forgatókönyvíróival, majd teljes megértésben és szinte testvéri harmóniában Máthé Tiborral, aki nemcsak a film kiváló operatőre volt, hanem minden tekintetben egyenrangú alkotótársként működött a forgatás során és azóta is. A vágás is hasonló hangulatban zajlik Szalai Károly vágóval, amely azért különösen fontos, mert az eredeti elképzelésekhez képest fele annyi idő alatt voltunk kénytelenek leforgatni a filmet - ezért sok mindent a vágóasztalon kell pótolnunk, helyretennünk. Ez igazi csapatmunkát kíván. Számomra a filmezés legfőbb varázsát mindig ez jelentette, megélni, ahogyan egy embercsoport néhány napra vagy hétre egy közös cél érdekében, egymást segítve, szinte eggyé válva munkálkodik, ez fantasztikus érzés. Kiváló volt az együttműködés a film főszereplõivel is, akik nemcsak tudásuk legjavát „hozva”, hanem a nehéz forgatási körülményeket ellensúlyozó példamutató fegyelemmel vettek részt a film elkészítésében. Remélem, ez a sok szeretet áthat majd a vásznon, és a filmet is szerethetővé teszi.

A határ két oldalán élő emberek furcsa, kevert nyelve

Filmhu: A plakátját én például máris szeretem. Ki készítette?

E.J.: Az angol producer cég grafikusainak munkája. Az az érdekessége, hogy pusztán a forgatókönyv, a történet alapján készítették, még akkor, amikor a színészek sem voltak meg, ezért mindössze két láthatatlan ember árnyéka vetül a képen ábrázolt útra. Nem tudom, ez a verzió reklámozza-e majd a filmet a forgalmazás során, mindenesetre hozzám is közel áll a jelenlegi plakát hangulata.

Filmhu: Angol producere, Steve Bowden úgy nyilatkozott, hogy ez egy igazi kreatívan végigvitt koprodukció, mely közel sem pusztán a financiális kényszerűségen alapszik. Az angol-bolgár-holland-magyar produceri gárda nem nehezítette meg az összeszokott alkotótársak munkáját?

E.J.: Ez egy kényszerpálya. Olyan kompromisszum, amelyet fel kell vállalni, ha valaki filmet akar csinálni. Természetesen a koprodukció ténye megnehezíti egy film elkészültét, az eltérő filmgyártási hagyományok és legfőképpen a különböző ízlések gyakran ádáz vitákra adnak alkalmat, és nem mellékesen, jócskán meg is drágítja a költségvetését. Gondoljunk csak az országok közötti utazgatásra, vagy a film egyes verzióinak küldözgetésére - ugyanakkor ma Európában ez az egyetlen módja egy költségesebb film elkészítésének, minden előnyével és hátrányával együtt. Szerencsére a film magyar producere, a nemzetközi együttmûködésben talán legnagyobb tapasztalatokkal rendelkező Miskolczi Péter, jóval a Primavera előtt felismerte ezt a szükségességet, hiszen Enyedi Ildikóval és legutóbb Pálfi Gyurival forgatott filmje is így készült.

Bizonyos hátrányokból előnyt kovácsolni

Filmhu: A film női főszereplője, a hazájában rendkívül népszerű bolgár Vesela Kazakova magyarul tanulta meg a szöveget és saját magát fogja utószinkronizálni. Ez nem tipikus.

E.J.: Már a forgatókönyv előkészítésekor határozott elképzelésem volt a film főszereplőinek személyiségét, karakterét illetően. Sokáig kerestük azt a színésznőt, aki a film főszereplőjét, Jolit testesíti majd meg. Veselát egy korábbi filmjében ismertem meg, és amikor Berlinben először személyesen is találkoztunk, azonnal tudtam, hogy ő a legmegfelelőbb erre a szerepre, annak ellenére, hogy a karaktere némiképp eltér az eredetileg megálmodott szereplőétõl. Teljes valójában akartam őt, a hangját is beleértve, és valahogy kezdettől fogva természetes volt, hogy magyarul tanulja a szöveget, más megoldás egyikünkben sem merült fel. Az egész film amúgy is egy zavaros nyelvi közegben játszódik, a határ két oldalán élő emberek furcsa, kevert nyelvén. Ehhez jön hozzá a fõszereplők szélsőséges élethelyzete, hiszen Gábor - akit Lukáts Andor testesít meg kiválóan - egy szellemileg visszamaradott 60 év körüli férfi, míg Joli egy akcentussal beszélő ukrán prostituált. Ez az olykor zavaros nyelvi sokszínűség érzésem szerint megerősíti a film alaphangulatát.

A forgatás során volt egy emlékezetes eset, amely Vesela színészi alkatára is rávilágít. Utólag írtam hozzá néhány mondatot Joli szerepéhez, amelyeket Vesela nehezen jegyzett meg, mivel hosszas és kemény munka árán, szóról-szóra, mondatról-mondatra kellett megtanulnia a szerepét. Ezért azt javasoltam, hogy mondja el ezt a néhány mondatot az anyanyelvén, hiszen az adott jelenetben úgyis háttal áll a kamerának. Erre Vesela felém fordult, és a legnagyobb természetességgel, ám visszautasíthatatlanul a következõket mondta: "János, hogy képzeled?! Hiszen Joli nem tud bolgárul!"

Filmhu: A többi külföldi szereplő is magyarul tanulta a szövegét?

E.J.: Djoko Rosich, az Európa-szerte méltán népszerű szerb-bolgár színész, számtalan filmszerepének köszönhetően, elég jól tud magyarul, de a többi szereplő esetében utószinkronnal dolgozunk.

Szóról-szóra, mondatról-mondatra

Filmhu: Azt nyilatkozta néhány hónapja, hogy az "egyszerűsítés" kényszere jót is tehet egy filmnek, feszesebbé téve azt, de óvakodni kell attól, hogy ez csonkításba forduljon. Most, hogy leforgott a film, mit gondol errõl?

E.J.: Jó korán, főiskolai éveim alatt megtanultam, hogy a filmkészítés alapjában véve arról szól, hogyan tudunk bizonyos hátrányokból előnyt kovácsolni. Ebben az esetben sem volt ez másképp. Én nagyon bízom benne, hogy sikerült. Máthé Tibi szerint pedig „a filmkészítés háború”… Hát ebben az esetben, azt hiszem, a szokásosnál is keményebb ütközeteket vívtunk, de remélem a filmen esett sebek a vágás során „begyógyultak” és – bocsánat a képzavarért – az elkészült alkotás a nézők lelkébe pedig inkább békét hoz majd.

Filmhu: Hol lesz a premier?

E.J.: Erről sajnos fogalmam sincs egyelőre, annál is inkább, mivel idén tavaszra terveztünk még két forgatási napot, melynek segítségével az igencsak szűkös 22 napos forgatást ki tudnánk egészíteni néhány olyan képpel, melyek érzésünk szerint komplexebbé tennék a filmet. Ez alapvetõen pénzkérdés, de a Szerencsejáték Zrt. szponzorációs tanácsa megnézte a munkakópiát és támogatására méltónak találta. Remélem a két magyar főfinanszírozó, az MMKA és a TV2 továbbra is segíteni fogja a filmet, és néhány héten belül kiderül, hogy sikerül-e megvalósítani ezt a minimális utóforgatást, amelyben a magyar stábtagok zöme, de még a felszerelést kölcsönzõ vállalat is „ingyen és bérmentve” venne részt - a film sikere érdekében. A premier időpontját és helyszínét pedig a forgalmazó dönti el, nyilván sok szempontot figyelembe kell venni ilyenkor.

Filmhu: A magyar közönség a jövõ évi Filmszemlén láthatja majd az alkotást?

E.J.: Remélem már előbb is, de a Szemlén mindenképpen.