Egy hét Pesten és Budán - Újra együtt a legendás hármas - beszélgetés Makk Károllyal
Vagy harminc ember zsibong a három egymásba nyíló szobában, ám a legbelső messziről kihaltnak látszik. Berendezése előkelő szállodai szobához hasonlatos, panoráma ablakain zöld brokátfüggöny, falait mályvaszínű selyemtapéta borítja. Közelebb lépve ismerős hangot hallok: Ijesztő látvány vagytok ott kinn, most már bejöhetnétek ! – kiabálja az ablakon kihajolva Darvas Iván, s néhány pillanattal később bemászik ugyanott, két kameraman. A szoba sarkában a lámpák mögött az operatőr és a rendező folytat eszmecserét, a főszereplő csatlakozik hozzájuk. Az ajtóban állok, így halk hangjukat nem nagyon értem, de a következő pillanatban kisiet a szobából Makk Károly : Ülj az ágyra Iván, tárcsázz és közben cigarettázz ! – mondja, majd a másik helyiségben leül egy kis monitor elé, melyen jól látszik a vetett ágyon ücsörgő öltönyös, szikár úriember, Darvas Iván. Felvétel ! – mondja halkan a rendező, jóval hangosabban ismétli többször is a gyártásvezető, míg végre mindenki néma szoborrá merevedik.
998. kép! - kiabálja valaki a belső szobából, és csattan a kezében a „csapó”. A főszereplő komor arccal eregeti a füstöt, tárcsáz, majd telefonnal a kezében odasétál az ablakhoz. Jól látom a jelenetet a kis monitoron, a rendező háta mögött ácsorogva. És kész ! – hallom hirtelen a hangját, s mintegy varázsütésre, újrakezdődik a zsibongás. Újabb megbeszélés után még egyszer felveszik a jelenetet, - látszólag különösebb változtatás nélkül - , majd rövid ebédszünetet hirdet a gyártásvezető. Mennyi időnk van beszélgetni ?- kérdezem Makk Károlyt, miközben leülök mellé a „szállodai szoba” ágyára. Tíz perc biztosan, és itt talán senki sem fog zavarni minket – válaszolja kissé mentegetőzve, és azonnal megígéri, hogy a film befejezése után lesz ideje egy hosszabb beszélgetésre is.
- És mikor fejeződik be a forgatás ? – próbálok rögtön időpontot egyeztetni.
- Jövő héten Svájcban forgatunk, azután kimarad néhány nap, Iván színházi szerepe miatt, de remélem március huszadika körül felvesszük az utolsó jeleneteket is. Tavaly december elején kezdtünk dolgozni, de sajnos elég nehezen haladunk. A főszereplők mellett a többieknek is – Garas Dezső, Nagy-Kálózy Eszter, Kaszás Attila (hogy csak néhányat említsek) – színházi elfoglaltságai vannak, időközben a próbaidőszakba is belecsúsztunk, nehéz mindent összeegyeztetni.
- Mikor kezdte írni a forgatókönyvet ?
- Az utolsó játékfilmem egy angol produkció volt (A játékos), és a film producere, Marc Vlessing kapacitált, hogy a következő közös munkánk magyar film legyen. Ez sokáig nem tűnt jó ötletnek, mert én szívesebben dolgoztam volna újra valamilyen külföldi filmen. Ugyanis a magyar filmgyártás szűkös anyagi lehetőségei miatt sosem lehet biztosan tudni, hogy elkészül-e végül a film, a pénzeket huszonhatféle helyről kell összegyűjtögetni, és ez nagyon bizonytalanná teszi a végeredményt. De ez az angol fiatalember céltudatos és kitartó volt, így meséltem neki néhány történetet, szituációt, ami régóta motoszkált a fejemben. Több beszélgetés után végül összeállt egy szinopszis, amire azt mondta, épp ilyesmire gondolt. A forgatókönyv írásához próbáltam segítséget kérni Bacsó Péter barátomtól, vele mindig kölcsönösen megbeszéljük a munkáinkat, többször írt már nekem forgatókönyvet. Most azonban azt mondta, hogy már olyan messzire jutottam egyedül, hogy akár be is fejezhetném. Így történt, hogy végül életemben először egyedül írtam meg a forgatókönyvet. A főszerepeket már rögtön az elején Darvas Ivánra és Törőcsik Marira gondolva alakítgattam, és amint elkészült a könyv, megmutattam nekik. Ez körülbelül négy éve történt. Azóta gyűjtögettük a forgatáshoz szükséges 200 millió forintot, tavaly év végén végre elkezdhettük a munkát.
- Miről szól a film ?
- Egy film történetét nem szívesen mesélem el, ezért nagyon röviden csak annyit, hogy két korosodó ember visszaemlékezése a fiatalságukra, amikor szerelmesek voltak egymásba. A történet a múltban, az ötvenes években gyökeredzik, és a jelenben játszódik. A politikai események szétszakították a két embert, egyikük külföldre menekült, majd negyven évvel később, egykori szerelme betegségéről értesülve visszatér Magyarországra. Együtt idézik fel a múlt tévedéseit, az eltelt évek pozitív és negatív konzekvenciáit, és próbálnak válaszokat találni a sok évig kimondatlan kérdésekre.
- Van-e valamilyen összefüggés az 1971-ben bemutatott, és Cannes-ban díjat nyert, filmtörténelmi szempontból is kiemelkedő jelentőségű Szerelem című filmje és az Egy hét Pesten és Budán között ? Hiszen ugyanazok a főszereplők, és első hallásra hasonló a téma is.
- Nagyon izgalmas több mint harminc év után megint együtt dolgozni így hárman. Nem mondom azt, hogy megváltoztunk, de ennyi idő nem múlik el nyomtalanul egy ember életében, sem kívülről, sem belülről. Újra össze kell szoknunk, kölcsönösen odafigyelünk, kiben mi változott, mi rakódott le szakmailag és emberileg az elmúlt három évtizedben.
Függetlenül a szereplőktől úgy érzem, csak szellemiségében, és néhány alapszituációt tekintve hasonló a két film. A két főszereplőt ebben a filmben is a szerelem köti össze, Darvas a mostani történet szerint is ült börtönben az ötvenes években, és Törőcsik ágyban fekvő beteget játszik. De azt gondolom, hogy ezek inkább a korra jellemző momentumok, és semmiképpen nem szándékoztam a Szerelem című film folytatását elkészíteni. Befejezettnek és teljesnek érzem azt a filmet, olyannyira, hogy nem is várom el a most készülő új filmtől, hogy a Szerelem sikerének mércéjét megüsse, vagy átugorja. Nem várom el, de persze örülnék, ha így lenne. Ám úgy vélem, nehéz ebben a szakmában még egyszer megugrani ugyanazt a nagyon magasra tett mércét. Szeretném, ha jó film lenne az Egy hét Pesten és Budán, de nem erőltetem, hogy utolérje a Szerelem sikerét. Ennek a filmnek is megvan az esélye arra, hogy befussa a saját karrierjét. Hogy messzire jut, abban egyelőre csak az angol producer reménykedik igazán, talán ezért vágott bele ebbe a munkába. Én egyelőre csak szeretném a lehető legjobban elkészíteni. A többit majd meglátjuk.
