Egy tipikus hétfő
A Mediawave-hétfő fáradt tespedésben találta a meglepő melegre sziesztával válaszoló fesztivál-látogatókat, akik a hűvös mozitermek és a győri kávézók között hezitálva lepték el a várost. A vetítőben előtérben a kisebbség, valamint kísérletek a nagy talányok megfejtésére. A Zsinagóga csak félházzal üzemelt.
Hogy hova lett Warhol, egyelőre nem sikerült kiderítenünk, ugyanis Stanislaw Mucha ígéretes előzetessel beharangozott filmje, a popart-mester szülőfalujába kalauzoló Absolut Warhola nem érkezett meg a fesztiválra, így a doc 3 szekció egyelőre elmaradt. Helyette belemélyedtünk a kisebbségiekbe. Vladimir Eisner Koralja recept a szórakoztató eszkimó-filmhez: végy egy falunyi eszkimót, filmezd le őket szánkózás, ökölvívás és rénszarvas-lasszózás közben, mutasd be, hogy faragnak jégszobrokat a gyerekeknek, aztán hogy ropnak sámántáncot a síró-rívó porontyok körül, végül mixelj az egész alá ritmusos tánczenét és spékeld meg néhol feliratokkal! A fekete-fehérben kibontakozó jégvilági extramenü apró hátránya, hogy a cirillbetűs feliratokhoz a tolmácsgép egyetlen sávján sem leltünk magyar verziót. Szintúgy Isten háta mögötti orosz valóságba kalauzol a Tolvajok Világa. Jouni Hiltunen nyolcadik dokumentumfilmje 82 percben követi három életfogytiglanra ítélt férfi sorsát a tajga közepén. A volt kolostorban különböző megtisztulási és beavatási utakon haladó rabok általában nem a kamerába mesélnek, csak aláfestik a róluk készült felvételeket. Hosszan kitartott képek, ráérős kameramozgás… Ez már nem az Idő uralta terület. A sajátos szabályok békét teremtenek, a bentlakók freskónyi művészi tetoválásokkal a testükön építik újra önmagukat. A kasztok itt mások, mint odakint, de mégis ugyanaz a lényeg: egy gyűrű a javíthatatlanságé, egy gyűrű a kártyáé, egy a szabadságé….
A téma másképp, azaz a bűn kisjátékfilmen: Jaibo. Közös bűn, három bűnhődés a spanyol nyomornegyedben. Adán Aliága ezúttal a perifériára kalandozott kamerájával. Piti kis tolvajok szinte megbocsátható működését zavarja meg a leleplezés. A kis saját drámák közös tragédiába torkollnak, a vége gyilkosság, ami pedig a vége után van, az önként vállalt bűnhődés kinek-kinek érdeme szerint.
A kísérletiek első szekciója Idő-megoldásokkal és Tér-képekkel rajtol. A téma variációi elképesztő sokszínűséget mutatnak. Renaud Behar három percese, a Ne pa ouvrir kerek történet a férfiról, aki a figyelmeztetésre fittyet hányva, becsábul a fekete lyukká avanzsáló átjáróba és ottragad, mintegy kiesik a térből. Isabelle Tripleton terekkel és formákkal játszik, testet bont és formákba tölt. A Képek és idők testmozgások animációs festménye. Digitális animáció és celluloid művészi elegye a Dear Nelson. Sarah Cox hét percbe sűríttette kilenc év és egy halványuló szerelem történetét. Szín-szerkezet, festészet-film, a belső folyamatok kifelé fordítása művészettel: ez a Menekülés Kirsten Winterrel. A válogatás egyik leghosszabb darabja a 911 – Emlék-Jelkép-Emlék. Lea Rekow szeptember 11.-ét járja körül képekkel. A történelem különböző fénylenyomatai bizonyítani próbálnak, választ adni, vagy egyszerűen csak elgondolkodtatni kontraszttal és kontinuitással. Keveredik az old-fashioned és az ultramodern, a repülőtéri kijelző fontos szavakra vált, felbukkan a Titanic, a Szabadságszobor, nagyapáink békésen fekete-fehérben teáznak, aztán megjelenik a repülő.
A lazítóként bevehető jazz-pirula, a fényíró-múlttal rendelkező Trevor Watts Moiré úgy látszik, kevésbé bizonyult vonzónak, mint az előző este sztárja, Pharoah Sanders, akit háromszor is visszatapsoltak. Persze aki eljött, nem bánta meg. A feeling klubjellegűre váltott, Trevor pedig belelendült és a szaxofonra állított mikrofonállvány előtt hétrét görnyedve beszélgetett a közönségével. Aztán zene, tánc a hangszerrel, afrikai dal Ghánából. A mester korábbi formációjának tagjai, a ghánai ütősök a nézőtéren csápoltak, csakúgy, mint Big Lucky Carter, aki minden koncertre be-benéz, amikor épp nem Zerkula bácsi mellett üldögél a Zsinagóga-udvaron.
