Elsőfilmes életérzés

Kende Zsófi, Sipos Kornél

filmhu: Mi jellemzi a Laurinfilm profilját?

Sipos Kornél:  A Laurinfilm egy olyan produkciós-filmes cég, ami  reklámfilmek gyártására jött létre elsősorban. Ma már készítünk magyar játékfilmeket is. Külföldi játékfilmek magyarországi service-ét csináljuk, valamint külföldi játékfilmekkel koprodukciókat. Ebből most jön a második.

filmhu: A reklám illetve a játékfilmek készítése milyen arányban oszlik meg?

S.K.: Inkább a játékfilmekkel foglalkozunk. Az elmúlt két-három évben már azok domináltak.

Kende Zsófia: Az igazi szerelmünk alapvetően a játékfilmkészítés, a reklámfilm inkább másodlagos tevékenység. Reklámfilmeket főleg külföldi megrendelésre készítünk, valamiből fönt kell tartani a céget, és játékfilmből nem lehet, pláne magyar játékfilmből…

filmhu: Hogyan választotok forgatókönyvet, miből lesz végül produkció?

S.K.: A forgatókönyvek két fajtáját lehet megkülönböztetni. Az egyik fajta, amit mi fejlesztünk, a másik fajtája az, mikor megérkezik egy rendező a saját maga ötletével, és „szövetkezünk” arra, hogy elkészüljön a film. A második esetben csak akkor vállaljuk el, ha elfogadja a mi kéréseinket a forgatókönyvet illetően, minden önteltség nélkül mondhatom azt, hogy ez eddig  használt a filmeknek.

K Zs.: Először azért bele kell szeressünk a sztoriba. Akkor működik, ha idejön valaki és elfogadja, hogy mi aktív producerei vagyunk a dolognak (mert van ugye az aktív és az inaktív producer), ami azt jelenti, hogy részt veszünk az alkotófolyamatokban is. Azonban mi minden héten több könyvet kapunk, és amit kiválasztunk, azoknál tényleg beleszeretünk az alapötletbe.

S.K.: A kiválasztás módja egyébként nem olyan bonyolult. Elolvassuk többen, és meghozzuk a döntést. A kiválasztást motiválhatja az, hogy lehet-e közönségfilmet csinálni belőle, elérhet-e nagy nézőszámot, vagy hordoz-e olyan mélységet a történet illetve a megvalósítás módja, amivel esetleg fesztiválokat érdekelhet.

filmhu: Az alkotói folyamatban mennyire vesztek részt?

S.K.: A forgatáson valamelyikünk biztos, hogy jelen van. Előfordul, hogy mind a ketten kint vagyunk, de a lényeg, hogy folyamatosan, minden forgatási nap valamelyikünk ott van a helyszínen. Magába a rendezésbe természetesen nem szólunk bele, nem a mi feladatunk. De az anyag értelmezésénél, a forgatókönyv végleges formájának kialakulásánál illetve a vágásnál azért hangoztatjuk a véleményünket.

K. Zs.: Nagyon fontosnak tartjuk a forgatókönyv a titka mindennek. Addig nem szabad elkezdeni az előkészítést sem, amíg nem elégedett mindenki a forgatókönyvvel. Rossz forgatókönyvből nem lehet jó filmet készíteni, jó forgatókönyvből lehet rossz filmet, de azt nehezebb. Az előkészítés alatt mind dramaturgiailag, mind értelmezésileg felkészülünk a történetből. Gondolkodunk a jelmezekről, a díszletekről, minden olyan dologról, ami a forgatáshoz nélkülözhetetlen. Ha kirajzolódnak a film körvonalai, utána már a forgatás is könnyebben megy. Közös alkotási folyamat ez. Leülünk és beszélgetünk. Semmire sem szoktuk azt mondani, hogy „csak azért sem”. Idővel eljutunk odáig, hogy mindenki egyetért, és nem érzi senki úgy, hogy megnyirbáltuk a szárnyait.

filmhu: A rendezőnek mekkora anyagi szabadságot tudtok teremteni?

K. ZS. : Egy jó előkészített forgatás során, ha minden terv szerint megy, akkor maximálisan megvalósíthatja azt, amit tervez. Ha esetleges pótforgatásokra van szükség, például időjárási problémák miatt, vagy például a vágásnál derül ki, hogy valami nem stimmel, akkor arra még tudunk keretet biztosítani. De a jól előkészített forgatás jól szokott sikerülni.

S.K.: Nagyon fontos, hogy nem a mi jószívűségünkön múlik, hogy mekkora az anyagi/alkotói szabadság, hanem a rendelkezésre álló kereten. Ha a meglévő pénzt közösen jól tudjuk beosztani, akkor marad lehetőség arra, hogy a film első vágását követően újra lehessen gondolni az egészet, és ha szükséges, legyen lehetőség pótforgatásra. Ezt nehéz elfogadtatni az alkotó kollegákkal, ők nyilvánvalóan minden pénzt szeretnének elkölteni a forgatás során, de ez közös döntés, kizárólag a költségvetés határozza meg.

filmhu: Nálatok készítette első filmjeit Mundruczó Kornél, a mostani szemlén legjobb elsőfilm díját kapta Fazekas Csaba vígjátéka, a „Boldog születésnapot!”, amit szintén ti gyártottatok. Ezek egyedi esetek, vagy tudatosan  törekedtek a szakma frissétésére?

S.K.: Ez tendencia, amit folytatni szeretnénk. De nem is elsősorban az a cél, hogy új emberek, fiatalok kerüljenek a szakmába. Nyilvánvalóan egy első film esetében lehet a legtöbbet próbálkozni. Nem azt mondom, hogy nincs tétje, mert nagyon nagy tétje van, de egy hatodik-hetedik, vagy akár egy harmadik film esetében már sokkal nagyobb az elvárás, és Magyarországon az alkotók ilyen esetekben már nehezebben hajlandóak kompromisszumot kötni. Nehezebben hajlandóak elfogadni más szemléletet, mint a saját magukét.

K. ZS.: Nagyon sokan beleesnek abba a csapdába, hogy azt gondolják, jár  nekik film, merthogy ők már letettek valamit az asztalra. Pedig bizonyos szempontból mi úgy véljük, hogy járni semmi nem jár, tehát ugyanazzal a lelkesedéssel, energiával és nyitottsággal kell tudni csinálni a tizedik filmet is.

filmhu: Produceri szempontból az első filmek milyen kockázattal járnak/járhatnak?

K. ZS.: Nem fogadhatsz biztosra. Én azt gondolom, hogy kisebb a kockázat az elsőfilm esetében, mert ott senki nem tesz szívességet a másiknak azzal, hogy filmet csinál. Úgyanúgy szeretnénk megvalósítani a filmet mindannyian. Az általában látszik egy filmen, hogy szeretettel készült-e vagy sem.

K. ZS.: És az általad említett elsőfilmes alkotók közül mindegyikre igaz volt, hogy nagyon akarták a filmet és mi is nagyon akartuk. Nem is az akarás a jó szó. Mindenki nagyon szerette volna és kész.


filmhu: Ezek a filmek mennyibe kerülnek?

K. Zs.: Az elsőfilmes költségvetések 50-100 millió forint között vannak.

S. K.: Nyilvánvalóan mindenkinek az lenne az érdeke, hogy ezeket a költségvetéseket föl lehessen emelni, és nagy statisztalétszámmal dolgozni, meg nagy szettekkel satöbbi, satöbbi… De mi megpróbáljuk tartani ezeket 50-100 millió közötti költségvetéseket, mert az elmúlt három elsőfilm esetében kiderült, hogy egyáltalán nem látszik a filmen, ha többet költünk rá. Másrészt sokkal könnyebben tud egy rendező kontrollálni 50 millió forintot, mint háromszázat, négyszázat. Szerintem (és itt elnézést kérek a rendező kollegáktól) ma Magyarországon nagyon kevés rendező képes mondjuk félmilliárd forinttal gazdálkodni. Nem mérik föl azt, hogy ötszáz millió forint gyakorlatilag semmivel nem több mint ötven. Legfeljebb annyiban, hogy a nagy pénz nagyobb koncentrációs képességet követel a rendezőtől.

Sipos Kornél

K. Zs.: Amikor valaki ekkora számot hall, azt hiszi, hogy akkor most mennyi mindene lesz. És elkezd rendelni. Holott, ha megnő a stáb, akkor minden megnő. De ami a képre kerül, az nem lesz sokkal látványosabb. Természetesen kicsit díszesebb minden, de nem annyival, amennyivel nagyobb a költség. A másik fontos dolog szerintünk, hogy (visszatérve az elsőfilmesekre) minden rendező csak kisfilmeket forgatott eddig, kis pénzből. És kis stábbal. Egy rendezőnek (és egy producernek) a legkönnyebben meghatározható dolga, hogy minden kérdésre tudnia kell válaszolni. Nem mindegy, hogy húsz ember tesz föl kérdéseket vagy százhúsz. Mikor százhúszan tesznek föl kérdéseket az annyira ijesztő tud lenni, hogy szétzilálhatja az alkotói folyamatot.

S. K.: A bizonytalanság miatt idegesek, feszültek leszünk, frusztrálódunk és elindul a lavina…

K. ZS.: Egy 20-30 fős csapattal sokkal nagyobb szeretettel és odafigyeléssel lehet filmet csinálni. Nekünk nagyon jó hangulatú forgatásaink voltak így. Ellenben, mivel mi csinálunk nagyfilmeket is (külföldi) bérmunkában, ott egész más a hangulat.

filmhu: A külföldi produkciók hogy kerülnek Magyarországra, illetve hogyan kerültök ti a képbe?

S. K.: Ez egy nagyon hosszú folyamatnak eredménye. Nagyon sok energiával, nagyon sok találkozó szervezésével, sok fesztivált megjárva jutottunk el oda, hogy a cég, a Laurinfilm neve ismertté vált a külföldi szakmában is. Ha  Magyarországról kezd el gondolkodni valaki, és itt szeretne filmet csinálni, akkor a külföldiek elkezdik egymást fölhívni, azokat keresik, akik már dolgoztak ezen a területen. Annak a három-négy magyar cégnek a referenciáit, akik ilyenben jártasak, azonnal bekérik. Akkor dől el, hogy abban az adott pillanatban ki a jobb, ki a megfelelőbb. Hál istennek elég sokat tudunk dolgozni.

K. ZS.: Ezzel természetesen nem azt mondjuk, hogy nincsen rajtunk kívül jó. Fontosnak tartjuk, hogy ebben az országban nagyon sok kiváló szakember van.

S. K.: Ha megkérdeznek a külföldiek, mi azt mondjuk, bármelyik céget választják is, nagyjából ugyanazt fogják kapni. Ugyanazzal a technikai stábbal dolgozunk, minden ugyanaz. Hangsúly eltolódások vannak a cégek között, de bármelyik céget választják is, az ugyanolyan tökéletesen fogja megcsinálni a filmet.

K. ZS.: Egyik kicsit rózsaszínűbbre, a másik kicsit pirosabbra – kb. ilyen különbségek vannak. De végeredményben azt kell kifelé képviselnünk, hogy itt jó forgatni. Mi arra törekszünk, hogy minél gyakrabban megjelenjen az ország neve, például az I Spy-nál sikerült Budapestre átíratni a sztorit.

S.K.: Ugyanis prágai helyszíneket kerestek Budapesten.… Ezt úgy oldották meg, hogy budapesti helyszíneket találtunk ki, és helyettesítették a történetben a prágaiakkal, gyakorlatilag úgy, hogy végül a film felismerhetően Budapesten játszódik. Meg kell említeni, hogy nagyon sokan segítettek nekünk a film Budapestre hozásában. Külön kiemelném Návai Anikót, aki a Hungarian Film Commission Los Angeles-i irodáját vezeti, és nem utolsósorban Andy Wajnát, a film egyik producerét. 

filmhu: Ezek a produkciók mennyi pénzt hoznak Magyarországra?

S.K.: A költségvetés szempontjából ezek nagyon-nagyon szóródnak. Ha átlagot lehetne vonni, akkor egy évben Magyarországon a külföldi filmes produkciók elköltenek 15-20 millió dollár közötti összeget. Ez az összeg Prágában 80 és 100 millió dollár között van. Egyébként az, hogy itt vannak a külföldi stábok, a pénzen kívül még ezer dolog miatt jó az országnak. Olyan mint a Forma 1. Idejönnek, esznek, isznak, valamennyire megismerik az országot. Másrészt a magyar szakalkalmazotti gárda folyamatosan dolgozhat, és folyamatosan ismerkedhet az új és új technikai lehetőségekkel, megoldásokkal. Fejlődnek a sminkeseink, a speciális effektusokkal dolgozó kollégák, megismerünk új világítási módszereket, kamerákat, sok mindent. Ezt az új tudást a magyar film ebben a pillanatban még nem tudja kiaknázni, mert nem lehet. De ez csak idő kérdése.

K. ZS.: Ezzel párhuzamosan, ha ez a tendencia nő, amit mi nagyon remélünk, akkor ez lassan infrastrukturális fejlődést is jelent. Megéri elkezdeni befektetni.
S.K.: Amiért mi eldöntöttük, hogy a legnagyobb rizikófaktorral rendelkező problémával kezdünk foglalkozni, a koprodukciókkal, az azért van, mert azt látjuk, hogy a magyar filmnek ez az egyetlen kitörési lehetősége. Bizonyos történeteket úgy mesélni el, hogy a világon mindenhol ugyanúgy értsék, ugyanúgy szeressék. Ezt csak koprodukcióban lehet megvalósítani. Reméljük, hogy egy-két éven belül eljön az az idő, hogy magyar alkotókat tudunk delegálni a koprodukciókba. Elsősorban rendezőket, mert más alkotókat már most is delegálunk: operatőröket, díszlettervezőket, zeneszerzőket stb. Ez lenne a következő lépés, hogy olyan film készüljön, ami koprodukció, nagy nemzetközi vállalkozás, de magyar a rendezője.

K. ZS.: Ezúton szeretnénk kérni a rendező kollegákat, hogy tanuljanak meg angolul. Ha levetkőzzük azt, hogy milyenek a magyar filmek, miért nem nézik őket, és pusztán gazdasági szempontból nézzük a dolgot, akkor arra jutunk, hogy kicsi a belső piac. A pusztán Magyarországnak szóló, kizárólag magyarul érthető filmek egyszerűen azért sem tudnak rentábilissá válni, mert összesen tízmillióan beszélünk itt magyarul. Ami ha akarom sok, de ebből a szempontból kevés.

Ha már a bérmunka tekintetében a cseh kollegákra hivatkozunk, akkor ugyanúgy megtehetjük ezt a saját filmjeinkkel kapcsolatban is: a cseh vagy a lengyel filmek azért tudtak annak idején kitörni, mert olyasmit képviseltek, ami közérthető volt mindenhol. Lásd Milos Formant vagy  Roman Polanskit.

filmhu: A most futó Day of Wrath című koprodukciótok angol-spanyol-német-magyar résztvevőkkel készül. Mondanátok pár szót a filmről, a készítés körülményeiről?

S. K.: Ez egy egészséges koprodukció, abból a szempontból, hogy itt mi tudtuk delegálni a díszlettervezőt, a jelmeztervezőt, nagyon sokáig úgy volt, hogy az operatőrt is, de aztán végül azt a spanyol kollegák elcsaklizták az orrunk elől. Itt forog a film gyakorlatilag 100 százaléka, a 47 beszélő színész közül 6 jön külföldről, mindenki más magyar. Közülük Ónodi Eszteré az egyik főszerep.
A film egy Spanyolországban játszódó történet, kicsit hasonlít A rózsa neve című filmre, egy detektívtörténet akciójelenetekkel dúsítva, a középkori inkvizíció korában.

K. ZS.: Mi vagyunk a film producerei, mi gyártjuk a magyarországi részeket. De mondjuk a Spanyolországból érkező felszerelésekről a spanyol fél gondoskodik. Azért mondta Kornél, hogy ez egy egészséges koprodukció, mert valóban mindenki aktívan részt vesz benne, minden részében. Mert létrejönnek azért látszat-koprodukciók is a világon… Ez egy olyan produkció, amiben valóban mindenki képviselteti magát.

S. K.: Spanyolországból jönnek a kellékek, berendezések, jön két színész, illetve az operatőr, Németországból jönnek a technikai felszerelések, illetve ott készül majd az utómunka, Anglia finanszírozza a nagyobb sztárokat, Tim Roth-ot, Peter O’Toole-t és Stephen Rea-t és a forgatás költségeinek nagy részét.

filmhu: Milyen terveitek vannak?

S.K.: Ugyanezt csinálnánk mint eddig, csak kicsit könnyebben…

K.ZS.: Mivel a koprodukciók felé fordultunk most, az energiáink legnagyobb részét az köti le, hogy megpróbáljunk minél több koprodukciót úgy létrehozni, hogy sok magyar alkotót tudjunk bennük foglalkoztatni. Ugyanúgy megmarad természetesen az első filmes életérzés. Ha lehet, szeretnénk minden évben legalább egy első filmet készíteni.

fotó - Köllő Killa