sex hikaye

Erdélyi Dániel: 411-Z

Uszály a Dunán

2008. február 2. - Jakab Veronika
Erdélyi Dániel: 411-Z
Uszály a Dunán. Gondtalan nyári nap. A bográcsban pörkölt, hozzá kisfröccs. Ezenkívül persze minden a hajószabályzat szerint történik. Az egyik hajóslegény azonban a vizet kémlelve furcsaságra lesz figyelmes: a hajócsavar alól először egy törött kenu bukkan fel, majd mindent vörösre fest a vér.

Filmhu: A helyszín, tehát a Duna és a hajó mennyire nehezítette meg a forgatást?

Erdélyi Dániel: Nagyon nehéz volt megtalálni az uszályt, amin forgattunk, mert amikor én megírtam a forgatókönyvet, akkor egy ósdi, lerobbant uszályra gondoltam, ilyen az országban viszont már nincsen. Majdnem egy hónapig kerestük a hajót, gyakorlatilag már feladtuk, majd végül egy kavicsbányában rátaláltunk, és sikerült is elindítani. Kitaláltunk mindent, megtartottuk a terepszemlét, aztán a forgatás előtti nap telefonált a kaszkadőr-szakértő, hogy iszonyatos árvíz jön Ausztria felől, szerinte lehetetlen lesz leforgatni a filmet, de mivel szorított az idő, meg kellett csinálni.

Filmhu: Vannak a filmben elég „meredek”, veszélyesnek tűnő jelenetek; mennyire volt kritikus ezek leforgatása?

ED: Mivel Gellén Kata vérbeli kaszkadőr, és Kelemen Jóskának is volt dublőre, nem volt gond, az előírásoknak megfelelően jártak el. Jóska csak az utolsó jelenetnél ment be a vízbe, akkor eléggé féltünk, hogy mi lesz, mert ha bármi történik, akkor a kaposvári színház igazgatója kinyírt volna minket…


Filmhu:
Pohárnok Gergely volt az operatőröd; mennyire közösen találtátok ki a képi világot?

ED: Én igyekszem minden operatőrnek szabadságot hagyni; nem szokásom rájuk telepedni. A forgatókönyvet mindig nagyon pontosan végigbeszéljük a forgatás előtt és a helyszínen is, minek kell történnie, minek kell látszódnia, stb. Egyébként meg a képi világot inkább rábíztam Gergőre. Ami nagyon jó volt, hogy 35-ösre tudtunk forgatni, méghozzá annak köszönhetően, hogy Török Feriéknek maradt  az Overnightból 10 tekercs filmjük, ami igencsak a lejárat határán volt, és mi ezt megkaptuk.…35-ösre egyszerűen nem lehet rosszat csinálni, a minősége, az anyagszerűsége nagyon sokat hozzáad a filmhez. A változékony időjárás szintén egy igazi ajándék volt: például az utolsó snittben, amikor távolodik az uszály, kisüt egy pillanatra a nap. Azt nem lehetett volna kitalálni, és nagyon jól jött ki az egész. Ezt a forgatáson észre sem vettük, mert volt egy tempó, amit tartani kellett, és csak a vágóasztalon tűnt föl.

Filmhu: Következő filmtervek?

ED: Már készen van a Mélyből című forgatókönyvem, ami egy thriller lesz. Egy faluban játszódik, kicsit erőszakos, kicsit véres, nagyon izgalmas történet, amihez van egy francia  koproducer, illetve egy francia színésznő, Alison Paradis, aki aláírta már az előszerződést. Megvan a helyszín és a magyar színészek is. Már csak arra várunk, hogy az MMK adjon egy szándéknyilatkozatot, hogy a francia partner elkezdhessen pályázni, ez viszont már három éve húzódik. Ameddig ez nem történik meg, addig kisjátékfilmekkel foglalkozom.

A legújabb agyszüleményem pedig a madzagtv.hu, ami tegnap óta működik. Itt mindazokat a filmeket, amiket csináltunk, tehát a madzagosok eddigi munkái (kisfilmek, dokumentumfilmek, vizsgafilmek, werkfilmek), amik nem nagyon szerepeltek sehol -- vagy épp mindenhol a világon --, egy helyen megtalálhatóak és letölthetőek. Nézzétek meg!



Címkék

interjú , szemle 39



nka emblema 2012