sex hikaye

Erdőss Pál: Üvegfal

Több korosztályos mozi

2005. január 21. - Bóna Norbert
Erdőss Pál: Üvegfal
Nyolc év után új filmmel jelentkezik az idei filmszemlén Erdőss Pál, aki a 80-as években a Budapesti Iskola érdekes folytatásaként készített dokumentarista játékfilmeket (Adj király katonát!, Visszaszámlálás, Gondviselés). Üvegfal című alkotása egy leukémiás kislány betegsége kapcsán beszél olyan társadalmi kérdésekről, mint az egészségügy helyzete, az alkoholizmus, az emberi kapcsolatok vagy az egyedülálló nők helyzete. Beszélgettünk a mai közönség mozilátogató szokásairól, a filmszakmáról s szó esett a fiatal filmes generációról is.
 
 
 
 
Kapcsolódó anyagok

filmhu: Mi volt a nyolc éves szünet oka? Mivel foglalkozott az eltelt időben?

Régebben minden generáció járt moziba
Erdőss Pál
Erdőss Pál: Ezt a kérdést két oldalról szeretném megközelíteni. Egyrészt 1982 és 1997 között 11 filmet forgattam, talán ez egy kicsit sok volt, s úgy éreztem, szeretném magam kipróbálni más területeken is.  Ekkor keresett meg Sára Sándor, a Duna Tv akkori elnöke, nem lenne-e kedvem dolgozni nála. Örömmel fogadtam az ajánlatát, s elkezdtem történelmi témákban dokumentumfilmeket készíteni, így a szakmán belül maradva tudtam tovább dolgozni, s olyat, amihez kedvem is volt. Szakács Sándor történész barátommal készítettem a Megidézett történelem és a XX. század vitatott személyei című sorozatokat, most pedig Habsburgok és magyarok címmel a Habsburgok történetét dolgozzuk fel. Ezen kívül színházban is rendeztem, Szilágyi Tiborral Az ügynök halálát Sopronban és Egerben.

A másik ok összetettebb, utalok itt a filmgyártás körülményeinek megváltozására, a moziba járók összetételének átalakulására. 97-ben szűnt meg végleg a Mafilm és a Hétfői Műhely is, s kicsit légüres térben éreztem magam. Drámaian megváltoztak a gyártási és támogatási költségek, a pénzszerzési források, s úgy tűnik, el kellett telnie egy kis időnek, míg újra filmet forgattam. Most talán beindult valami, elkészült ez a film, tervben van másik kettő is, kaptunk is a forgatásokra előkészítési támogatást. Az egyik Kertész Ákos forgatókönyve Farkasbőrben címmel, a másik Kovács Istvánnak, az Írószövetség alelnökének Budakeszi srácok címet viselő forgatókönyve, ez egy 56-os történet. 

filmhu: Vár-e valamilyen változást a nemrégiben elfogadott filmtörvény miatt a filmgyártás és a szakma helyzetének körülményeiben?

E.P.: Ami a finanszírozást illeti, a filmtörvény tartalmaz kedvező lehetőségeket, gondolok itt elsősorban a külső pénzforrások, befektetők, szponzorok bevonására, az adókedvezmények miatt, illetve a nagyobb állami szerepvállalásra, igen, ez mindenképpen sokat lendíthet a mozifilmgyártáson. A tévéfilm egy másik ügy.

filmhu: Ha jól tudom, tavaly kiírtak egy pályázatot tévéfilmekre, készült is vagy tíz?

E.P.: Az nem változtat lényegileg a helyzeten. Anno, amikor még létezett a Mafilm, s mi kezdtük a pályánkat, évente 40 játékfilm és 30 tévéfilm készült. De visszatérve az előbbi kérdésére, ami a szakmát illeti, szintén megszűnt az a szervezettség, az a hierarchikus rend, az a közösség, ami a mi időnkben működött. Ha valaki bekerült a filmgyárba, akkor legalulról kezdte másodasszisztensként, majd elsőasszisztensként, az idősebb rendezők mellett dolgoztunk, így ha valaki eljutott az első játékfilmjéig, már ismerte a szakma személyesen is. És a munkáit is, dokumentumfilmeket, kisfilmeket, nagyjából azt is lehetett tudni, mire lehet számítani tőle. Egy helyen dolgoztunk, egy helyről kaptuk a fizetésünket. Ma ilyen nincs, az én generációm nem ismeri a fiatalokat, hallok róluk, ismerem a nevüket, filmeket is nézek időnként tőlük, de nem ismerem őket.

filmhu: S mit szól hozzájuk?

Inkább a televízióban fog működni
Anger Zsolt
E.P.: Érdekesek, egy teljesen más látásmódot, stílust képviselnek. Amikor mi kezdtük a pályánkat, mi is mást csináltunk, mint az idősebbek, ez volt a Budapesti Iskola, sikereink is voltak, külföldön is, de ma már ez nem lenne nóvum. A mai fiatalok, gondolok itt elsősorban Török Ferencre, Antal Nimródra, nagyon ügyesen használják a klipszerű vágást, jól kezelik és adagolják a humort. S akkor itt szeretnék kitérni a korosztályos filmkészítésre. A rendszerváltás előtt minden korosztály járt moziba, akkor egy magyar film nem volt sikeres, ha nem nézte meg 200 ezer ember. Persze ennek több oka volt, többek közt az, hogy volt a Magyar Televízió és pont. Nem voltak kereskedelmi, pláne műholdas csatornák, nem volt videó, házimozi stb. Akkor minden generáció járt moziba, ma a nézők 80-90%-át a 16-24 évesek teszik ki, s az számít jó és sikeres mozifilmnek, ami számukra eladható. Biztos hallott a Kóristák című filmről, nos, míg ezt a filmet Franciaországban 8 millió ember nézte meg, nálunk 3 ezer. Vagyis Franciaországban a 70 éves is jár moziba, nálunk meg zömmel a 16-24 éves korosztály. Namármost az én agyam nem biztos, hogy ennek a korosztálynak az ízlése szerint jár.

filmhu: Akkor mit vár az új filmjétől s a Szemlétől?

E.P.: A Szemle mindenképpen tesztelés, jó lesz figyelni a reakciókat, kiderül, mennyire működik a film mozifilmként. Azonban a fentebb már említett okok miatt úgy gondolom, az Üvegfal inkább a televízióban fog működni, s mivel a Duna Televízió szponzorként vállalta a sugárzást, így le is fogja vetíteni. Moziban is szeretnénk azért forgalmazni, a Budapest Filmmel tárgyalunk, leghamarabb az ősz folyamán várható, de a témát és a feldolgozást tekintve, úgy gondolom, az idősebb generáció fogja inkább szeretni a filmet.

filmhu: Mesélne róla egy keveset?

E.P.: Egy egyedülálló hölgyről szól a történet, aki egyedül neveli 8 éves kislányát, akiről kiderül, hogy leukémiás, s csak csontvelő-átültetéssel lehet megmenteni. A film azt mutatja be, milyen konfliktusok és kerülők során tudnak donort találni, aki a hölgy Szabadkán élő alkoholista bátyja, s hogy rángatja ki magát hajánál fogva ez a két ember a halálból.

filmhu: Szereposztás?

E.P.: A főszereplő hölgyet Szalay Mariann játssza, a kislányt Terech Bianka, a főorvost Szilágyi Tibor, a báty szerepét Anger Zsolt, szerepel még László Zsolt, Kaszás Attila, Fullajtár Andrea, szóval egészen kitűnő szereposztással sikerült együtt dolgoznom.

filmhu: A Cinemarttal most forgatott először?

E.P.: Nem, Szohár Ferenc régi barátom, gyártásvezetőként sokat forgattunk együtt, vele forgattam többek közt a Pókokat és a Homo Novust, illetve számtalan tévés produkcióban dolgoztunk együtt.

filmhu: Visszatérve a filmszakmára, hogyan látja korosztályának, a középgenerációs rendezőknek a helyzetét? Sokszor lehet hallani szakmai körökben, hogy ez mára elveszett nemzedék lett. Tartják egymással a kapcsolatot?

Hajuknál fogva rángatják ki magukat a halálból
Szalay Mariann
E.P.: Mivel nincs egy olyan hely, mint régen a filmgyár, így merőben esetlegesek az ilyen találkozások. Persze, van, akivel gyakrabban találkozok, említhetném Lugossy Lászlót, András Ferencet, Szomjas Györgyöt, van akivel ritkábban, Gothárral például múltkor a Gellért-fürdőben futottam össze.

filmhu: Tervei a közeljövőben?

E.P.: Mint említettem a Duna Televízióban folyamatosan dolgozom, jelenleg a Habsburgok történetét feldolgozó dokumentumfilmen, tervben van a már említett két film, s színházban is tervezzük a folytatást Szilágyi Tiborral Sopronban, de erről még csak most folynak a tárgyalások.

filmhu: A két film milyen fázisban van, mikorra várható a forgatás?

E.P.: Előkészítési keretet már kaptunk rá, színészeken már gondolkozom, de még nincs végleges szereposztás. Leghamarabb ősszel kezdődhet a forgatás.

filmhu: Szintén a Cinemarttal fog dolgozni?

E.P.: Nem, Kertész Ákos könyvét az Európa Filmmel készítem, a Budakeszi srácokat pedig a Norinnal.






nka emblema 2012