Értékelt a dokumentumfilmes zsűri

Idén sem jött el a Dokumessiás

Annak ellenére, hogy évek óta szinte ugyanezek a kérdések merülnek fel a dokumentumfilmes értékelésen, évek óta senki nem ad és nem kap megfelelő választ kérdéseire. Mintha a dokumentumfilmes szakma, a közszolgálati televíziók, a kuratóriumok és a nézők egyaránt várnák a Nagy Dokumentumfilmes Messiást, aki fesztivált teremt, műhelyeket ad és a közszolgálati televízió bürokratáit térdre kényszerítve egész dokumentumfilmes műsorfolyamot indít a televíziós csatornákon. Ez a Messiás idén sem jött el. Idén azonban még a televíziók, de még a fiatal generáció képviselői sem nagyon voltak jelen.

A forradalom elmaradt

A magyar dokumentumfilmek helyzete megoldatlan, sőt, mi több, felháborítóan rossz. Egyre tátongóbb az űr a játékfilmes pompa és a dokumentumfilmes nyomor között, és úgy tűnik, egyelőre remény sincs arra, hogy a műfaj újra életre kelhessen.

Talán ez volt az elmúlt évek legszomorúbb szemleértékelése a dokumentumfilmek tekintetében. Az elhangzott javaslatok (Böjte József önálló dokumentumfilmes szemlét, műhelypályázat kiírását indítványozta) idén már mézesmadzagként sem hatottak, se nem keltettek felbolydulást, se nem öntöttek lelket a jelenlévőkbe.

Miután a helyzet valóban az, hogy a dokumentumfilmes szakma képviselői ritkán gyűlnek össze a helyzet reménytelenségének közös ecsetelésére, a zsűri nem sok szót ejtett a versenyfilmekről. Kisebb összetűzések után, melyek az előzsűrizés szempontjairól és egy-két kizsűrizett filmről szóltak, néhány általános szempont azért elhangzott. Sára Sándor és Szilágyi Orsolya egyetértett abban, hogy sok volt a túl hosszú és szerkesztetlen film, Sára szerint ez a dramaturgok, de főleg a régi időkben virágzó műhelymunka hiányára vezethető vissza. Sára egyébként felhívta a jelenlévők figyelmét arra is, hogy a beszélgetés végén közösen írjanak nyílt levelet a szakma képviselői a Magyar Televízióhoz, a felháborító helyzetet rendezendő, erre azonban Kisfaludy András reagált, miszerint ők, a MADE ezt már évekkel ezelőtt megtették, eredmény nélkül.

Sára egyébként kiemelte személyes kedvenceit (Tollas, Leszármazottak, Csigavár, Ha lenne egy üvegház…, Láng Edit), valamint elmondta, hogy örül annak, hogy a dokumentumfilmek között akadt végre egy-két vizuálisan alapos film is. Szilágyi Orsolya is megnevezett egy-két kedvencet (Érintettek), és megköszönte a lehetőséget, hogy zsűritag lehetett. Gulyás Gyula hallgatásba burkolózott a konkrét alkotásokat illetően. Ő a filmtörténet áldozatainak nevezte a kizsűrizett filmek alkotóit, ám ezen állításával vitába keveredett a Filmévkönyv jelen lévő szerkesztőjével, aki elmondta, évek óta archiválják és dokumentálják a dokumentumfilmeket, azokat is, amelyek nem jutottak be a Szemle versenyprogramjába.

Ladányi János szociológus, az előzsűri egyik tagja gyors statisztikát végzett a benevezett filmekről. Azt, hogy rengeteg a cigány témával foglalkozó film, mint a téma egyik kutatója dícséretesnek tartotta, ám sajnálta, hogy ezek között sok a borzalmasan rossz. Ladányi azt is kifogásolta, hogy a mai dokumentumfilmek jelentős része még csak nem is dokumentálja a társadalmi folyamatokat, holott a be nem mutatott, esetleg rossz filmek is válhatnának az egyetemek, iskolák hasznára.

Durst György elmondta, a Filmklubszövetség új elnökeként gondot fordít majd a dokumentumfilmekre. Ezen túl pedig a Mediawave-en való részvételre biztatta a dokumentumfilmeseket, szerinte ugyanis a nemzetközi terep megfelelőbb helyszín a rengeteg rossz magyar film megmérettetésére.

Mielőtt a gyűlés feloszlott volna, Dettre Gábor még egyszer petícióírásra, mi több, forradalomra hívta fel a jelenlévők figyelmét, amellyel a Magyar Televíziót kellene megtámadni, és akkor a helyzet talán megoldódna. Forradalom kirobbantásához azonban kevés volt e lendület, így egyetlen ígéretbe kapaszkodhatnak a dokumentumfilmesek: Szomjas György a Filmművész Szövetség nevében felajánlotta, hogy a következő hetekben szervez egy újabb beszélgetést, melyeken szó eshet ugyanezekről a kérdésekről. Várjuk együtt.