Fehér György bagatelljei
Annyi bizonyos, hogy hetek óta zajlik ez a vetítés-sorozat: a néző láthatta már a III. Richárdot, meg múlt héten a Bajazzókat például, hogy csak két régi tévé-film címét idézzem. A “bagatell” szót nem véletlenül, és nem feltétlenül szellemeskedő kedvemben írtam e cikk fölé. Fehér György a magyar filmművészet egyik legjelentősebb alkotója egyszersmind a legkevesebb mozi-nagyjátékfilmet készítő rendezője is. Ez a sajátos jelenség bővebb magyarázatot igényel: nem én fogom megadni. Hadd üdvözöljem viszont most a Hat bagatell, meg a Barabbás e heti műsorra tűzését.
Előbb csak pár szóval a Barabbás-ról: nem lévén zene-esztéta, nem lévén a klasszikus és modern zeneművek színpadi- vagy filmi megjelenítésének szakembere sem, annyi dolgom marad, hogy felhívjam rájuk minden zene- és színpad-értő figyelmét. Fehér György a hetvenes-nyolcvanas években a magyar televízió legigényesebb klasszikus mű-adaptátora volt. Nemcsak zeneműveket vitt a szűk vászonra: Dosztojevszkij-kisregényt (Feljegyzések az egérlyukból – Bosszú címen), a Volponét, a már említett III.Richárdot. Haumann Péter kivételes színészi képességeit nem komédiai, de tragikai szerepekre talán minden magyar rendező közül ő érezte a leginkább – e felismerése majd beigazolódik első mozi-remekműve, a Szürkület premierjekor. Kisebb könyvtárnyi anyagot írtak már arról, mennyi kárt okoz a televízió a nézőben – milyen “kárt szenved” vizuális érzékenysége. Magam is azt vallom, hogy sokat; azt vallom, hogy a tévé-filmnyelv kialakította “tér-érzéketlenség”, a közelképek felesleges és funkciótlan használata – ezzel a premier plán túlmennyiséggel a premier plán értékvesztése – elmondhatatlanul káros jelenség. Ma minden hollywoodi (s nyomában európai) átlagfilmben tíz másodpercenkét premier plánban látjuk a szereplőket (villanásra teljesen értelmetlenül a mellékfigurákat is, töltelékként.) Nézzünk meg találomra egy Fellini-filmet: nagyközelit – a világsztárok ellenére - csak módjával alkalmaz. Ugorjunk be bármelyik mai filmre, avagy nyomogassuk a távkapcsolót: buta és értelmetlen premier plán ökölcsapások roncsolják szét figyelmünket. Töltelék lett a film egykori legnagyobb leleménye, funkcionális és semmitmondó “valami”… “izé”. Mozivírus... dagadt képbaktérium.
A fentieket zene- és drámaesztétikai fejtegetések helyett (melynek ugyancsak helye lenne itt) azért merészelem elmondani, mert Fehér György régi tévédrámái az emberi arc nagyközelijeire épülnek. Nem az eszközzel, hanem alkalmazóival van tehát a baj. Fehér György a mai magyar filmművészetben Grunwalsky Ferenccel együtt a premier plán valódi értékének újra-felfedezője: a semmivé foszlatott közelik és nagyközelik becsületét adják vissza…
Még a végén alig marad hely és idő a Hat bagatell-re. Különös sorsú mozifilm: a Balázs Béla Stúdió néhány önálló rövidfilmjét fűzték egy műsorba 1989-ben. (Mozi ugyan vetítette, mégsem került be a Magyar Filmográfiába). Sorrendben: Jeles András, Bódy Gábor, Wilt Pál, Tarr Béla, Fehér György és Dárday Pál munkái. Vizsgafilmek voltak, de már elkészültükkor úgy hatottak, hogy itt a tehetségnek inkább vizsgáztató joga volna (valóság-vizsgáztató joga, ha hegyezhetem így a szavakat…) Számomra – a filmzáró, sokat hivatkozott Dárday-darab mellett Tarr Béla munkásszálló-félfikciója és Fehér György Öregek című kisfilmje a legmaradandóbb. Az Öregek dokumentum-formában néz a valóság felszíne mögé. Egy idősek otthonában “lakógyűlést” tartanak: a Vöröskereszt és a Nőtanács képviselői otromba közhelyeket szónokolnak, vörösnyakkendős úttörők köszöntik a véneket – ők meg, a félresöpörtek, a halálra kopottak panaszkodnának, de már az is teljesen mindegy. Zsákbanfutó-verseny zárja a panasznapot. Később vonat indul egy nagy pályaudvarról: a Rakamazi Nyugdíjasvezetők Országos Kongresszusára mennek a kiválasztott hivatalnokok. Vonatfütty és rezesbanda.
Remekmű. 1969-ben, amikor e film elkészült (és nem mutatták be), épp akkor végeztek a hasonló szellemű prágai filmművészettel. Közép-Európa fájdalmas iróniájával azonban sem Prágában, sem Pesten nem tudtak elbánni.
M1 -- Január 9. szerda.22.40. Hat bagatell – Öregek (76 perc.)
23.55. Barrabás (1977) – tévéopera (31 perc)
