Fény hull arcodra - „A filmkészítés olyan, mint egy háború.” - beszélgetés Gulyás Gyulával
- Ez az első játékfilmje?
- A filmes pályafutásom 1959-ben indult, akkoriban az öcsémmel Gulyás János operatőrrel amatőr filmeket forgattunk, melyeknek nagyobb része kisjátékfilm volt. Nem tagadom meg ezeket a munkákat, de az is igaz, hogy nem mindet válogatnám be az „életművembe”. Miután többszöri nekifutásra sem vettek fel a rendezői szakra, a Balázs Béla stúdióban lehetőséget kaptam, hogy dokumentumfilmeket készítsek. Az első, filmszemlén is bemutatott kisjátékfilmet 2000-ben készítettem, Tanítványok címmel, mely egy 1968-as „amatőrfilm” reprintje volt. Elnyertem a Mediawawe legjobb rendezői díjat és a Filmkritikusok díját a kisjátékfilm kategóriában.
- Miért nehezebb elkészíteni egy játékfilmet, mint egy dokumentumfilmet?
- Egy játékfilm elkészítése kisebbfajta háborúhoz hasonlít, melyben az emberi kapcsolatok is roncsolódnak, és legtöbbször a költségvetés előteremtése teljesen reménytelennek tűnik. A Fény hull arcodra forgatókönyvének első változatát nyolc és fél évvel ezelőtt írtuk meg. Csak 2000-ben sikerült megállapodnunk egy román producerrel, aki lehetővé tette, hogy végre filmet forgathassunk a történetből.
- Miért éppen ezt a történetet választotta?
- 1993-ban ott voltam a Marosvásárhelyen az akkor első alkalommal megrendezett Filmfesztiválon. Gáspárik Attila a fesztivál fő szervezője – aki időközben a barátom lett, és a filmben az egyik főszerepet alakítja – megkérte az egybegyűlt filmes szakembereket, hogy a jövőben gondoljanak az erdélyi magyar színművészekre, amikor szereplőket keresnek az új filmekhez. Gyakran járok Erdélybe, valamelyest ismerem az ottani viszonyokat, mentalitást, és tudom, hogy sok szempontból egészen más a művészek beállítottsága lelkileg, szellemileg és anyagilag is az itthoniakhoz képest. Ezért megtetszett az ötlet, és felajánlottam Gáspáriknak, hogy ha mutat egy konkrét irodalmi művet, amiből érdemes filmet készíteni, akkor szívesen belevágok. Másnap megajándékozott Király László kötetével, amelyben megjelölte a Fény hull az arcodra kedvesem című novellát. Egy éjszaka alatt elolvastam, és olyan hatással volt rám, mint kevés irodalmi alkotás életemben. Nagyon karakterisztikus, rövid történet volt, melyet időközben, a 7-8 forgatókönyv változat alakulása szerint kibővítettünk. Annyi pénzünk volt akkoriban, hogy Király Lászlónak kifizettük a csekély jogdíjat, és miután nagyon rövid idő alatt megírtam az első forgatókönyvet, elindultunk helyszíneket keresgélni Erdélyben. Albumba gyűjtöttem a fotókat, mert rengeteg érdekes helyszínt találtunk. Végül – 8 évvel később – egy alsórákosi bányában kezdtük meg a forgatást. Az egyik főszereplő lakhelyének báró Apor Csaba altorjai kúriáját választottuk, a vesztett csata után összeverődött „rongyosok hada” jeleneteit pedig, a XIX. századi lepusztult viszonyokat sajnos még ma is híven tükröző Kóbor nevű erdélyi faluban forgattuk.
- Mi történt az első forgatókönyv megírása, és a forgatás elkezdése között eltelt nyolc évben?
- Finomítgattuk Gáspárikkal a forgatókönyvet, kerestük a helyszíneket, de legfőképpen próbáltunk támogatókat találni a filmhez. Az első két évben összejött a költségvetés tíz százaléka, de utána bármilyen kuratóriumhoz fordultunk, nem sikerült továbblépnünk. Végül Simó Sándor által megismertem Csiki Lászlót, aki az Új Budapest Stúdiónál volt dramaturg. Megírtuk a végleges forgatókönyvet, és Csiki megmutatta Kántor Lászlónak, a Budapest Filmstúdió vezetőjének. Innen egy kicsit felgyorsultak az események, mert 2000-ben Kántor szervezett egy filmfesztivált Sepsiszentgyörgyön, ahol megkereste őt a Castel Film román filmstúdió marketingese, van-e valamilyen koprodukcióban megvalósítható filmötlete. Kántor lefordíttatta a Fény hull arcodra forgatókönyvét, és elképzelni sem tudom, hogy mi, de valami megtetszett a román producernek, Vlad Paunescunak – aki soha román filmbe még nem invesztált - ebben a történetben.
2001-ben kötöttük meg a szerződést, a Castel Film a 140 milliós költségvetésnek körülbelül a 30 százalékát fedezte, mely teljes egészében magántőke.
Szinte az egész stáb román szakemberekből áll, a szereplők erdélyi magyar színészek, sokkal többe került volna a film, ha itthoni filmesekkel forgatunk.
- A román producer beleszólt a szereplőválogatásba?
- Teljesen rám bízott mindent, sőt, mivel a felesége kosztümtervező, nagyobbrészt a saját kelléktárukból válogattunk. A szereplőket hosszas keresgélés után, színházi színészek közül választottam, a romániai magyar színjátszás elitjéhez tartoznak. Semmilyen filmes tapasztalatuk nincs, de talán éppen ezért, kiemelkedően oldották meg a feladatot. A forgatás legneuralgikusabb pontja, az egyik képről a másikra való átállás, ami olykor elég időigényes, és várakozás közben a színésznek ugyanabban az állapotban kell maradnia lelkileg, fizikailag, hogy zökkenő nélkül, az előző ritmusban, hangulatban tudja folytatni a jelenetet. Ez nagyon nehéz, még a gyakorlott filmszínészek számára is.
- Felvetődött, hogy a testvérével együtt dolgoznak ebben a filmben is?
- Nem, mert egy ideje – személyes okokból – nem dolgozunk együtt. Néhány közösen elkezdett munkát is egyedül fejezett be, mert engem egyre inkább a játékfilmek foglalkoztattak. Úgy tűnt, ő ebben kevesebb fantáziát lát, ezért azt gondoltam, kipróbálom, mire jutok magam. Hozzáteszem, hogy valószínűleg felőrölte volna az idegeinket a mindössze 24 napos forgatás naponta 12 órát tartó, nagyon feszített tempójú koncentráltsága.
- Több különleges képi megoldás látható a filmben. Mennyire adott szabad kezet ebben az operatőrnek?
- Volt egy, a hagyományostól eltérő elképzelésem, mert a filmben számos visszaemlékezés, álom, idézet szerepel, melyeket más technikával kellett megjeleníteni, mint a történet egyéb részeit. De a megvalósításhoz nagyon sok segítséget kaptam az operatőrtől, aki hihetetlen kreatívan, és ambiciózusan vett részt a munkában, nem törődve a szűkös anyagi körülményekkel, és az én játékfilmes amatőrségemmel. Lassan hatvan éves leszek, és számtalan film van mögöttem, mégis, amikor első nap megérkeztem a forgatás helyszínére a bányába, és láttam, hogy ott áll hét kamion, harminc autó, rengeteg ember, komolyan megszállt a rettegés : mi az ördög lesz itt, mindenki egymásnak ugrik, hogy mivel kezdjük, hol álljon a kamera. De az operatőr, - Vasile Vivi Dragan, akinek a neve több magyarországi rendező számára már ismerősen cseng - , nagyon határozott személyiség, mindenkit eligazított, és tartotta az előre megbeszélt forgatási rendet. Vasile Vivi Dragannal és Mag István első asszisztensemmel beszéltük meg, hogy melyik jelenetnél hol álljon, hogy mozogjon a kamera. A kiindulás az volt, hogy nem statikus képeket készítünk, hanem ahol megoldható, minimális elmozdulásokkal, kisebb vándorlással próbáljuk érzékeltetni a jelenet sejtelmességét.
- A Fény hull első ránézésre inkább művészfilm, mint közönségfilm. Milyen fogadtatásra számít?
- A román producerrel mindjárt az elején egyetértettünk abban, hogy ebből a filmből nem fogunk meggazdagodni. Nincsenek olyan illúzióim, hogy szétverik majd a mozikat az emberek. Abban bízom, hogy kellő odafigyeléssel megtalálható az a közönségréteg, amely szívesen beszélget egy filmről, akár filmklubban, akár magántársaságban. Emellett azt gondolom, hogy az alaptörténet nagyon könnyen követhető, és lehet azonosulni a szereplőkkel anélkül, hogy mindenki megfejtené a rébuszokat, idézeteket. Tehát nem szeretném, ha a perifériára szorult művészfilm kategóriába kerülne a történet.
Októberre tervezzük a bemutatót, addig néhány fesztiválon szeretnénk részt venni. Remélem, nem hiába.
