sex hikaye

Fliegauf Benedek: Dealer

A drog kora

2004. február 1. - Stőhr Lóránt
Kár volna titkolnom sokáig, ezért már a kezdet kezdetén elárulom meggyőződésemet, hogy Fliegauf Benedek jelentős művet alkotott. A nevetségesen alacsony költségvetést leleményesen az előnyére fordító, ám a videókamerával felvett közelik mégiscsak szűk korlátai között mozgó Beszélő fejek és Rengeteg valamint a celluloidra forgatott, de a félórás időtartam által erősen behatárolt kisjátékfilm, a Hypnos előkészületei után a Dealer foglalja egységbe és fejleszti tökélyre az első néhány év törekvéseit Fliegauf rendezői pályáján.
Ha megpróbálnám röviden összefoglalni ezeket a nagyívű törekvéseket, akkor azt mondhatnám, hogy Fliegauf a jelenkor tárgy- és viselkedéskultúrájának tűpontos ábrázolásából kiindulva igyekszik nyakon csípni – tudom, elavult szó – a korszellemet, ha úgy jobban tetszik, egységes világmagyarázattal szolgálni. Kissé poentírozva úgy fogalmazhatom át ennek az impozáns kísérletnek a lényegét, hogy miként lehet transzponálni Tarr Béla filozofikus, (poszt)metafizikus látásmódját a hetvenes éveket idéző nyomorúságos tanyák, lepusztult kül- és kisvárosok archaizáló világából a bevásárlóközpontok és kondicionáló termek, a partik és plázák ultra(poszt)modern közegébe. Egy átfogó érvényű, ugyanakkor percre pontos ember- és világkép megrajzolása Fliegaufot a fiatal rendezőnemzedék másik meghatározó alakjával, Mundruczó Kornéllal rokonítja, akinek Szép napok című nagyjátékfilmje a tökéletesen eltérő fogalmazásmód ellenére mind tétjében, mind kvalitásában a Dealer párdarabjának tekinthető.

Fliegauf szintetizáló művészi hajlama elemi erővel mutatkozik meg a Dealer esetében, ami, a hasonló témájú filmek között ritka kivételként, nem pusztán szociológiai, pszichológiai vagy kriminológiai kérdésként tárgyalja a kábítószert, hanem mindezeket a részterületeket átmetszve a szerző a drog mibenlétét a maga egységében szemléli és a kor spirituális magjaként állítja elénk. A Dealerben az Isten által elhagyatott ember nyughatatlanul és mohón keresi a transzcendens élményeket, ám akár spiritiszta szeánszról, akár a halott feleséggel történő beszélgetésről, akár az elektronikus zene egyhangú ritmusára lejtett barbár táncról, akár a kábítószer által kiváltott túlvilági utazásról legyen is szó, a „repülés” ismétléskényszeres tapasztalata nem összeköti embertársával, hanem még a saját gyerekeitől is elválasztja a new age emberét. Szeretet és életigenlés helyén szeparáció és halálvágy áll a kor kulcsszavaiként. A drog ezért a kor nagy szimbóluma, mert időről időre elvezeti a lelket és aztán egyszer a testet is az ellenállhatatlanul csábító Halálhoz. Fliegauf filmjében a dealer sem piti bűnöző, szépreményű életek megrontója, inkább egyfajta lélekvezető, mondjuk tán így: sztalker, aki azonban nem az isteni jelenlét körbekerített Zónájába, hanem a túlvilágra, a halálba segíti át az utazásra vállalkozó embereket. A címszereplőt a hajnaltól hajnalig nyúló egyetlen nap során következésképpen nem a pénzsóvárság űzi egyik kuncsafttól a másikig; inkább szomorú kötelességként éli meg e hatalmas felelősséggel járó spirituális feladatát. A halállal való mindennapos találkozás szenvedélyét ő sem képes abbahagyni, ezért bukik el: a kislánya iránt lassanként feltámadó szeretet és evilági felelősség helyett továbbra is a pénzzel jutalmazott lélekvezetői munkát, végső soron a halált választja.

Fliegauf koherens szellemiségű alkotása rendkívül egységes, magas színvonalon kivitelezett formában ölt testet. Az epizodikus szerkezetű Dealerben nincsenek a Rengeteghez hasonló hullámhegyek és hullámvölgyek, a címszereplő utazásaival összekötött jelenetek a groteszk árnyalatával kisebb-nagyobb mértékben átszínezve, de nagyjából végig ugyanabban a szorongató tónusban bomlanak ki. A korábbi filmekből ismert szereplők természetes visszafogottsággal, lenyűgöző koncentráltsággal oldják meg feladatukat. A legnagyobb terhet természetesen a címszerepet alakító Keresztes Felicián cipeli, akinek játékát a szavak, gesztusok érzelmi beszűkítettsége és az éber, folyamatos belső harcot eláruló tekintet ellentéte teszi hallatlan feszültté. A sok szünettel tagolt, lassan folyó párbeszédek és a drog által felpörgetett monológok közti ritmusváltások egyazon légüres, mégis nyomasztóan sűrű térben zajlanak. Hideg, zöldes árnyalatú színek, félhomály és nagy-nagy elhagyatottság uralkodik Szatmári Péter hosszan, lassan köröző képsorain. Álomba dermedt világ, ahol nem telik az idő. Túlvilági utazók földi porhüvelyeinek időtlensége. Ezt az iszonyatos magányt teszi még hátborzongatóbbá és otthontalanabbá a Raptors’ Kollektíva a Rengetegből jólismert, lynchi atmoszférájú, tömény hangzásvilága. A korábbi filmek minden tiszta hangja egybecsendül a Dealerben. Minden csillag együttáll. Nagy film született.

Címkék

szemle 35 , kritika



nka emblema 2012