Fliegauf Benedek: Dealer
A drog kora
Kár volna titkolnom sokáig, ezért már a kezdet kezdetén elárulom meggyőződésemet, hogy Fliegauf Benedek jelentős művet alkotott. A nevetségesen alacsony költségvetést leleményesen az előnyére fordító, ám a videókamerával felvett közelik mégiscsak szűk korlátai között mozgó Beszélő fejek és Rengeteg valamint a celluloidra forgatott, de a félórás időtartam által erősen behatárolt kisjátékfilm, a Hypnos előkészületei után a Dealer foglalja egységbe és fejleszti tökélyre az első néhány év törekvéseit Fliegauf rendezői pályáján.
Fliegauf szintetizáló művészi hajlama elemi erővel mutatkozik meg a Dealer esetében, ami, a hasonló témájú filmek között ritka kivételként, nem pusztán szociológiai, pszichológiai vagy kriminológiai kérdésként tárgyalja a kábítószert, hanem mindezeket a részterületeket átmetszve a szerző a drog mibenlétét a maga egységében szemléli és a kor spirituális magjaként állítja elénk. A Dealerben az Isten által elhagyatott ember nyughatatlanul és mohón keresi a transzcendens élményeket, ám akár spiritiszta szeánszról, akár a halott feleséggel történő beszélgetésről, akár az elektronikus zene egyhangú ritmusára lejtett barbár táncról, akár a kábítószer által kiváltott túlvilági utazásról legyen is szó, a „repülés” ismétléskényszeres tapasztalata nem összeköti embertársával, hanem még a saját gyerekeitől is elválasztja a new age emberét. Szeretet és életigenlés helyén szeparáció és halálvágy áll a kor kulcsszavaiként. A drog ezért a kor nagy szimbóluma, mert időről időre elvezeti a lelket és aztán egyszer a testet is az ellenállhatatlanul csábító Halálhoz. Fliegauf filmjében a dealer sem piti bűnöző, szépreményű életek megrontója, inkább egyfajta lélekvezető, mondjuk tán így: sztalker, aki azonban nem az isteni jelenlét körbekerített Zónájába, hanem a túlvilágra, a halálba segíti át az utazásra vállalkozó embereket. A címszereplőt a hajnaltól hajnalig nyúló egyetlen nap során következésképpen nem a pénzsóvárság űzi egyik kuncsafttól a másikig; inkább szomorú kötelességként éli meg e hatalmas felelősséggel járó spirituális feladatát. A halállal való mindennapos találkozás szenvedélyét ő sem képes abbahagyni, ezért bukik el: a kislánya iránt lassanként feltámadó szeretet és evilági felelősség helyett továbbra is a pénzzel jutalmazott lélekvezetői munkát, végső soron a halált választja.