Fritz, a macska

Ralph Bakshi

Éljenek a rakéták és a hanuka

A hatvanas évek nagyon gáz. Globálisan is, de főleg az USA-ban. Képzeljünk el több millió embert, mondjuk a 15-től harmincig tartó életkori sávban, akik egyszerre mondják azt, hogy elég, kösz nem, így nem akarunk se élni, se lélegezni, hagyjatok békén, nem robbantunk (majd a hetvenes években, mert mégse hagytatok), csináljátok a háborúitokat, meg a táblázataitokat, mi meg hagy foglalkozzunk az egzotikus növényeinkkel és egymással. A korról leginkább a zenén, a képzőművészeten, az irodalmon és az egyéb lecsapódásokon keresztül nyerhetünk információt, Déry Tibor Képzelt riportja ellenjavallt, inkább Hunter S. Thompson és a Rolling Stone magazin régi számai az ajánlott olvasmányok. Sajnos a sok közhelyes hivatkozás erre az időszakra már teljesen hiteltelenné tenné, ha elkezdenénk itt méltatni a hatvanas éveket, marad a legenda és a kortermékek. Azt viszont meg kell említeni, hogy az össznépi eufória mellett burjánzott a New York-i sötét underground is (Factory, Velvet, és a függetlenek), a virágparadigma másik oldala, és persze logikus, hogy a hippi generáció örömhírére erős visszacsapás volt a válasz egy dekáddal később.

Fritz, a macska egy underground képregénysorozat kultfigurájaként szerzett népszerűséget mielőtt animációs hős lett belőle. A hatvanas évek ellenkultúrájának képregény-termésére nem lehet ráhúzni az általános comic-sztereotípiákat (aranyos történet gyerekeknek): az underground képregény bunkó, drogos, szexista, lehengerlően szórakoztató, inkorrekt és szigorúan anarchoid. A Fritz sorozat (alkotó: Robert Crumb) természetesen ilyen. Ami viszont még kiemeli az általános termésből, hogy a figurából igazi ellenkulturális kult-ikon lett, anti-Garfield és anti-Disney-jajdebájoscicamica. Fritz - akinek már a neve is, hm, érdekes asszociációkat generál - a hippi-éra besztondult krónikása és szócsöve. Ralph Bakshi filmje nem változtat sokat a karakteren, talán egy picit bájosabb, mint az eredeti, de a kalandjai ugyanolyan kemények.

A film pikareszk története során találkozunk a kor összes ellenkultúrális jelenségével, az átlag-amerikai bunkókkal, az elszállt diákokkal, a virágba borult hippikkel és persze a kor Amerikájának akut társadalmi-politikai kérdéseivel, némi kitekintéssel a világban zajló folyamatokra is. Az alaphang természetesen a semmilyen történelmi tabut nem kímélő unPC radikalizmusból ered. Az a rész például ma is méltánylandó, amikor Fritz, akit üldöznek a pig-ek (disznók, az amerikai szlengben a rendőrök neve - a filmben vajon hogy néznek ki, hm?), Fritz bebucskázik egy zsinagógába, sábeszdeklis, pajeszos figurák a széksorokban, megy a jiddis ima, monoton és andalító, odakeveredik valahogy egy rádió, aztán. Híreket mondunk: Amerika tömegpusztító fegyvereket ad el Izraelnek, végre, hogy megvédhesse magát a gonosz arab államok elleni harcban, a pajeszos alakok feledik Jahve imádatát, örömtáncot látunk, éljenek a rakéták és a hanuka, na meg persze a messiás, aki biztos az egyik bombatölcsérből bújik majd elő egy porig rombolt palesztin faluban. Ne felejtsük, 1971, finom, politikailag inkorrekt intermezzó, Fritz tép tovább, mert hátravan még a beszólás a fekáknak (Fekete Párducok? Tudod mit!), a latinoknak, az anarchista junkie-knak, meg persze a köcsög szemüveges értelmiségieknek is. A filmben (és a comic-ban) mindenki megkapja a magáét, mert megérdemli.

Bejátszik egy kis animal felhang is

A szex pedig úgy jó, ahogy van, szerelemmel vagy anélkül, háztetőn vagy fürdőkádban, ketten vagy tizenheten, tisztán vagy beállva. Nagyjából így lehetne összefoglalni a Fritz, a macska álláspontját a nemek (egyedek) közti testi interakcióról, teljesen rokonszenves megközelítés, a hatvanas évek szexuálforradalmának kicsiny kánona. Az animációs művészet eszközrendszeréből fakadóan persze bejátszik egy kis animal felhang is, de ne gondoljunk semmi rosszra: a macska a varjúval, a disznó a cicával, a hatalmas fekete izé a főhőssel nem perverzió, csak animátori kreativitás, szépen szólva.

Ralph Bakshi filmje nem hibátlan, de a Fritz sorozatból (több film készült!) mindenképpen az első a legautentikusabb, legszórakoztatóbb és legösszefogottabb. Üresjáratok akadnak, néhány közhely is elpuffan, de a tanulság érvényéből ez nem sokat von le. A film természetesen 18+, de tapasztalataink szerint mire valaki betölti a tizennyolcat manapság, a Fritz, a macska már nem sok újat tud neki mondani. Marad tehát a remek korhangulat-idézés, a zseniális grafika, és persze a szétszívott macskafej-kép, ami ritkaság, még az animációban is.