Gárdos Péter feltámadásai

A porcelánbaba

Gárdos Péter Az utolsó blues (2001) óta nem jelentkezett játékfilmmel. Új játékfilmjének, A porcelánbabának a hívószava a csoda, a feltámadás. A porcelánbaba Lázár Ervin Csillagmajor című elbeszéléskötetének három novellájából készült. Valóságos történetek az emberek közötti kapcsolatokról.

filmhu: A Szemlén bemutatásra kerülő új filmed,  A porcelánbaba Lázár Ervin Csillagmajor című elbeszéléskötetének három novellájából készült. Mi izgatott Lázár Ervin írásaiban?
 
G.P.: Mágikusak, különösek. Olyan valóságos történetek, amelyekben az igazán lényeges dolog az emberek közti kapcsolat. A realitás azonban egy ponton elpattan, és bekövetkezik a varázslat. Utólag aztán rájössz, hogy a varázslat és a realitás nagyon mélyen összetartoznak. Abszolút a véletlenen múlt, hogy ráakadtam a novellákra. Tíz éve az Objektív Filmstúdió megkeresett egy Lázár Ervin-novellával, egy szeretnivaló mesével, Az óriással. A pároldalas elbeszélés olvastán azonban, úgy éreztem, kevés egy nagyjátékfilmhez. Ervint régóta ismertem, felmentem hozzá, és ő megkínált az akkor még kéziratban lévő Csillagmajor kötetének néhány novellájával. Azonnal beléjük szerettem, ami nem volt túl nehéz, mert a történetek - zseniálisak. Az irracionalitásnak egy olyan aspektusa van bennük, amely engem filmben is, irodalomban is mindig megragad.

Az akkor olvasott novellákból Glória címmel írtam is egy forgatókönyvet, amelyre nagyon büszke vagyok, egy európai forgatókönyvíró-pályázaton díjat is nyertem vele. A megvalósítással azonban volt egy nagy gond: a látványterv színültig volt trükkel, és ez jelentősen megdobta a költségvetést. Akkor a Glória körülbelül 200 millió forintba került volna, és nem sikerült hozzá külföldi koprodukciós partnert találnunk. Így, pénz híján, a forgatás meghiúsult, és a terv bekerült azon forgatókönyveim közé, amelyek jobb sorsra várnak. Aztán  egy évvel ezelőtt volt egy pályázat, amelyet az ORTT és a televíziók írtak ki, és akkor eszembe jutottak a Lázár novellák. Újraolvastam a Csillagmajort, és rájöttem, hogy egy másfajta gondolkodás mentén is átrendezhetném ezeket a történeteket, és sokkal egyszerűbben, olcsóbban is filmet csinálhatok a novellákból. Ráadásul konzekvensebben, mert egyetlenegy gondolatra, jelen esetben a feltámadás gondolatkörére fűzhetem fel őket. Így maradt meg három novella: A bajnok, A keserűfű és A porcelánbaba. A pályázat kiírásától számítva két héten belül megírtam a forgatókönyvet; nagyon jó ómennek tartottam, hogy ennyire “magától” összeáll a történet. Egy gond maradt “csupán”: 70 millió volt a filmre, és tudtam, hogy ebből a pénzből ilyen filmet nagyon nehéz megcsinálni, hacsak nem támad valami mentőötletem.

Ekkor gondoltam először arra, hogy A porcelánbabát le lehetne forgatni amatőr színészekkel. Kezdetét vette egy egészen különleges kaland. Barátaim és munkatársaim, Iványi Marcell és Fazekas Zsolt tavaly márciusban a Kecskemét környéki tanyavilág lakóiból kezdtek szereplőket toborozni. Áprilisra négy-ötszáz emberből álló csapatot hoztunk össze. Közülük választottuk ki heti kétszeri tréninggel azt a huszonnégyet, aki végül bekerült a filmbe. Az egészben az a fantasztikus, hogy találtunk négy-öt olyan embert, aki ha bármelyik amerikai vagy európai színiiskolába elkerül húszéves korában, akkor ma már komoly, jelentős színész. Ráadásul ezek a tanyasi emberek rengeteg örömet szereztek a lelkesedésükkel,  tisztaságukkal, pontosságukkal és hitükkel. Ilyesmit pályafutásom alatt ennyire intenzíven még soha nem éreztem. Így lett A porcelánbaba életem egyik legkülönösebb, legtöbb élményt adó forgatása.

filmhu: A pénzhiány mellett volt egy másik oka is az amatőr szereplőkkel történő forgatásnak. Egy nyilatkozatodban említed, hogy mindig is irigyelted a Kusturica-filmek történeteinek és szereplőinek természetességét.

G.P.: Nagyon, és el nem tudtam képzelni, hogyan képesek a Kusturicánál is feltűnő, egyszerű, színészetet soha nem tanult emberek a filmezéshez elengedhetetlen szakmai alázatra és koncentrációra. Egészen addig a pillanatig, amíg bele nem kezdtem A porcelánbaba forgatásába.

filmhu: Az utolsó blues (2001) című filmed előtt hét évig nem forgattál, most pedig A porcelánbaba után rögtön elkezdted az Az igazi Mikulás címűt.

G.P.: Igen. Ha egy filmrendező hét évig nem dolgozik, az nagy egyéni tragédia. Van néhány kortárs kollégám, aki ezt jelenleg is szenvedi. Ez szörnyű dolog, főleg ha az emberben erős az ambíció. Írod, írod a forgatókönyveket, csak valamiért nem jutsz el a megvalósításnak még a küszöbéig sem. A mostani helyzetbe nyilván belejátszik, hogy én ezt a hét évet folyamatos - látszólag hiábavaló - munkával töltöttem. Négy-öt olyan forgatókönyvem készült el, amelyeket bármikor elő tudok venni. Van egy elfogadott és támogatott könyvem a  Magyar Mozgókép Közalapítványnál, a Donna Bella, ezen kívül van még egy kész meg egy  háromnegyed-kész, és további három könyvem, amelyeket nagyon szívesen filmre vinnék, mert nagyon aktuálisak.

filmhu: Az igazi Mikulás szinopszisát olvasva az volt az érzésem, hogy ez is egyfajta csodatörténet.

G.P.: Fura, de az. A csodáról meg egy kicsit a halálról szól. Én ezt nem tudatosan csinálom. Nem is veszem észre. Amikor valaki, mint például most te, felhívja rá a figyelmemet, hirtelen rádöbbenek, hogy valóban. Belejátszik ebbe, hogy ötven felett elkezd az ember bizonyos dolgokról másképp gondolkodni. Mindig is volt bennem vonzódás a transzcendenciához, ez idővel szépen felerősödött…
 
filmhu: Mit vársz A porcelánbaba fogadtatásától?

G.P.: Épeszű rendező reménykedik abban, hogy a filmje befogadható és élvezhető mozi. A porcelánbaba viszont nem akciófilm, nem vígjáték, nem könnyű szórakozás, azaz nem olyan a műfaja, amely manapság garantáltan beviszi a nézőt a moziba. A kérdés tehát az: hajlandó-e a néző elmerülni, megmártózni a Lázár-novellák világában, és van-e még létjogosultsága a katarzisnak? Én azt hiszem: igen. Talán nem is olyan vékony az a réteg, amelyik szeretheti - és ha szerencsém van, szeretni is fogja – ezt a filmet. Persze, ha tizenöt évvel ezelőtt tetted volna fel ezt a kérdést, sokkal magabiztosabban válaszoltam volna rá.

filmhu: Igen, akkoriban az a vélekedés járta, Gárdos Péter közönségfilmeket rendez.

G.P.: Ha így gondolod, akkor pláne, hogy meglepetést fog szerezni A porcelánbaba azoknak, akik olyan filmet várnak tőlem, mint amelyeket eddig csináltam. Formailag is, gondolkodását tekintve is más ez a mozi.