Gerő Marcell: “Ön ült Tökölön a ’80-as években?”

Interjú a Káin gyermekei rendezőjével

 Az alkotás világpremierje az A-kategóriás San Sebastian Nemzetközi Filmfesztiválon volt, ahova 13 egész estés filmet válogattak be, és ebből csupán kettő volt dokumentumfilm. A rendező és a film producere, László Sára nemrég érkezett meg Hollandiából, filmjüket a világ egyik legnagyobb dokumentumfilm-fesztiváljára az IDFA-ra kísérték el.

Filmhu: Sok olyan magyar dokumentumfilm készült az elmúlt évtizedekben, melyek szereplőinek érdekes utóélete lehet. Miért pont a Bebukottak kezdett foglalkoztatni?

Gerő Marcell: Nem terveztem, hogy elkészítem a Káin gyermekeit. László Sárával - aki producer- és alkotótársam - egy nagyjátékfilm anyaggyűjtési fázisában voltunk, amely film jelentős része börtönben játszódott volna. Hamar rájöttünk, hogy semmilyen tudásunk nincs a börtönéletről, ezért találkoztunk börtönpszichológusokkal, nevelőkkel, és olyan filmesekkel, akik ott forgattak. Sok filmet is néztünk, és Nagy Viktor Oszkár rendező ajánlotta a Bebukottakat. Abban a pillanatban, ahogy megnéztük Monory Mész András filmjét, az egész terv felborult, mert mindkettőnket annyira foglalkoztatott, hogy mi lehet ezekkel a srácokkal, hogy az eredeti filmtervet félreraktuk, és elkezdtünk dolgozni egy olyan dokumentumfilmen, amely azt tűzte ki célul, hogy megkeresi a Bebukottak főszereplőit.

Zsolt anyukája

Filmhu: A Bebukottakban hat fiatal börtönben lévő srác mesél, a Káin gyermekeiben viszont közülük csak hárman tűnnek fel. Miért pont őket választottátok? Őket lehetett megtalálni, vagy az ő történetük izgatott titeket a legjobban?

G. M.: Is-is. Készítettünk egy prioritási listát, hogy a Bebukottak alapján ki tűnik a legérdekesebbnek, és ennek a listának az első három helyén az a három szereplő állt, akik aztán a Káinban szerepelnek. De nem azért, mert annyira profik voltunk, hanem egész egyszerűen őket sikerült megtalálni. Mind a hat szereplőt elkezdtük keresni, de kettejükről semmilyen információt nem sikerült szerezni, egy srácról pedig - akitől egy telefonnyi távolságra voltunk - azt hallottuk, hogy egyrészt skizofrén, másrészt pedig szökésben van. Mind a pszichológus, mind a jogász ismerőseim azt javasolták, hogy ne kezdjek el vele forgatni. A fő érv amellett, hogy mégsem kerestük meg, az volt, hogy mindhárom másik szereplő igent mondott a forgatásra. Az teljesen nyilvánvaló volt, hogy egy olyan típusú dokumentumfilmben, mint amilyenre a Káint szerettük volna elkészíteni, még a három szereplő is talán egy kicsit sok.

Filmhu: Bár a Káin nem egyértelműen a Bebukottak folytatása, hiszen sok elemében más, stilisztikailag megtartottatok elemeket belőle. Például, hogy a megszólalások között elfeketedik a képernyő.

G. M.: Szerettünk volna utalni a harminc évvel ezelőtt készült alkotásra, ilyenek a fekete részek, vagy a beszélgetések is, amelyekben hasonló fényhasználat mellett egy ember, közeli beállításban ül a kamera előtt. A kezdetekben az volt a tervem, hogy sokkal több mindent emelünk át a Bebukottakból. Például elkezdtük feltenni a szereplőknek ugyanazokat a kérdéseket, amelyekre még a börtönben válaszoltak, de már az elején rájöttünk, hogy ez vakvágány, mert azok az élmények, amik akkor frissek voltak, és amelyeket elképesztő erővel tudtak mesélni, már megfakultak. Kiderült, hogy Bebukottak szikársága a Káinban nem fog működni. Ez is az oka, hogy egy kifejezetten erős vizuális világot próbáltunk megalkotni.

Nem akartuk, hogy a Káin szocio megközelítésű film legyen, mert mi elsősorban a sorstörténetekre koncentráltunk, nem a szegénységről, a nyomorról, a leszakadt társadalmi rétegekben élőkről szerettünk volna filmet készíteni. Ennek ellenére természetesen ezek mind fontos elemei a filmnek.

Nézd meg a film előzetesét!

Filmhu: Nagyon nehéz lehetett megtalálni a szereplőket 30 év után úgy, hogy a Bebukottakban még a szereplők nevei sem derülnek ki.

G. M.: Kifejezetten naivan láttunk hozzá a szereplők felkutatásának, sok múlott a szerencsén is. Első lépésként felvettük a kapcsolatot a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságával, akik egyrészt nagyon kedvesen és támogatóan viselkedtek, de nem adhattak ki információt egykori fogvatartottakról. Az ebből az időből származó tököli papírok rendezési elve név szerint van. Mi pedig nem tudtuk a szereplők neveit. Mindegyik szereplő esetében az első nagy lépés a nevek kiderítése volt. Végighívtuk a Bebukottak egykori stábját is, de ők sem tudtak semmit. Ami először hasznosnak bizonyult, hogy megtudtuk, Sopsits Céllövölde című filmjét Pali történetéből írták, és ennek a filmnek az alkotói mesélték el, hogy egy újságcikkben akadtak rá a történetre. Ekkor napokra beköltöztünk a Szabó Ervin könyvtárba, és kikértük a három meghatározó napilap összes megjelent számát 1980 és 1982 között, és pont mielőtt feladtuk volna, megtaláltuk ezt a soványka kis rövid cikket.

Ilyen apró lépésekben haladtunk végig, bár nagyon élvezetes volt, mert az amatőrsége és a naivitása miatt nyomozósdi játéknak tűnt. Pali pedig emlékezett arra, hogy Gabesz Pécsett lakott, és mivel az ő neve elhangzott a Bebukottakban, elkezdtem a telefonkönyvből szisztematikusan felhívni az összes Baranyában lakó embert, aki kapcsolódhat hozzá. Ez azért volt nagyon vicces, mert vadidegen embereket hívtam fel azzal a szöveggel, hogy “Jó napot kívánok! Ön ült Tökölön a ’80-as években?”. Ebben a módszerben természetesen benne volt a rizikó, hogy beszélek vele, de nem tudom meg, mert letagadja.

Pali és édesanyja

Filmhu: Mindhárman egyből belementek, hogy forgass velük?

G. M.: Nagyon egyszerűen mondtam el nekik, hogy milyen filmet szeretnék készíteni. Nem is tudtam volna bonyolultabban, mert mi magunk sem tudtuk, hogy milyen film lesz ez, csak annyit, hogy nagyon érdekel minket a kamaszkor, és az, hogy hogyan lehet továbbélni egy olyan örökséggel, amit a fiatalkorúak börtönéből kap az ember.

Palit nem kellett győzködni, számára első pillanattól kezdve szimpatikus volt a téma. Gabesz sokkal óvatosabb volt, először az édesanyja “tesztelt le” minket. Zsolttal pedig hónapokig találkozgattunk, úgy, hogy minden találkozás végén azt mondta, hogy ő semmiképpen nem akar ebben részt venni, de aztán mindig eljött a következő találkozóra is. Nagyon sokat kellett neki mesélni a filmtervről, magunkról, és ő is sokat mesélt arról, hogy mit gondol a világról. Mivel egy rettenetesen óvatos, sok magával kapcsolatos kemény dolgot megélt emberről van szó, ezért teljesen érthető részéről ez az extrém elővigyázatosság.

Filmhu: Számomra elsősorban azt a kérdést veti fel a Káin gyermekei, hogy mennyire determinálja valakinek az életét, hogy hova születik, hogy hogyan bánnak vele a szülei, a körülötte élők. Volt benned olyan vágy, hogy talán sikerül olyan szereplőt találnotok, akinek sikerült ebből az ördögi körből kiszabadulni?

G. M.: Egészen addig, amíg meg nem találtuk a szereplőinket, és ki nem derült, hogy ők milyen életet élnek, bennünk volt ez a vágy. Gondoltuk, hogy nehéz sorsokat fogunk találni, de végig az volt a vágyunk, hogy hátha sikerül valaki olyanra is ráakadnunk, akinek sikerült kitörni. Sem Sári, sem én nem vagyunk ennyire szomorú emberek, mint amilyen nyomasztó lett ez a film.

Gabesz egy barátjával guberál

Filmhu: Dokumentumfilm esetében mindig sokkal több a túlforgatás, mint játékfilmeknél. De volt olyan jelenet, amit nagyon szerettél, mégis ki kellett vágni a film érdekében?

G. M.: Természetesen. Ráadásul a Káin estében nem lehetett előre forgatókönyvet írni, ezért egy vágylistát készítettünk, amiből szerencsére sok jelenet meg is valósult. Olyan a dokfilm-készítés, mint ahogy a szörfözést képzelem: jön egy hullám, akkor arra felülsz, de hogy hol fogsz kikötni, azt nem lehet tudni. Például Pali gyerekeivel sokat forgattunk, jelenlétük nagyon erős volt a felvett anyagban, de ahhoz, hogy valóban erről a három emberről szóljon a film, a gyerekekkel készített felvételek nagy részét ki kellett venni.

Filmhu: Ezek közül a gyerekek közül az egyik kamaszlányt láthattuk a Másik Magyarországban és a Lágy esőben is.

G. M.: Először a Káinban forgattunk vele négy évvel ezelőtt. Nagy Dénes a Campfilm gyártásában készítette ezeket a filmeket, és amikor a Lágy esőhöz kereste a főszereplő lányt, akkor nekem bevillant Zsófi. Annyira bevált, hogy később is forgatott vele a Másik Magyarországban. Valaki mondta is, hogy ő a Campfilm Törőcsik Marija.

Bebukottak

Filmhu: Gabesz volt az egyetlen, aki elsírta megát a filmben, tehát kitárulkozott előttetek, mégis úgy tűnt, a magánéletét kevésbé mutatta meg.

G. M.: Neki egy olyan önálló történetszála van - egy szerelmi háromszög -, amiből akár egy közép hosszúságú dokumentumfilmet is össze lehetne vágni, de az más irányba vitte volna el a filmet. És az sem derült ki a Káinból, hogy az édesanyja és a testvérei normális középosztálybeli életet élnek lakással, házzal, kocsival, ők viszont valóban nem szerettek volna szerepelni, és Gabesznek mindennél fontosabb az, hogy a családja komfortosan érezze magát.

A legindokoltabb kritikai megjegyzés, amit a film eddig kapott, hogy a kapcsolati rendszerek kérdőjeleket hagynak a nézőben a film megnézése után. Néhány mellékszereplővel kapcsolatosan nem teljesen tiszta, hogy ő kinek a kije. Ezzel tisztában vagyunk, de kellett egy döntést hoznunk. Elkészítettük a film két és fél órás változatát annak az érdekében, hogy az információkat pontosan el tudjuk helyezni és ezek az ambivalens dolgok tisztázódjanak, tehát a néző minden viszonyt pontosan értsen, végül mégis kénytelenek voltunk rövidíteni rajta, mert a hosszabb változat túlságosan megterhelő volt.

Filmhu: Zsolt talán a legérdekesebb figura a Káinban: a forgatás alatt a pszichiátrián kezelték éppen, mégsem tudta megmondani az ember, hogy összeesküvés-elméleteket gyárt, vagy tisztán látja a dolgokat. Az ő életéről tudunk meg a legkevesebbet.

G. M.: Egyáltalán nem szeretett volna beszélni róla, az ő története a legsötétebb. Azt mondta, hogy szerinte az egyetlen mód arra, hogy valahogy megtartsd az ép elmédet, az az, hogy ha ezeket az emlékeket bezárod egy sötét sarokba, és nem bolygatod. Ehhez képest persze sok mindenről esett szó. Zsolt különösen intelligens, és sok szempontból nagyon tájékozott ember. Az egyik legzavarbaejtőbb epizód, amit nagyon nehéz szívvel vágtam ki a filmből, az volt, hogy tőle hallottam életem legpontosabb elemzését Fellini Országúton című filmjéről.

Zsolt

Filmhu: Amikor ennyire szorosan, évekig éltek együtt emberekkel, akik kitárulkoznak a kamerátok előtt, a film elkészülte után mennyire tartjátok velük a kapcsolatot? Mennyire tudtok, vagy akartok nekik segíteni?

G. M.: Nagyon sok, érdemileg eltöltött időt voltunk együtt mindhármukkal, ezért nagyon gyorsan szoros emberi viszony alakult ki, majd egy idő után valami, ami a barátsággal rokon. Ennek a közeli viszonynak köszönhető, hogy a filmnek vannak nagyon erős intimitást felvillantó jelenetei. És ez nem szűnik meg attól, hogy véget ért a forgatás, bár az elejétől fogva hajtogattam magamnak is és nekik is, hogy mi a film készítése miatt vagyunk itt, és ennek vége lesz akkor, amikor befejezzük a filmet. Attól függetlenül ez persze nem pont így történik, mert szoros emberi viszonyok alakulnak ki.

Borzasztó nehéz elrendezni magunkban, hogy nem tudjuk megadni azt a léptékű támogatást, ami érdemben változtatna a hátköznapjaikon. Nem is feltétlenül külső dolgokkal lehet rajtuk segíteni, mert azt vettük észre, hogy mintha önmagukat kárhoztatnák erre az életre. Nem tudnak megbocsátani maguknak azért a tettért, amit harminc éve elkövettek, amikor hirtelen eldurrant az agyuk.

Pali gyerekei

Filmhu: Ők látták a filmet? Mit szóltak hozzá?

G. M.: Bár a szerződésben nem volt benne, de nekem fontos volt, hogy egy bólintást kapjak mindhármuktól. Úgyhogy, amikor elkészült a film, az első három ember, aki látta, ők voltak. Nem igazán filmként nézték, mert mindig azokat a részeket várták, amelyek velük kapcsolatosak. Ezek a képek viszont láthatóan megfogták és megrázták őket.

Filmhu: A szereplőid nem vettek részt az Urániában tartott bemutatón.

G. M.: Ez az ő döntésük volt, de mindhármuknak elmondtam, hogy nekem az véleményem, hogy jobb, ha nincsenek ott. Egyrészt nagyon faramuci helyzet tud lenni, amikor egy dokumentumfilm bemutatóján megtapsolják a szereplőket, sőt ebben az esetben felmerül az a kérdés is, hogy egyáltalán megtapsolják-e őket. Másrészt pedig nem lehet tudni előre, hogy a bemutató után milyen helyzet jön létre, amikor a meghívott vendégek, akik ismerik egymást és egy teljesen más társadalmi réteghez tartoznak, pogácsázgatnak meg borozgatnak. Féltem, egy olyan helyzet alakul ki, hogy ők feszengve állnak a sarokban - én persze velük vagyok -, és vagy nem megy oda hozzájuk senki, vagy provokatív kérdéseket tesznek fel nekik. Nincs baj a provokatív kérdésekkel, de ők nincsenek felkészülve ezekre a helyzetekre. Egészen egyszerűen féltettem őket ettől a szituációtól.

László Sára, Gerő Marcell és Hanka Kastelicová az HBO képviseletében

 

Filmhu: Főleg francia pénzből készült a Káin, a legnagyobb támogatást az ARTE csatornától kaptátok, kisebb összeg a CNC-től, és a magyar HBO hozzájárult az alkotáshoz. Magyar állami pénzre nem pályáztatok?

G. M.: Magyar pénz csak az HBO Europe, illetve a közvetett állami támogatás révén van a filmben. Természetesen a Filmalaphoz is beadtuk, miután kiderült, hogy francia pénz már biztos lesz benne, és voltunk is bent konzultáción, ami jó hangulatban telt, de végül mégsem kaptunk támogatást tőlük. Gondolom, hogy főleg Sári és az én vélt rutintalanságom lehetett a döntés mögött, valamint az, hogy egy dokumentumfilm esetében nehéz előre jelenetszinten leírni, hogy mi lesz végül a filmben. Ez a kockázati tényező valószínűleg bizonytalanná tette a döntéshozókat..

Filmhu:A Campfilm - amelyet László Sárával együtt alapítottatok és vezettek - az elmúlt két-három évben nagy sikereket ért el, Nagy Viktor Oszkár a Két világ közttel, Nagy Dénes a Lágy esővel és a Másik Magyarországgal, te pedig a Káinnal. Producerként és rendezőként most mire készülsz?

G. M.: Rendezőként terveim még csak ötletszinten vannak, de azt biztosan tudom, hogy szeretnék teljesen mást, talán fikciós filmet készíteni. A Campfilm gyártása alatt Nagy Dénes most fejez be egy dokumentumfilmet, Nagy Viktor Oszkár pedig egy tévéfilmet. A későbbiekben szeretnénk, a dokumentumfilmes vonalat is megtartva, fikciós filmeket is készíteni.