Giuseppe Tornatore

Nyolc és fél film

Filmhu: Egyszer azt nyilatkozta, filmesként semmilyen határt nem ismer, ha érzelmek kifejezéséről van szó.

Giuseppe Tornatore: Ezt mai is vállalom. A mozit a szenvedély táplálja. Magunkba kell néznünk, és az igazi céljainkat kell követni az életben. Az érzelmek kifejezése az elhivatottságom alapja. Ez vezet át a nehézségeken is. Sok a cinizmus a világban. Nem szabad megtántorodni attól, hogy mások szkeptikusok. A filmkészítés tele zökkenőkkel, ami szilárd hitet igényel a rendezőtől, hogy képes legyen végig kitartani.

Filmhu: Ön árkádia szerelmese. Elveszett világok, tovatűnt korok, elmúlt érzések, megszűnt emberi kapcsolatok érzelmes felidézője.

G.T.: Sokan mondják, hogy filmjeimet áthatja a nosztalgia, de akár hiszi, akár nem, nem tartom magam nosztalgikus alkatnak. Egyszerűen így nyilvánulnak meg az érzelmeim a műveimben.

Filmhu: Már második filmjéért a zsűri nagydíját nyerte Cannesban, és az Oscart Hollywoodban. Innentől kezdve biztos minden ajtó megnyílt ön előtt.

Cinema Paradiso - moziszerelem

G.T.: Természetesen nekem sem engednek meg mindent. Életművem eddig nyolc és fél film. Mindegyik megvalósult mozira tucatnyi kútba esett terv jut. Minden alkalommal keményen kell küzdenem. Mert a pénzemberek azt mondják, ez a jelenet ne ilyen legyen – nekem pedig ragaszkodnom kell ahhoz, amit akarok. A Cinema Paradiso   után aláírtam egy három filmre szóló szerződést az olasz producerrel, Vittorio Cecchi Gorival. Később jöttem csak rá, hogy óriási baklövést követtem el. Soha nem szabad előre elkötelezned magad. Cecchi Gori nem merte a szemembe mondani, hogy nincs kedve többé velem dolgozni. Ez gyakori: a producerek közvetett módon passzolják az embert. Úgy, hogy akadályokat gördítenek a következő filmje elé. Rákényszerítenek, hogy végül te magad add fel. Felismertem, hogy ilyen helyzetbe kerültem. Rákérdeztem: „Legalább egy közös filmben benne vagy?” Igennel válaszolt. Kitöltötte a szerződést, ott szerepelt a költségvetés összege, de a sort a filmcímmel üresen hagyta. Azt választhattam, amit akarok. Ebből született a Puszta formalitás.

Azon ritka pillanatok egyike volt ez, amit talán egyszer vagy kétszer él át az ember egész pályafutása alatt. Nevezetesen, hogy egy rendkívüli ötlet van a kezében, amiből egyedülálló alkotás fog születni. A film azt a pillanatot ragadja meg, amikor az öngyilkos előtt lepereg az élete a halála pillanatában, pontosabban abban az állapotban, amikor már kilépett az életből, de még nem tért meg a másvilágba. (A filmben szereplő Roman Polanski azért kritizálta nyíltan a filmet, mert szerinte ez nem jött le belőle – K.L.) Új filmemet, Az idegent nem én választottam: hat történet foglalkoztatott, de nem tudtam választani közülük. Mert mindegyiket ugyanannyira kedveltem. Ráhagytam a döntést a producerekre. És ők azt mondták: „Mi lenne, ha ahhoz fognánk hozzá, amiben az a kelet-európai nő szerepel?”

Filmhu: Milyen mesélőket tekint a példaképének?

G.T.: (Gabriel García) Márquezt nagyra tartom. Nemrég abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy együtt tölthettem vele néhány napot Mexico City-ben. És tudja mi történt? Nekem szegezte a kérdést: „Macintosh-t vagy Windows-t használsz?” Elképedtem. „Én még mindig az írógépemen pötyögök”. Megrótt érte. „Ostoba vagy. Nagyon könnyen meg lehet tanulni. A számítógép óriási hatással volt az írásművészetemre. Könnyedén tudok írni, nem úgy, mint a régen.” Utazik a házai között, amiket kedvenc városaiban tart fenn, viszi magában a pen driveját, bedugja a laptopba, és ír egy újabb fejezetet. Állítja, gyorsabban tud publikálni, mióta így dolgozik.

Maléna - amit még Koltai Lajos fényképezett

Filmhu: Filmjeiben mindig kulcsfontosságú Morricone muzsikája.

G.T.: A kamera mozgását általában összekötöm a zenével. Ezért már a forgatás közben használom a kísérőzene egyes részleteit, hogy a kamera azzal harmóniában vagy disszonánsan mozogjon, attól függően, melyiket követeli meg a jelenet. A kamerának, a dialógusnak, a színészek hangjának és a zenének összeforrott egységet kell alkotnia. Ez teljesen lenyűgözte Koltai Lajost (Az óceánjáró legendája és a Maléna operatőrét – K.L.). Bevallotta, ő is így járt el a Sorstalanság   egyes jeleneteiben. Nagyon büszke voltam rá, hogy tőlem leste el!
 
Filmhu: Koltai szerint a közös munka során ön prózaíró módjára gyakorolja a filmnyelvi fogalmazást: ez a snitt egy vessző, ez a beállítás egy felkiáltójel, az a kép egy kérdőjel, az meg egy pont. 

G.T.: Koltaival érdekes kapcsolat alakult ki. Sajátosan beszél angolul. Nem mintha az enyém olyan jó lenne, de nehezemre esett megérteni őt. Ez végül előnynek bizonyult. Kevés szót váltottunk. Csak a legszükségesebbre hagyatkoztunk. Más eszközökhöz kellett hát folyamodnom, hogy a dolgok mélyére tudjunk hatolni. Úgy világítottam meg előtte az egyes beállítások jelentőségét, hogy beavattam abba, hogyan fogom összevágni őket. Kézenfekvő analógiának mutatkoztak az írásjelek. A pontot, vesszőt, kérdőjelet, kettőspontot és társaikat hívtam segítségül. Ez végre már világosnak tűnt neki is, és képes volt megérteni a sztori lényegét. Remek operatőr, de újabban felcsapott rendezőnek. Amit én személy szerint nagyon sajnálok, mert elveszítek egy operatőrt, de annak örülök, hogy a filmvilág egy új rendezővel gyarapodik.