Greifenstein János - Wat 69 és pilleszék

Hogyan, milyen körülmények között jött létre a zenekar?
- Nem tudom pontosan, körülbelül 1983 és 86 között alakultunk meg, baráti társaságból, az akkor Tanulmány, később Arvisura néven szereplő színházi csapatból.
- Létezik még az Arvisura?
- Igen, a Bárkában szoktak játszani, de már csak a Mester és Margaritát, néhanapján. Szóval akkor még Tanulmány néven futott a csapat, és mi ennek voltunk tagjai, gyakorlatilag mindenki a Kettes Műsorból - ezért is lettünk Második Műsor, merthogy az első műsor nekünk akkor a színház volt. Mi ilyen "szabadidőzenekar" voltunk. Az első koncertünket a gitáros fiúval tartottuk, ő hozta a legtöbb dalt is, tehát végül is zeneszerzőnek lehet nevezni, szóval vele ketten elmentünk az Ikarus Művelődési Házba, ahol az Inkubátor zenekar lépett fel, és fölmentünk a színpadra, hogy "hadjátszunkmáel egy számot". Elkértük a hangszereket, aki nem kellett, azt megkértük, hogy menjen le. A dobos megkérdezte milyen ritmusban vagyunk, aztán mondtuk neki, hogy jó lesz az, amit az előbb játszott... Hát ez volt az első fellépésünk. Aztán ez odáig nőtte ki magát, hogy önálló koncertjeink lettek, főleg egyetemi klubokban, meg ilyesmi helyeken játszottunk.
- És külföldön is jártatok...
- Az már a sztori vége, a nagy fölívelés akkor kezdődött, amikor a Bizottság együttessel kezdtünk el együtt dolgozni, olyan módon, hogy nagyon sokszor baráti alapon meghívtak minket előzenekarnak. Azért alakult ki ez az összefonódás a Bizottságékkal, mert hogy ők festőművészek voltak, közülünk meg többen is szintén képzőművészek; festő, grafikus, fotográfus, ilyesmi. A szentendreieknek meg a pomáziaknak nagyon jó műhelyeik voltak, sokféle technikával, és azok, akik nálunk zenéltek, odamentek dolgozni a Bizottságék műtermeibe. Ebből az lett, hogy ha már együtt voltunk akkor zenélgettünk is. Úgyhogy nagyon sokszor, ha őket meghívták valahova játszani, ők is meghívtak minket, mint kistestvéreket. Nagyon nagy hatással voltak ránk, már abban is, hogy egyáltalán megalakultunk. Később talán azért álltunk a magunk lábára, mert a Bizottság megszűnt. Mi meg fölfutottunk. Egyre nőtt a csapat létszáma, amikor a legtöbben voltunk körülbelül 13-14-en lehettünk. Legalább két vagy három lány, attól függően, hogy éppen kinek a barátnője vagy felesége jött el aznap este. Volt amikor három gitárosunk is volt, két szaxofon, néha egy-két plusz-ütős is beszállt, szóval néha nagyon földuzzadt a zenekar létszáma, de azért kordában lehetett tartani.
- Meddig voltatok együtt?
- Az évszámokkal én nagyon bajban vagyok, a 92-es Nap-nap fesztivál egy biztos pont, arra emlékszem, és akkor már öt éve nem zenéltünk együtt. Ezek szerint 1987-ben mi már megszűntünk. De 87 volt a legmozgalmasabb év, akkor túráztunk a legnagyobbat, visszahívtak minket Svájcba, és rendeztek egy "Magyar Fesztivált" is, annak hatására, hogy előzőleg kint voltunk.
- Az ottani magyarok?
- Nem, egy svájci fiú megnézett minket a Petőfi Csarnokban, fölvette velünk a kapcsolatot és meghívott minket a saját kis városkájába. Aztán az ottani "szabad emberek" helyein, főleg kimustrált gyár, meg ilyen helyeken lévő foglaltházakba hívtak meg játszani. Végül ez annyira bejött nekik, hogy egy vagy két évre rá, 87-ben megrendezték ezt a "magyar fesztivált". Aztán mikor kimentünk Svájcba a fellépés után továbbmentünk Hollandiába.
- Oda is meghívtak titeket?
- Igen, de nem tudom hogyan; volt akkor egy menedzserünk, egy György Péter nevű fiú, aki intézte ezeket a dolgokat. Ott is egy foglaltház-szerű kocsmában játszottunk tízen egy négyszemélyes asztal méretű színpadon. Kaptunk vagy tíz guldent fejenként, viszont az állt a szerződésben, hogy vihetünk magyar alkoholt, és amit abból eladnak, abból mienk a bevétel. Úgyhogy vittünk barackpálinkát két húszliteres marmonkannával. Mondjuk az egyik kanna odafelé a buszon elfogyott, úgyhogy nagy bevétel abból sem volt...
- Ha már a szövegeket nem értették, vittétek magatokkal az echte ungarische dolgokat?
- Sőt, a képzőművészeink hozták magukkal a kiállítási tárgyaikat is. Vicces volt például, ahogy ott állt a buszunk vécéjében egy kaszásember, ő is arra várt, hogy kiállítsák. Csak pisilés közben tartani kellett balkézzel a kaszáját, mert folyton kifordult. Szóval ha csikót meg gulyást nem is, kaszásembert vittünk magunkkal. A szövegeket meg tényleg nem értették, az összekötő szövegeket sem. Én beszéltem nekik, de hát ők nem értették. Egyébként érdekes módon punk-zenekarként voltunk kiírva. Nagyon jó helyeken jártunk akkor, nagy élmény volt. Föl is lettek véve azok a koncertek. Hihetetlen technikájuk volt. Az Alain Delonnak azt a változatát, amelyik a megjelent kazettánkon is szerepel például ott kint vettük föl. A leglepukkantabb foglaltházban olyan szerkó volt, mint itthon a Petőfi Csarnokban.
- És hogyan ért véget a zenekar pályafutása?
- Mikor jöttünk hazafelé Hollandiából az Ikarussal - kábé hatvannal, harminc vagy negyven óra volt az út - , az utazás alatt nagyon csúnyán összevesztünk. Mint zenekar szálltunk föl a buszra, de csupa magánemberként szálltunk le.
- Ezek szerint egyetlen hosszú utazás alatt szétesett a zenekar?
- Hát igen. Szép történet és igen tanulságos. Valójában akkor már válaszút előtt álltunk: otthagyjunk mindent és valóban beálljunk zenésznek, mindent egy lapra téve föl, vagy folytassuk ezt a "szabadidőzenekarozást". Voltak közülünk páran, főleg azok, akiknek tényleg csak a zenekar volt, akik azt mondták, hogy itt a lehetőség, most kell rálépni a professzionális pályára, és voltunk többen, - én is az ellenvoksolók közé tartoztam -, akiknek megvolt a saját kis élete. Nekem személy szerint 1987 a színházban is nagyon jó év volt, én akkor turnéztam a legnagyobbat a velük is, és azt semmiképpen nem hagytam volna abba a zenekarért. Nagy szakítás volt, azóta is csak egyszer jöttünk össze, öt év kellett ahhoz, hogy egy koncertet csináljunk, és azóta se soha többet...
- Nem is terveztek semmiféle nosztalgia-újjáalakulást?
- Most volt például a papám hatvanadik születésnapja - én nem a barátnőmet hoztam a zenekarba, hanem az apámat, ő volt ugyanis a szaxofonos- és olyan volt a szülinapja, hogy egy kultúrházba meghívtuk az összes addigi zenésztársát, - kábé két- vagy háromszázan lehettek - és pár Kettes Műsoros is eljött, elnosztalgiáztunk kicsit és akkor is fölmerült ez az újjáalakulás. Csakhogy nem jött el mindenki, tehát már a lehetőség sem volt mindenkinek fontos, másrészt pont a kulcsemberek nem jöttek el- orvosi igazolást meg alibit küldtek. Úgyhogy nincs akkora nyomás ez ügyben. Meghallgattam a régi koncertfelvételeinket és úgy hallottam ki, hogy jó koncertzenekar voltunk, testes zenét sikerült csinálni, nem kellett semmiféle trükkel megspécizni a hangzást. Szerintem jó kis tánczene volt, de abszolút nem korszerű. Ha ma meglátnék egy ilyen zenekart valamelyik klipcsatornán, hát...
- Hozzátok hasonló zenekarok nem nagyon mennek a tévében, annak idején sem voltatok egy Dolly Roll-féle "fősodorbeli" zenekar...
- Hát nem, de azért "poénos zenekarok" most is előfordulnak a nagy nyilvánosság előtt... Ma minket is mindenki poénos zenekarnak gondolna, azt hinnék hogy ez egy vicc-zenekar. Ha valaki azt gondolná rólunk, hogy annyira nem szólnak a szövegek semmiről, hogy az már művészet, az alapvetően tévedne, ezek tényleg nem szóltak semmiről, nem kell ezt továbbgondolni...
- A többiek most mivel foglakoznak, zenélnek még?
- A Kirschner Peti zenél még, mindenféle formációban játszik. Szégyen-gyalázat, de a többiekről nem tudok semmit, nem is szoktunk találkozni. Az apám viszont még mindig fújja, sok helyen játszik, elsősorban vendéglátóipari zenét -bárokban, meg "táncos helyeken". Tudod, mondják neki a vendégek, hogy hé öreg, nyomjátok el a Tequilát, és akkor ők táttádádárátáttá... ő mindig is vendéglátós volt, amikor a Kettes Műsorban játszott, akkor is vendéglátózott közben.
- És mit szólsz a Nincsen nekem vágyam semmihez, láttad egyáltalán a filmet? Hogy volt a filmzenei felkérés, megkerestek titeket hogy nem lehetne-e...?
- Én nem tudom, még nem láttam a filmet, de azt hallottam azoktól, akik látták, hogy a végén köszönetet mondanak a 2.műsor zenekarnak, hogy a jogokat megadták. Egy hajdani csapattag, Ocztos Pisti filmesekkel dolgozik, biztos vele beszéltek, de szerzői jog nálunk soha sohasem létezett. Egyszer megpróbáltuk kideríteni, hogy kik voltak a zeneszerzők, de már az is elég vicces volt. Megpróbáltunk visszaemlékezni, hogy ki a túró hozta ezt vagy azt az alapot. Általában az volt, hogy vagy az Ocztos Pisti hozta vagy a Gerhes Gábor, de ez gyakran csak annyiból állt, hogy hoztak két akkordot, hogy "hallgassátok má milyen rohadt jól szól ez", és akkor ebből lett egy viszonylag bonyolult struktúrájú dal. Szóval inkább úgy lehet mondani a zeneszerzőket, hogy Ocztos István és a zenekar, Gerhes Gábor és a zenekar. Sok szövegnél is ugyanez a helyzet, nem tudjuk pontosan ki mit írt. Ezért aztán nincs megállapodás. Pontosabban az a hallgatólagos megállapodás, hogy ha valakit megkérnek a zenekarból, hogy valamilyen jogot adjon oda, akkor ő odaadja, hadd vigyék. És ezzel a jog át is van adva. Semmiféle jogvédő intézménnyel, vagy ilyesmivel foglalkozó ukrán szervezettel nem tartunk kapcsolatot. Valószínűleg úgy zajlott ez a fölkérés is, hogy valakit megkérdeztek, ő meg azt mondta, hogy persze, nyugodtan használjátok.
Én nem láttam a filmet, de az föltűnt, hogy ez a Nincsen nekem vágyam semmi cím biztos a mi Alain Delonunkból van, mert ilyen zavaros kifejezés nem nagyon fordul elő máshol a magyarban. Bár lehet, hogy van ilyen szófordulat, de ilyen formában biztos, hogy csak valami slágerszöveg lehet. Gyanús slágerszöveg. Vagy slágergyanús, vagy mi.
- A korszerűséghez visszakanyarodva hallottad a dalotok remixét, a "korszerűsített" 2.műsort?
- Nem, de hajrá nekik. Olvastam viszont valami újságban egy kritikát a filmről, és írták, hogy "a zenét pedig a 2.műsor zenekar dalszövegének fölhasználásával..." és volt ott egy idézet, hogy "Alain Delon-t szeretném megkeresni", vagy valami ilyesmi, a lényeg az, hogy én olyat soha nem énekeltem. De ez nekem nagyon tetszik, ebből is ilyen tábortűzi nóta lett. Átment népdalba, szövegváltozatok vannak, majd lesz Tolna megyei változat, meg Baranya megyei... Sőt, én már hallottam egy fiúról, aki azt állította, ő maga írta ezt a számot.
- Az eredeti szöveg is népdal-módra született?
- Igen, ez is közös szerzemény. Azt biztosan lehet tudni, hogy ki nem írta; aki nem volt ott akkor Cserkúttelepen, amikor megszületett a dal. Az alapító tagok voltak ott; Ocztos, Gerhes, Kelemen Józsi, aki az első dobosunk volt, de ő akkor már nem volt 2. műsor tag - ő most már Jászai Mari díjas színművész Kaposvárott. Meg volt még szerzőtársként Wat 69, vagy Napóleon konyak vagy valami ilyesmi. Egy pilleszék volt a dob, meg talán vittünk két gitárt is... Szóval ott írtuk együtt. A fehér cápát, ha jól emlékszem én találtam ki, de nem mernék megesküdni rá, mert még legalább ketten is ugyanezt állítják magukról...

Greifenstein János jelenleg a Merlin színházban dolgozik; színész, rendező, díszlettervező. Játszik a Vak meglátta, hogy kiugrott című, Horgas Ádám rendezte Oidipus király feldolgozásban, és a Legszebb mesék - Grimm mesék című színdarabban, melyet ő maga is rendezett.