Gulyás János: NYÍLT  LEVÉL … a zsűrizésről

Akkor, ott azért nem válaszoltam rá, mert értelmetlennek találtam, hogy olyan filmről nyissak vitát, melyet a jelenlevők 99 %-a nem látott, de ugyanakkor reménykedtem abban, hogy a Szemléről szóló tudósításokban ezt majd helyére teszik. Mivel ez nem történt meg, ezért választottam a nyílt levelezés, esetleg vita formáját.

Amikor a zsűri vitán szóba került, a film.hu-n is már említett, „Civil jelentés” című filmem, (mely a 2006-os szeptemberi és október 23-i rendőri brutalitásokról szól,) az egyik zsűritag, Kabdebó György, (népszerű tudományos filmek rendezője, jelenleg a FILMJUS elnöke) politikailag elfogultnak és egyoldalúnak titulálta, majd Leni Riefenstahl-hoz hasonlította, ami egyrészt eléggé sántít, másrészt egy nyílt le-fasisztázást jelent.

Jellemző hogy csak a nagy hevületű gyűlölködés hozhatta ki Kabdebóból ezt a rossz hasonlatot mert mind a kontextus, mind a viszonyítás kicsit sántít. Tudtommal Riefenstahl a hitleri náci propaganda-gépezet házi filmese volt, a hatalmon lévő nemzeti-szocialista kormány egyik PR-osa.

Kabdebó szerint most nemzeti-szocialista kormány van? Vagy az ellenzék van hatalmon? Vagy aki kritizál, aki  felveti az emberi jogi jogsértéseket, az fasiszta?

Riefensthal megrendelésre készített propaganda filmet a hatalomnak, pénzért. Az én filmemben pedig (ha nem vette volna észre Kabdebó) nem a hatalom méltatásáról van szó és nem is állami pénzből készült.

A Szemlére benevezett közel 200 nem fikciós filmből ezen a filmen kívül egyetlen egy se foglalkozott az elmúlt időszak egyik legtraumatikusabb, máig tartó problémájával, s ha ezt egy film felveti, azt a „filmes demokráciában” megfélemlítő jelleggel fasisztának nevezik, miközben az értelmiség hallgatását emlegetik, de ezt is felvetik, hogy a filmek miért nem foglalkoznak a jelen korral, társadalmi problémákkal.

Vitázni persze nem mer az előítéletesen elutasító Kabdebó, s egyetlen érvként a TV ostrom kimaradását veti fel, ami egyébként egy külön filmet érdemelne (feltéve, ha feloldják az anyagok titkosítását.) De ez a filAm nem erről szól, hanem arról, hogy szakemberek, de még a Helsinki Bizottság elnöke szerint is a TV-nél és más helyszíneken a rendőröket brutálisan megtámadók helyett egyszerű járókelőket, egyetemistákat és családanyákat zártak börtönökbe, s kegyetlenkedtek velük, s hogy egyes rendőrök felsőbb vezetőiktől az azonosító levételével a kegyetlenkedésekre kaptak engedélyt, a brutalitásra, tömegbe lövésre, kardlapozásra és szemkilövésre. S ahogy az ezeket feltáró Civil Jogász Bizottság társelnökét is antiszemitának nevezi a Miniszterelnök, (ezt átvéve) Kabdebó is kiterjeszti az ezt bemutató filmre.

Mindezek alapján felmerül a kérdés, hogyan lehet egy ilyen elfogult, gyűlölködő szemléletű ember elő- majd fő zsűritag, s dönt szabadon filmekről, személyekről. Ez nemcsak az én személyes ügyem. Ha senki se írt róla, akkor legalább nekem nyilvánosságra kellett hoznom, hogy megakadályozzuk ennek a hangnak és stílusnak az elterjedését.

Ugyanakkor egyre inkább igazolódni látszik, hogy az elő-zsűrik cenzori funkciót is betöltenek. Mindig akad minimálisan egy tag, aki kínosan ügyel (ál adatokkal, félre tájékoztatással) arra, hogy a hatalom számára kényes ügyek, napjaink társadalmi kérdései ne kerülhessenek a nyilvánosság (Szemle) elé. Ez történt korábban a „Szamizdatos évek” (a Beszélő c. szamizdatos folyóirat) és az „Ismeretlenek” (Az Inconnu csoport és a 301-es parcella) című filmjeimmel is. De akkor legalább még nem jöttek elő a fasisztázás bunkójával.

Gulyás János, rendező
Budapest, 2008. február 11.