Hangmérnöki állásfoglalás a 34. Magyar Filmszemle kapcsán

Az Átrium Mozi és a Budapesti Kongresszusi Központ után a 34. Filmszemlére sikerült egy újabb alkalmatlan helyszínt találni. Előre szeretnénk bocsátani, hogy nem az odatelepített kép-és hangrendszerrel volt a probléma, hanem a Millenáris Teátrum építészeti és akusztikai körülményeivel. Az épületet nem mozinak, hanem koncertteremnek és színháznak tervezték (ezekre a funciókra a tapasztalatok alapján kiválóan bevált!), így már az ötlet felvetésekor tudni lehetett, hogy a szervezők legnagyobb jóindulata és igyekezete ellenére sem lehet megfelelő körülményeket biztosítani. A teljes hosszában kinyitott Teátrum kimeriti a „csőmozi” fogalmát, és ehhez társul a javasoltnál több mint kétszer akkora utózengési idő (visszhang). Tulajdonképpen azt is mondhatnánk, hogy a szervezők a körülményekhez képest megfelelő munkát végeztek, csak az a probléma, hogy a körülmények voltak elfogadhatatlanok. Állásfoglalásunkhoz mellékeltük a Teátrum eredeti akusztikáját tervező mérnök szakvéleményét.

     Sajnos odáig jutottunk, hogy már nem csak a szakmának szúrt szemet, illetve fület, a filmek elfogadhatatlan minősége (a terem adottságaiból fakadóan), hanem sajnos a laikus néző számára is feltűnő volt a rossz hangminőség. Aki később vette a fáradságot és újra megnézett egy filmet a Mammutban, rájött hogy elsősorban nem a filmek minőségével, hanem a helyszínnel van  probléma. Naponta 6-800 ember azonban csak a Teátrumbéli bemutató alapján alkothatott véleményt. Hogy mi is volt a baj? Információvesztés és esztétikai minőségromlás! Hétköznapi szavakkal: a túlságosan nagy és visszhangos teremben szövegérthetőségi problémák, csúnya duhogó hangszín, zene-dialóg arány felbillenése, az „elöl túl hangos, hátul meg halk” effektus, stb. stb. (Persze a  filmek hangi konstrukciójának függvényében az előbb említett kellemetlen hatások nem egyforma mértékben érvényesültek, pl. a zenés részeknél kevésbé, míg az eredeti hangos részeknél, sokkal nagyobb mértékben rontották az összhatást.) Kis túlzással azt mondhatnánk, hogy a minőség tekintetében remek időutazás volt, felidézve a 70-es évek kultúrház hangulatát.

    Egy filmszemlének kettős célja van: egyrészt népszerűsíti a magyar filmet, másrészt különböző díjakért versenyeztet. Az első cél a fent leírt okok miatt nem teljesülhetett (vagy csak nagyon lecsökkent hatásfokkal), a második cél esetében pedig az objektív értékítélet vált lehetetlenné. Pedig az utóbbi időben egyre több versenyképes, jó hangú film születik. Ezt a hangot azonban a rossz akusztikai környezet lerontja, és néző úgy jön ki a vetítésről, hogy rossz a film, és igazából nem tudatosul benne, hogy mi a probléma. A hangot és a képet ugyanis nem lehet szétválasztani, mert együtt hatnak, és mindkettő egyforma fontos az összhatás szempontjából.

    A  fő kérdés az, hogy a jövőben hogyan lehet elkerülni az ilyen helyzeteket? Ki, vagy kik lesznek azok, akik a következő filmszemle helyszínét ki fogják választani, illetve milyen szakmai szervezetek fognak ebben segédkezni? Érdemes lenne a Teátrum akusztikai átalakítását is megfontolni, de ehhez elkerülhetetlen a független, korrektül professzionális szakemberek bevonása.

BP. 2003. febr. 16.
Balázs Gábor és Zányi Tamás