I love 8. kerület

A rendezők szubusza

Az I love Budapestet jegyző Incze Ágnes és a Közel a szerelemhez rendezője, Salamon András személyes és filmes élményanyagát sűrítette a szombati hatmegállós túrába. Az első programpont a az első közös munka a Népstadion című film, melynek főszereplői a szoborkert betonbazárt múltidézői. Az élőszereplők nélkül forgatott néma horror születése idején, 1980-ban komoly ellenérzések és viták kiváltója lett, no meg egy szerelemé, ami azóta is tart. Ha már a kezdet: fontos állomás a Filmgyár is, ami még a hőskorban (az „eltévékettősödés” előtt) filmesolimposznak számított. Itt főzte első kávéit Incze Ágnes, mint vágóasszisztens, de itt itt rögzítették Salamon Zsötemjének egyes jeleneteit is. 

A többi, ahogy az alkotók egyéb munkái is, a való világban, azaz a 8. kerületben forgott. A sight seeing tehát a 60-as 70-es éveket idéző Thököly úti macskakövek és az időnként járhatatlanul szűk belvárosi utcák bűvöletében folytatódik. A Baross utcai szülészeten egy kínai csecsemő születését kísérte figyelemmel a kamera, míg a Filmművészeti Egyetem homlokzata a Közel a szerelemhez főcímének adott helyet. Az elgettósodó városrész etnikai és szociológiai sokszínűsége némileg ellensúlyozza a környezet ijesztő voltát – állítja a Városlakók rendezője.

A ma már kevéssé túristacsalogató helyek története persze egészen másról szól. A Central Park veszélyeit idéző Köztársaság Park valaha elittnek számított, a Népszínház utca lakói az egykori Nemzet Színhát sztárjai voltak, a Teleki téri piacon pedig valamikor sikk volt vásárolni. Azért van remény: Incze Ágnes szülőhelye, a Ráday utca már a kerület újjáéledését bizonyítja. Változott más is: a Hotel Meridien még főkapitányság korában vendégül látta az egykori március 15.-ei lázadót, Salamon Andrást, a Gerbaud pedig nemcsak túristáknak árulta a krémest. Persze ettől még a rendező házaspár hűséges marad a fővároshoz. Ugyan Salamon András ezúttal Amerikában készül forgatni, Incze Ágnes következő „női” filmje valószínűleg ismerős helyszíneken játszódik majd.


Fliegauf Benedek és a vasárnap napfénnyel és némi gasztronómiai körutazással lepte meg a vállalkozókedvűeket. A Beszélő fejek és a Hypnos után nagyjátékfilmet forgató rendező nem tudott kilépni egészen a készülő alkotásból, így személyes élmények helyett inkább a forgatókönyvben szereplő nagyvárosi történetekkel szórakoztatta a nagyérdeműt. S bár a jórészt idősebbekből álló csoportnak, mellyel Kenyeres Bálint távolmaradása miatt Fliegaufnak egyedül kellett megküzdenie, sem a fiatal filmesnemzedékről, sem rendhagyó élményekről nem voltak előismeretei, az eset végül jól sült el.

A két állomás három sztorija, no meg a Normafai forraltbor a csapathoz csapódott amerikai túristán kívül mindenkit meggyőzött, hogy a Rengeteg című film februári bemutatójára – ahová kárpótlásul a hiányos idegenvezetésért az összes utas meghívást kapott – el kell menni. És hogy mi hatott ilyen motiválóan a vasárnapi kultúrkirándulókra? Nos nem csak az ingyenmozi gondolata. A budapesti legendák egyike egy a rakparton horgonyzó állóhajó kizárólag harcsakülönlegességeket tartalmazó menüjéről lebbenti fel a fátylat. Az éveken át kitartó haltartalék egyetlen óriásharcsa teteméből származott, amely mellesleg egy gyilkosság félig emésztett áldozatával a gyomrában került horogra. A normafai „hegyibeszéd” viszont az aranyárban asztalra kerülő mammutzsíros kenyér Erdélyig, sőt a Jégkorszakig ívelő történetével keltett kíváncsiságot a Szubusz utasaiban. Efféle epizódból pedig összesen tizenkettőt tartalmaz Fliegauf Benedek egészestése.