sex hikaye

„Kellő rendetlenség, jól szervezett csapatmunka” - Sas Tamás (rendező)

2003. június 16. - filmhu
A Damjanich utcai bérház 4. emeleti lakásában forgatott délelőtt a stáb, délután 1 órára már Ferihegyen kellett lenniük a repülőtéri jelenetek elkészítéséhez. A werkinterjút készítőnek is igazodnia kellett a menetrendhez. Sas Tamással, a film rendezőjével a lakástól az étteremig vezető útszakaszon beszélgettem.
filmhu:Mikor kezdődtek el a forgatások, s hol tartanak most?

Sas Tamás: Ma van a tizedik forgatási nap, ami körülbelül a film egyharmadát jelenti. A magyarországi részeket forgattuk le Siófokon és budapesti helyszíneken. Holnap utazunk Krétára, ahol három munkahetet fogunk eltölteni, azután pedig Barcelona és Róma következik majd.

filmhu:
Több mint 600 lány közül választották ki Csősz Boglárkát és Gáspár Katát Barbi illetve Szarka szerepére. Mennyire elégedett velük az eddigi teljesítményük alapján?

S.T.: Mindannyian maximálisan elégedettek vagyunk. Salinger Richárd, a könyv írója is. Egyébként az első válogatás alkalmával nagyon sok lányról láttunk fotókat és videófelvételeket. Ez is egy szűrő volt, így ezer fölött lehet azok száma, akik szereplőként szóba jöttek a filmmel kapcsolatban. 

filmhu: Mennyiben más ilyen fiatal lányokkal dolgozni, mint profi színészekkel?

S.T.: Bármennyire is különös, profikkal dolgozunk. Én is azt gondoltam, hogy nagyon sok, amatőr színészekkel kapcsolatos nehézség fog jelentkezni, hogy minden lépést egyenként meg kell majd beszélni. Azonban Gáspár Kata és Csősz Boglárka tulajdonképpen profi színészként játszanak. Mindketten ösztönös tehetségek, egészen elképesztő dolgokat tapasztalunk velük kapcsolatban.

filmhu:Hogy látja idáig a forgatás egészét? Úgy tűnik elég feszített a munkatempó…

S.T.: Minden működik, ahogy egy forgatáson szokott. Kellő rendetlenség van, mégis jól szervezett csapatmunka zajlik. Mint minden magyar film, kénytelenek vagyunk a legdrágább dologgal spórolni, vagyis az idővel.

filmhu: Mikor állt össze a film költségvetése?

S.T.: Most is magyar sajátosságra hivatkozom: a költségvetés a film forgatása után áll majd össze. Ez hál'Istennek nem az én kompetenciám, hanem Kálomista Gábor produceré. Azt a luxust élvezem, hogy a film finanszírozási részével egyáltalán nem kell foglalkoznom.

Címkék

interjú



nka emblema 2012