Kerekasztal a dokufilmek forgalmazásáról

Első menet: döntetlen

Kijev, Marseille, Krakkó, vagy az észak-amerikai Massachussetts-beli multikulturális filmfesztivál képviselői kivétel nélkül állították: szűkös költségvetésből is készülhetnek remek alkotások. Mondták ezt azért, mert a beszélgetés hazai szokás szerint most is az anyagiakra terelődött. Egy magyar dokumentumfilm átlagos költségvetése 3-4 millió forint, ami jelentősen beszűkíti a lehetőségeket – vélik a hazai alkotók.

Noha a külföldi vendégek nagyrészt elismeréssel beszéltek a magyar munkákról, a filmkészítők kétségbeesése érthető: akkor, amikor egy dokumentumfilm bekerülési költségének nagyjából egy tizede jön vissza a televíziós bemutatónak köszönhetően, jogosnak tűnik az a hozzáállás, amit a leghatározottabban Sós Ági rendező fogalmazott meg. Mint mondta, ő örül annak, ha filmjei sok emberhez eljutnak, de hálás nem akar lenni azért, hogy gyakorlatilag ingyen dolgozhat.

A külföldi vendégekhez visszatérve: többen kiemelték Forgács Péter Miss Universe 1929, illetve Varga Ágota Szemünk fénye című munkáját. Elismerő szavakat kapott Almási Tamás, valamint a szemlén főiskolai vizsgafilmjével részt vevő Jung Lídia is. Egybehangzóan állították: a nemzetközi fesztiválokon való részvétel lehet a forgalmazás felé nyíló kapu, hiszen elsősorban itt figyelhetnek fel a filmekre a potenciális vásárlót jelentő tévétársaságok.

Hogyan lehet eljutni a közönséghez?

A beszélgetést moderáló Kocsis Tibor, az Új Eldorádó rendezője azt tudakolta a vendégektől: vajon több narráció alkalmazásával nem válna-e nemzetközileg is versenyképesebbé a magyar dokumentumfilm? A fesztiválok képviselői nem érzik ennek szükségességét. Ahogy azt közülük többen is elmondták, világszerte tapasztalható a fiatalok nővekvő érdeklődése a dokumentum-műfaj iránt, ők pedig egyfelől szeretik az első személyben való megszólalást, másfelől nyitottak a hagyományostól eltérő, kísérletező formai megoldásokra.

A jó hangulatú vállveregetés után aztán következett a beszélgetés kínosabb része: Ungvári Rudolf, az MMK dokumentumfilmes szakkolegiumának elnöke helyzetértékelésében katasztrofálisnak minősítette a jelen állapotokat. Mint mondta, a rendszerváltás óta elkészült, mintegy 800 dokumentumfilm nagy része bemutatásra sem került. A Magyar Nemzeti Filmalapítvány ugyan tárolja őket, de a közönség számára elérhetetlen a nemzeti kultúra egyik legértékesebb gyűjteménye.

Az MNFA képviseletében jelen lévő Varga Balázs erre reagálva elmondta: a dolog már itt megbukik, ugyanis a gyártók közül sokan még a köteles példányt sem adják le az alapítványnál. Sós Ági válaszában minden benne volt: minek vesződjön a köteles példánnyal, amikor ettől az égvilágon semmi nem változik meg? A közönséghez ugyanúgy nem jut el a filmje, neki pedig ugyanúgy nem lesz belőle egy forintja sem. Varga igyekezett csillapítani a kedélyeket: szó nincs arról, hogy másra hárítaná a felelősséget. Azt kellene belátni, hogy a felelősség közös – tette hozzá.

A jelen helyzeten ugyan jócskán túlmutatva, de téma volt még a már meglévő filmek digitalizálásának, megőrzésének kérdése. Kovács András Bálint a NAVA, Babiczky László az MTV értékmegőrző szerepéről beszélt, míg Füredi Zoltán a DocuArt projekt gazdájaként egy jelenleg kiépülő dokumentumfilmes adatbázis lehetőségeit ismertette a közönségnek.

fotó: Szandtner Dániel