Két emelet boldogság - Domján Edit
1960 májusában váratlanul nagy sikert arat egy friss szellemű magyar vígjáték. Nem is az a meglepő, hogy sikere van, hiszen 57-58 után, épp, hogy minél hamarabb felejthessenek, akárcsak a Rákosi-korszakban, a nézők tömegsikerre vittek szinte minden vígjátékot. (Emlékezetes a teljesen politikamentes Mici néni két életének néző-rekordja.) Inkább az a meglepő, hogy Herskó János nem csak a harmincas évek mozihumorának jól bevált patronjaival dolgozik. Van valami nem előre kiszámítható jellege ennek a filmnek, holott azért az alaphelyzet és a figurák persze konfekcióból készültek.
Egy ház (nem lakótelepi, nem panel) új lakókkal. Most költöznek be. Van itt munkás, fodrász és tudós, a hozzájuk tartozó feleséggel és a hozzájuk tartozó sematikus történetszállal - de már a megelevenítésük, a részletek, a sémát elénk vetítő képi világ kicsit élénkebb, meglepőbb és frissebb. Ilyesféle vígjátékot utoljára Makk Károly forgatott 56-ban (Mese a 12 találatról): folytatása sokáig késett. Érdekes mód, épp a Két emelet boldogsággal szinte párhuzamosan készült Makk újabb darabja (Fűre lépni szabad), amely sokkal sematikusabbra és "patentosabbra" sikerült: mintha Keleti Márton magabiztosan hamis rutinjával adná elő... (ami pedig a rutint állandóan megújítani vágyó Makkra egyébként alig jellemző.)
A Két emelet boldogság nem akarja világából jótékonyan kizárni a társadalmat, a mindennapokat: nem valami "örök emberibe" menekül a komédiás klisékkel - s ez eléggé istenkísértő vállalkozásnak látszik: az 1959 és 62 közti korszak azért a magyar filmtörténet egyik nagy mélyrepülése, mert mai témát az elhallgatások, hamisságok és kötelező hazugságok miatt eredendően nem lehetett igaz módon megvalósítani. E korszaknak Makk Megszállottakja, majd Jancsó Oldás és kötése vet majd véget (bár talán furcsa ez a kifejezés).
A vígjáték mindennél kevésbé tűri a hamisságot (tudjuk: "kormánypárti humor nincs") nevetni sem az ellenség felsülésén, sem az előremutató sikerek feldalolásán (vagy feldadogásán) nem lehet. Herskó élénkítően életszerű komédiát rendezett, ahol rokonszenves emberek mindennapjainak komikumát és érzelmességét látjuk. Már az epizódszerkezet kedvez ennek a felfogásnak, az olasz film tudta ezt igazán magas fokon. Herskó vidámsága is valamiképp a nemrégi neorealizmus és a nálunk még nem ismert francia új hullám között hullámzik.
A magyar film nem újult meg ezekben az években, ahhoz még várni kellett, s nem is a filmkomédia lett - máig nem - a legértékesebb, legsikeresebb fajtája. A sémák itt uralkodtak legtovább, a közönség is mintha itt ragaszkodna leginkább a sémákhoz. Nem akarom túlértékelni ezt a mozit. Talán ismétlem: a Két emelet boldogság afféle határeset, melyben mai szemmel, ha rosszkedvünk van, a bosszantó sémákat és skatulyákat, ha jobb kedvem van, a frissességet látom. A film felvezetése különösen érdekes: hamisan, túlzott optimizmussal riport készül az új lakásukba boldogan beköltöző lakókról: az ál-optimizmus kigúnyolása ekkor azért elég szokatlanul, frissítően hatott.
A színészek is kicsit mást játszanak, mint a harmincas éveknek még a Rákosi-korba is áthúzódó magyar vígjáték-sémáiban szokták. Az új lakóház két emelete lakásokra és házaspárok epizódjaira szeletelődik. Kevés "régi" színész jelenik meg, inkább az akkori fiatalabbak, újak, és azt hiszem a közönség szívesen fogadta az ő kicsit a régieket követő, kicsit azonban már más felfogású játékmódjukat. Soroljuk: Kaló Flórián-Domján Edit, Szabó Gyula-Csűrös Karola, Avar István-Vetró Margit, Mécs Károly-Törőcsik Mari. A leghagyományosabb humorforrást talán a fodrász Garas Dezső és kikapós szépasszony felesége, Krencsey Mariann pár szolgáltatta: Krencsey elég szürke és semmitmondó (a szerepe is az), de Garas nagyszerűen és ízlésesen komédiázik.
A nevetés meg a mosoly a mostani kis emlékezésben érzelmesebbé, meghatottabbá válik: Domján Editről szeretnék szólni. Szerencsés választásként a film előtt emlékműsort is sugároz róla a televízió. Első igazi filmszerepében láthatta itt a néző. Nagyon gyorsan vált az egyik legszeretettebb magyar színésznővé, talán inkább színházi szerepei miatt. Nem érdektelen azonban visszagondolni, hogy Jancsó első, már nagyrészt "jancsós" stílusú filmjében az Oldás és kötésben milyen előzménytelen és érdekes női figurát mintáz. Ott sem támaszkodhatott a magyar színjátszás sablonjaira, és úgy érzem, a Két emelet boldogságban is feledtette a harmincas évek makacsul tovább élő "vicces" sablonjait. Szívesen látom újra, és azt hiszem, aki először látja és hallja, s nem tud róla semmit, azt is megragadja. Mégis: alakjára örökké rákopírozódik tragikus halála, öngyilkossága: híresen dallamos nevetését sem lehet e "tudás" nélkül hallgatni. Mit rombolt le tragikus halála? Amíg a filmvásznon láthatjuk, semmit.
Bikácsy Gergely
Két emelet boldogság (1960) - Rendezte: Herskó János. Írta: Bencsik Imre. Kép: Forgács Ottó. Zene: Bágya András. Hang: Rónay Gyula. Vágó: Kerényi Zoltán. Díszlet: Vasáry Melinda. Jelmez: Katona Piroska. Szereplők: Kaló Flórián (dr. Birkás Lajos), Domján Edit (Birkásné), Garas Dezső (Albert Ferenc), Krencsey Marianna (Manci), Szabó Gyula (Korbusz Jani), Csűrös Karola (Teri), Avar István (Sipos Feri), Vetró Margit (Erzsike), Mécs Károly (Farsang Gusztáv), Törőcsik Mari (Kati). Gyártó: Hunnia. 105 perc. Bemutató: 1960. május 20.
