Két rock and roll között egy kis mese (szerdától szombatig 23:00-tól Szirtes András VÁNDORMOZIJA a dombnál)
- Hova sorolhatóak a filmek, amikkel járja az országot?
- Ez egy speciális filmműfaj. Kötetlen, laza, asszociatív, mozaikszerű. Könnyebben befogadható. Tulajdonképpen ezek mind kultuszfilmek. A filmversek a költészetről szólnak. A filmköltészetről, ami hiányzik a filmkultúrából. Legalább is Magyarországon. A rock and roll filmek pedig egy másfajta magatartást képviselnek.
- Mit jelent pontosan, hogy mesél is a filmek között?
- Azokat az alkotókat, akiknek a filmjeit vetítem, személyesen ismertem. Huszárik Zoltán,Tóth János a mestereim voltak. Amíg tekercset cserélek, elmondom egyrészt a film elkészülésének körülményeit, a fogadtatását, beszélek a film készítőjéről. Ezek valójában csak emlékfoszlányok, amelyek kötetlen beszélgetés formájában jönnek elő. Filmrajzolást is tanítok gyerekeknek. Kiosztom nekik a celluloid filmszalagot, arra filctollal rajzolnak, este pedig saját maguk levetíthetik a kurblis vetítővel. Utána hazaviszik.
- A Szigetnek egy kicsit más a közönsége. Nekik mit szán?
- A Sziget az rock and roll. Mármint nem egy tánc, hanem egy magatartás. Elsősorban dekadenciáról szóló filmeket viszek oda, mivel magam is dekadens vagyok. Müller Péter csinálta még a Kontrollos korszakában az Ex kódexet, a Bizottság a Jégkrémbalettet. A Naplóból is azokat a részleteket válogattam ki, amiken a zenészbarátaim jam-sessiont játszanak. ők mind cimborák, haverok. A hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején a második kamaszkorunkat éltük.
- Mit adhat ez a Szigeten a mai fiataloknak?
- Kíváncsi leszek rá. Szerintem eljönnek majd a 40-es, 50-es rockerek, és talán azok a 20-30 közötti gyerekek, akik akkor még zsebből átadott kazettákon hallgatták ezt a még tűrt, és nem a betiltott kategóriába sorolt zenét. De hát minden vetítés egy próbatétel. Nekem már elegem van a vájtfülű, vájtszemű értelmiségiekből és a pattogatottkukorica-evő, coca-colázó dizsi-gyerekekből. Inkább elmegyek a fesztiválokra vagy a kis falvakba. Ezek a filmek sokkal közvetlenebbül érintik az embereket, sokkal közelebb állnak hozzájuk, mint a nagyjátékfilmek, amikben ráültetik az embert egy konkrét cselekményre. Itt hangulatokról van szó, életérzésekről…
- Merre járt eddig?
- Bejártam a Szentendrei Sziget kis falvait, voltam Hajdúszoboszlón, Debrecenben, készülők Pécsre. Természetesen vetítettem a Titanic Filmfesztiválon, a Filmszemlén. Annak idején, a film századik születésnapja alkalmából körbejártam azokat a helyeket Franciaországban, ahol Lumiere-ék megfordultak. Forgattam, vetítettem, előadásokat tartottam. Mindezt élőzenei kísérettel. Párizsban ott vetítettem, ahol pontosan száz évvel azelőtt a Lumiere fivérek.
- Mire készül most?
- Szeretnék venni egy videóprojektort, csak ez egyelőre nagyon drága nekem. Egyrészt azért volna szükségem rá, mert pillanatnyilag négy darab harminc kilós ládával utazgatok, a projektor viszont egy táskában elfér. Másrészt egy 48 részes, 24 órás vizuális szimfóniát forgatok videóra, mert a film sokba kerülne. 15 rész már elkészült. Ezeket a filmverseket vetíteném a projektorral.
- A vándorvetítéseket tudatosan felvállalt tanítói szerepként kezeli?
- Ebben nincs semmiféle misszió. Egyszerűen csak így tudom vetíteni a filmjeimet, amiket máshol nem láthat a közönség. ezen kívül úgy gondolom, hogy ez az egész tulajdonképpen egy cirkuszi látványosság és mutatvány is egyben, ami által sokkal közvetlenebbé válik a kapcsolat a néző és az alkotó között. És ez a kapcsolat sokkal emberibb, mint egy hagyományos mozielőadáson.
