„Ki sem ejthetjük a szánkon, hogy művészek vagyunk”

Kovács László operatőr

- filmhu: Az idei Velencei Filmfesztiválon felkérték zsűritagnak. Gondolom sokszor volt már ilyen helyzetben.

- Kovács László: Talán furcsa, de Velencében nem voltam még soha. Firenzében, Rómában persze igen. Ez tényleg különleges felkérés, csak egyszer az életben adódik ilyen alkalom.

- filmhu: De filmje gondolom volt már itt Velencében ?

- K.L.: Nem. Legalábbis nem emlékszem. A cannes-i fesztiválon szerepelt a Szelíd motorosok (Easy Rider), de az már régen volt. Egyébként érdekes, hogy nem úgy hirdettek meg, mint amerikai operatőrt, hanem mint Magyarországon született operatőrt. De végül is ez rendben van. Úgy látom egyébként, hogy nem nagyon szeretik itt az amerikai filmeket. Valahogy ellenszenvenvet éreznek irántuk. Persze nem a közönség, inkább a kritikusok.

- filmhu:Azok az amerikai filmek, amiket bemutattak a fesztiválon, vajon mennyire képviselik a mai amerikai film élvonalát?

- K.L.: Ehhez arra kellene tudnom válaszolni, hogy van e valamilyen jellege ma az amerikai filmnek. Szerintem nemigen. A kommerciális nagy filmeket már az eszkimóknál is le lehetne forgatni, ugyanolyan lenne bárhol. Mindennek kulturális jelentősége már nincs, az a lényeg, hogy sok pénzt csináljon a film. A komolyabb dolgokat nálunk végeredményben a független filmek képviselik. De itt van például Sam Mendes új filmje, A kárhozat útja (Road to Perdition), mely számomra nagyon érdekes volt. Ez egy Keresztapa típusú gengszterfilm, csak nem az olasz, hanem az ír maffiáról szól. De ugyanúgy megtalálható benne a Godfather figurája.

- filmhu: Ön szerint ugyanazon a színvonalon, mint Coppoláé annak idején?

- K.L.: Épp az az érdekes, hogy egészen másként. Nem is lehet összehasonlítani. Csak a témája ugyanaz, de a megoldásai, a világa teljesen más. Conrad Hall fotografálta, s talán a legdrámaiabb film, amit valaha láttam tőle. Ő óriási operatőr.

- filmhu:Felteszem, ismerik egymást.

- K.L.: Igen. Conrad Hall a régi generáció tagja, hetven éves is elmúlt. Akkor kezdett feljönni, amikor én megérkeztem Amerikába. Ő csinálta legutóbb az Amerikai szépséget, korábban például a Butch Cassidy és a Sundance kölyök című filmet. Az ő nagysága abban áll, hogy fantasztikusan meg tud újulni, hogy minden filmjét másképpen oldja meg. A mostani gárdában ő az én hősöm. Hogy is mondják magyarul? Példaképem. Egyébként az Amerikai Operatőrök Társaságának köszönhetően nagyon jó barátok is vagyunk. Ez a szövetség ugyanis nagyszerűen működik. A régebbi időkben szinte semmi kapcsolatunk nem volt az öregekkel, most viszont sok alkalom van rá a szövetség jóvoltából, hogy találkozzunk.

- filmhu: Egy-egy ilyen fesztivál az európai rendezők számára remek alkalom a kiugrásra. Amerikában mi rostálja meg a fiatal rendezőket?

- K.L.: Lehet, hogy nem tudja, de Amerikában legalább kétszázötven filmfesztivált rendeznek. Majdnem minden nagyvárosnak van fesztiválja, Los Angelesben például legalább hat. De kétségtelen, hogy egy fesztiválgyőzelem még nem ad útlevelet Hollywoodba, inkább csak presztízs okokból fontos. Segít abban, hogy a rendező megkapjon egy másik független filmet. Ott van viszont a Sundance fesztivál, minden januárban. Azt a Miramax, és más stúdiók is figyelik, és ha találnak valami jó filmet, akkor bemutatják.

- filmhu:Zsigmond Vilmossal Önök is függetlenként kezdték a pályájukat a hatvanas évek Amerikájában.  Előfordul, hogy felkéri egy fiatal rendező, és maga igent mond?

- K.L.: Ó, hogyne, egy évben akár két-három alkalommal is. De a fiatalok között ma szörnyű nagy a konkurencia. S úgy nézem, Európában is ez a helyzet. Nem is tudom elképzelni, kit lehet itt arra rábeszélni, hogy adjon egy fiatal filmjére egy-két millió dollárt. Velencében találkoztam az itteni filmiskola diákjaival, és azt kérdezték, hogy mi a különbség az európai és az amerikai filmgyártás között? Azt válaszoltam, hogy szinte már semmi. A jó film, az jó film itt is, meg ott is. Láttam például remek olasz filmeket a fesztiválon, s szerintem már itt is rájöttek, hogy sztori nélkül nem nagyon lehet bűvészkedni. Mondjuk ez nem új dolog, ezt 50 évvel ezelőtt a régi neorealista filmek is tudták.

- filmhu:Én inkább azt látom a fiatalok filmjein, hogy nagy hatással van rájuk a televízió, illetve a komputerkép, s hogy szívesen kísérleteznek a digitális kamerával.

- K.L.: Igen, ez mindenütt komoly probléma, de azt hiszem, hogy ezt ki fogják nőni valahogyan.

- filmhu: Nem lehet, hogy fordítva fog történni, hogy azt, amit mi filmszerűségnek hívunk, elnyelik a digitális trükkök, és a televíziós gondolkodás?

- K.L.: Szerintem erre a közönséget nem lehet behozni. A közönség, ha már kimegy a moziba, nem akar televíziós képet nézni. Miért fizessen valaki tíz dollárt egy jegyért, ha ugyanazt kapja, amit otthon ingyen is láthat?  Ennek semmi értelme. Egyébként is a közönség ma már nagyon igényes. A televízió teli van beszélő fejekkel. A moziban ez elfogadhatatlan. Aztán gyakran mondják, a film halott, a digitális technikáé a jövő.  De a film nem halott. A képet még azért ma is meg kell csinálni. Például ezeket az úgynevezett Dogma filmeket szerintem nem lehet a közönségnek beadni. Otthon a televízióban elmegy, meg különböző kísérleti helyzetekben. De én azt hiszem, egy szép napon rájönnek, hogy itt valami végzetes tévedés van. 

- filmhu:Dolgozott már digitális kamerával?

-  K.L.: Mondjuk, kipróbáltam. Nem lehet összehasonlítani a filmmel. Egyáltalán nem értem, mi az előnye. 

- filmhu: Hát hogy gyors, olcsó, és könnyen kezelhető.

- K.L.: És rossz is. Ez nem megoldás. Ráadásul nem is olcsó. Mert amíg digitálisan nem lehet vetíteni, vissza kell tenni celluloidra.

- filmhu: De ha majd már lehet?

- K.L.: Ha... De mikor lesz az? Ez egy komoly gazdasági kérdés. Hány mozi van a világon? Mondjunk egy számot, félmillió? És ki fogja megfizetni, hogy kidobálják a filmvetítő gépeket, és minden mozit felszereljenek az új digitális vetítőkkel? A stúdiók biztosan nem. A mozitulajdonosok sem, mert ők csak a pattogatott kukoricát akarják eladni.

- filmhu:Érdekelne, mi mindenre voltak még kíváncsiak a velencei főiskolások az ön életművével kapcsolatban? Az embernek sokszor az az érzése, a fiatal filmeseket nem igen érdeklik a régi dolgok.

- K.L.: Leginkább arról akartak beszélgetni, hogy mi a különbség a régi meg az új filmesek, az európai és az amerikai filmesek filozófiája között. Például hogyan dolgozik együtt nálunk a rendező, meg az operatőr. Ez valódi probléma mindenütt..

- filmhu:Köztudott, hogy erre Amerikában más a recept, mint például Magyarországon, ahol még mindig az a hagyomány, hogy az operatőr az első perctől együtt gondolkodik a rendezőjével.

- K.L.: Magyarországon jobban respektálják az operatőröket. Mi viszont technikusok vagyunk Amerikában. Ki sem ejthetjük a szánkon, hogy művészek vagyunk. Mert attól félnek, hogy ha az operatőri munka művészet, akkor mi több pénzt kérünk. Ez a mentalitás járja arrafelé. Pedig én sosem fogok mondjuk húszmillió dollárt kérni egy filmért, mint egy sztárszínész, csak szeretném, ha a respektem meglenne. És ezért harcol az Amerikai Operatőrök Társasága is, akár a rendezők ellenében is. Mert a rendezők sem szeretnék, hogy minket elfogadjanak, mint művészeket. A hivatalos nevünk a stáblistán directors of photography. És directed by: a film rendezője. De a rendezők nehezen tudják elviselni  hogy a főcímen két direktor van, boldogabbak lennének a ‘photographed by’ elnevezéssel. Egyébként ezt az elnevezést még a régi öreg cinematographerek verték ki a tízes-húszas években, s lenyelették a rendezőkkel a szakszervezetben. A munka során persze ebből nem származik semmi probléma. Ez mindig félre van téve. De amikor a szakszervezeteink találkoznak, kemény harc dúl emiatt.

- filmhu:Tavaly mesterkurzust tartott Budapesten. Filmeket is látott? Úgy értem  új magyar filmeket?

- K.L.: Talán ha egy filmet láttam. Állandóan dolgoztunk. Aztán meg közbejött a szeptember 11-i terror. Éppen utaztam volna vissza, amikor valaki felhívott, hogy kapcsoljam be a televíziót.

- filmhu:A világ filmeseinek hozzászólása szeptember 11-hez meglepte Amerikát. Gondolom sok film készül most maguknál is erről. 

- K.L.: Nem, egy sem. Mintha tabu lenne. Csak dokumentumfilmek a televízióknak. Ebben az évben csináltam egy filmet New Yorkban Sandra Bullockkal, - a film producere is ő volt, - egy romantikus love storyt, ami az első kockától az utolsóig New Yorkban forgott. És mi voltunk az első filmprodukció szeptember 11. után, amelyik a városban forgatott. Kérdezték is tőlem, látok-e valami különbséget a régi és az új New York között. Mondjuk a New York-iak nem nagyon változtak meg, mindig is arrogánsak, és szemtelenek voltak, de azért valami új mégis megjelent. A taxisofőr például most köszön. Beszállsz, és azt mondja, jó reggelt.

- filmhu: Hányadik filmje volt már ez, számolja?

- K.L.: Nehéz megmondanom.  Körülbelül hetven filmet forgattam eddig. S engem ez szörnyen megráz, ha belegondolok. Ugyanakkor persze természetes. Amikor a hatvanas években elkezdtem dolgozni, én nem a gyárba mentem minden reggel, mint a többi ember, hanem forgatni. És egyik film után jött a másik. Főként a kezdetekben, rengeteg alacsony költségvetésű független filmet csináltunk.

- filmhu:Többnyire Zsigmond Vilmossal…

- K.L.: Meg Vilmos nélkül is. Egyszer összeszámoltam, az egyik évben tizenkét filmet forgattam. Még a címük sincsen meg. Fogalmam sincs, mi lett velük. Voltak olyan filmek, amiket hat nap alatt leforgattam. Hat nap, éjjel-nappal. Aztán rendes játékfilmek is jöttek, amiknek már megvolt a tíz-tizenkét hetes átlagos forgatási ideje. De ezekből is hármat-négyet csináltam egy évben. Két hét munka, aztán kezdtem a másikat, nem volt megállás. Végeredményben ez egy tanulási folyamat, még ma is, mert minden filmben más a feladvány. Másként kell vizuálisan megközelíteni, kidolgozni.

- filmhu: Volt itt most a fesztiválon olyan film, amit szívesen felvállalt volna?

- K.L.: Igen, több is. Például egy elsőfilmes olasz rendező, Daniele Vicari filmje. Velocita massima, Maximális sebesség a címe.  Ebben  az operatőr olyan friss dolgokat csinált, hogy csak ámultam. És nagyszerűek voltak a karakterek, mintha az utcáról szedték volna fel őket. Két autószerelőről szólt a film, angolul úgy mondanák, ‘grease monkeys’, zsírozott majmok, mert minden szerelő mintha folyton olajjal, meg zsírral lenne bekenve. Olyan volt nekem ez a film, mint egy új Easy Rider... Friss,  teli  energiával...teljesen meg voltam illetődve. A közönség is imádta, legalább tíz percig tapsoltak... A zsűri a balkonon ült, az alkotók pedig a jobb oldalon. És amikor az operatőrt bejelentették, felállt, rám nézett és mosolygott. Én meg intettem neki.

- filmhu:Hogy ez rendben volt?

- K.L.: Igen. Gondoltam, ebből a fiúból lesz valami.