Kicsi a film, de erős

K4+K5

Nincs nagyobb öröm a néző/kritikus számára, mint amikor egy szemlén a kísérleti- és kisjátékfilmek nagyobb alkotói ötlettárról, felkészültségről és elhivatottságról tesznek bizonyságot, mint – ez ideig vetített – nagy testvéreik. Nem azért üdvös ez a faramuci helyzet, mert a kisfilmek rendezői – a jelek szerint – nem "képzettebb" kollégáiktól lesik el a cseleket (tehát inkább igyekeznek sajátot teremteni, mint felzárkózni az idősebbekhez), hanem mert a nézhető és szerethető rövidek léte és versenyeztetése azt mutatja, hogy a jövőben nemcsak hogy más, de várhatóan jobb nagyjátékfilmeket láthatunk majd a szemlén. A negyedik és ötödik kísérleti- és kisjátékfilmes blokk alkotásainak bemutatásakor igyekszünk majd önmagukban, homogén egységként elemezni és értékelni az egyes pályaműveket, de – lévén maga a szemle is egy egység – elkerülhetetlen lesz az összehasonlítás a mustrán vetített nagyjátékfilmek némelyikével.

Ellenpontja a tónuskirály Medvigy Gábor fényképezte Maár Gyula-filmnek - Dobos Tamás: Öreg fa

A két, egyenként egyórás válogatás darabjai közül a legsikerültebbek a műfaji kisfilmek, holott arra számíthattunk, hogy a – magyar közönségfilm úgynevezett felvirágzása ellenére a szemlén tapasztalható – szerzői filmes áttörés szele a rövidek készítőit is megérintette. Szerencsés tehát a sort egy – nem kevésbé izgalmas – kísérleti alkotással nyitni, hogy aztán a hangkereső zsánerdarabok áttekintése után eljuthassunk a blokk legjobbjaiig. Érsek-Obádovics Mercédesz fekete-fehér super8-as nyersanyagra forgatott etűdje nemcsak azért okozott kellemes meglepetést, mert a vetítés után a film roma főszereplői, egy kisfiú és egy kislány a társadalmi mobilitás vágyát akaratlanul is kifejezve egyenesen a színpadra ugrottak – holott más alkotók megelégedtek a színpad előtti térrel is –, hanem mert formai teljességével és merész szimbolizmusával az Elröppent illúziók mindent elmondott, amit szeretett volna. Az elfojtott vágyak és félelmek szürrealista ábrázolása, és a montázstechnika merész és tudatos alkalmazása sikeres kísérletet eredményezett: a szociálisan hátrányos helyzetű szereplők szerepeltetése nem a könnyfacsarás olcsó eszközévé vált, hanem az alkatukból fakadó többletjelentés mélyebb értelmet adott a történetnek. Érsek-Obádovics kisasszony filmje amolyan "Szaffi-élménnyel" gazdagítja a nézőt: törékeny kis szereplőinek képzelt kalandja a médiumok különlegessége miatt jobban megérinti az embert.

Szintén a lélekre hat Dobos Tamás operatőr-rendező munkája, az Öreg fa, mely szépen komponált, tiszta képekben meséli el egy fa kivágásának és egy ember bezárkózásának történetét. A fekete-fehérben forgatott, döntően Székely B. Miklós mélyen barázdált arcvonásaira építő film ijesztő ellenpontja a tónuskirály Medvigy Gábor fényképezte Maár Gyula-filmnek, a Töredéknek, melyben a képeknek szinte semmi mélységük nincsen. Dobos ezzel szemben nemcsak hogy jól plánozza fel történetét, de az egyes kompozíciók fényképként is működnek, azaz már önmagukban is cselekményt hordoznak. A film befejezése jól zárja le a történetet, a műfaj keretein belül mondhatni frappáns, de nem erősebb az azt megelőző jeleneteknél. Ugyancsak "bajban van" filmje befejezésével. Dombrovszky Linda, aki szinte ujjgyakorlat-szerű könnyedséggel mutatja be szereplőit és a hatvanas évek magyar pusztájának világát, bár kissé ront a kezdeti kedvező élményen, hogy a digitális nyersanyagra forgatott fekete-fehér képsorokon az ég mindenhol ki van égve, magyarul csont fehér. A Határvidék lendületes felütése szerencsére nem feledteti a nézővel, hogy a levegőben dráma van, ám amikor tettlegességre kerül a sor, a vietnámi mellékízű tanyasi-western hangulat elillan, és katarzis helyett némi értetlenség lesz a néző ajándéka. Schwechtje Mihály filmje, Az alma ezzel szemben végig kitart kezdeti lendülete mellett, és láthatólag nem is akar alább adni belőle: csehszlovák rajzfilmhősre emlékeztető almatermelő főhőse (Scherer Péter) az egyszerű emberek tisztaságával küzd egy áldásból istenverésébe forduló csoda, az akácfája ágán megjelenő alma ellen. A hangulatteremtésben kiváló, helyenként mágikus-realistába forduló film erejét az átgondolt fényképezésen és a színészi játékon túl leginkább a nagyszerű zene adja, mely a Quimby együttes tagjainak szerzeménye, és egy Az almánál gyengébb filmet is elvinne talán. Schwechtje beleveti magát a történet sodrásába, de közben megfeledkezik arról, hogy a meseszerű főhős motivációi nem elegendőek egy tragédiához.

A meseszerű főhős motivációi nem elegendőek egy tragédiához Schwechtje Mihály: Az alma

Jobban áll azonban a tragédia Borsos Miklós rövidje, a Vége hősének, aki végső elkeseredésében, szerelmi bánatában stílusos-romantikus öngyilkosságra készül, de az események néhány humoros véletlennek köszönhetően burleszk-szerű fordulatot vesznek, és hősünk elkezd életéért küzdeni – pontossabban azért a halálért, melyet ő magának elképzelt. Borsos csattanóval felturbózott munkája reklámfilmes eszközökkel operál, éppen ezért könnyen befogadható, hatása ugyanakkor nem maradandó: az öngyilkos küzdelme humoros, de tét nélküli, azaz nem emlékezetes. Szintén stílusbeli következetességéért érdemel dicséretet Simonyi Balázs retro-filmje, az Originál Láger, egy fridzsiderszocialista zenekar megalakulásának és felbomlásának története. A Tesó panelvilágát megidéző, kizárólag szocreál környezetben forgatott kerek kis történet egy olyan Sport-szeletre emlékeztet, mely csomagolása alapján lejárt ugyan, de a zöld papírt felbontva vegytisztán érint meg bennünket a létező szocializmus és az alkotás örök vágyának szele. Szintén jól szelel Sebő Ferenc kisfilmje, az Alterego, melynek dialógusait még a manapság sztárírónak tartott Divinyi Réka is megirigyelné: a rendező és Peer Krisztián által közösen jegyzett forgatókönyvben egyetlen fölösleges mondat sincsen, sőt, a dialógusok nem csak önmagukban, az adott helyzetben működnek, de túl is mutatnak azon, nyelvileg is kerek egésszé téve az amúgy sem egyszerű történetet. A film egy fiatal és egy középkorú pár megismerkedéséről szól, párhuzamot von a – párkapcsolaton belüli – kezdeti lelkesedés és későbbi utálat között, meghökkent és szórakoztat, tankönyvi (kis)film tehát. Egyetlen, sajnos igen komoly hibája az, hogy bár a nagyszerű színészeknek minden arcrezdülése fontos, azok a bizonyos rezdülések nem mindig láthatók – hiába forgattak 16 mm-es filmre, DVD-ről vetítették. (Az alkotók a vetítés előtt ellenőrizték a DVD-t, de a projektor sajnos elállítódott, ezért romlott a képminőség - a szerk. )

Merészen fityiszt mutat a politikának Tóth Barnabás-Simonyi Balázs: Egy szavazat

Tartalom és forma, azaz stílus és mondanivaló szerencsés egységét nyújtja a Tóth Barnabás-Simonyi Balázs duó legfrissebb közös munkája, az Egy szavazat, mely szemben a szemle legtöbb alkotásával merészen felvállalja az aktualitást, és választott témája alapos körbejárása után sem foglal állást egyik oldal mellett sem, hanem merészen fityiszt mutat a politikának. A történet egy szavazókörben játszódik, ahová este hét előtt öt perccel betoppan egy kedves néni, de szavazata leadása előtt holtan rogy össze. Számít a voksa? Vajon kire szavazhatott? Mi a teendő? Mi lenne a legkedvezőbb cselekedet? Ezek a kérdések foglalkoztatják a bizottsági tagokat, akiknek pártállása kimondatlanul is könnyen felismerhető, ráadásul az őket alakító színészek egytől egyig hibátlanul teljesítenek. A film sluszpoénja már csak hab azon a tortán, melyet a rendezők a fontoskodva politizáló társadalom pofájába vágnak.

Egészségükre!