Kisfaludy András: Az Ormánság senkié se

Az Ormánság ma is senkiföldje

Filmhu: Hétfőn mit szeretett volna elmondani a DokuArt megnyitóján?

Kisfaludy András: Hát, sajnáltam, hogy akkor lekapcsolták a villanyt, így most szívesen elmondom a Filmhunnak a mondandómat. Nem elvi kérdésekre, hanem gyakorlati problémákra szerettem volna felhívni a figyelmet. A dokumentumfilmeket ez a Szemletanács nem tekinti magáénak, a dokumentumfilm a mostohagyerek. Semmi nem történik itt, ami a dokumentumfilmnek kedvezne. A technika, a vetítés feltételei és körülményei nem megfelelőek, a 320 fős terem, a hatalmas kivetítő nem alkalmas a dokumentumfilmek vetítésére, mert szétesik a kép. Mi nem filmre dolgozunk, hanem elektronikára, ami képtelen ezt a képfelbontást élesen visszaadni. Tudomásul kell venni, hogy a dokumentumfilm-szemlére csupán egy-két hely, a Puskin és a Millenáris fogadó alkalmas Budapesten. Évek óta mondjuk, hogy a dokumentumfilmek szemléjét le kellene választani a játékfilmekről, mert a játékfilm árnyékában a mi filmjeink csekély érdeklodést generálnak.

Filmhu: Nem szigetelődne el a dokumentumfilm még jobban a közönségtől, ha önálló szemléje lenne?

K.A.: Nem, éppen ellenkezőleg. Az jönne el, aki akarja látni a filmeket, elsősorban az egyetemisták és az értelmiség. A dokumentumfilmeseknek dialógust kell találni a közönséggel és a társadalommal, ehhez szervezett vitákra van szükség a vetítések után, aminek feltételei itt nem teremtődnek meg. A lényeg az, hogy önálló dokumentumfilmes szervezést akarunk.

Egy újsácikk indíttatására készült a film

Filmhu: Az Ormánság senkié se című most bemutatott filmje szomorú elmúlásfilm. Lehet ezt az elmúlást az Ormánságnál tágabban értelmezni?

K.A.: Tulajdonképpen az Ormánság problémái (egykeség, elöregedés, roma kérdés, munkanélküliség, mély szegénység, háztáji gazdálkodás eltűnése) kicsiben visszatükrözik az egész ország problémáit. Ez a határvidék teljesen kiesik a politika, az ország vezetésének látóköréből, olyan senkiföldje, amiről már rég lemondott mindenki. Nem telepítettek ide ipart, nincs fejlesztették az infrastruktúrát, így nincs munkalehetőség sem, de ami volt, azt is felszámolták. Legutóbb 2004-ben zártak be egy korszerű tejüzemet, ami sokaknak (dolgozóknak és gazdáknak egyaránt) jelentett megélhetést. Még a vasútvonalat is felszámolták, ez volt az utolsó érvágás az ottaniaknak.

Filmhu: Ha ez a jelenség a vidéki Magyarország több szegletére is jellemző, miért pont az Ormánságot választotta?

K.A.: Egy félkolumnás újságcikket olvastam 2007-ben az Ormánságról; az öt napja elhunyt kiváló újságíró, Szarka Ágota írta. Neki ajánlottam a filmet. Ma már nagyon örülök, hogy utána mentem a témának, mert remek embereket, színes egyéniségeket és igazi harcosokat ismertem meg. Mali Zoltán, Drávapiski polgármestere, akit a filmben is láthatunk egy végvári harcos, aki küzd a területet nyomorba taszító uzsorások ellen, küzd a térség ipari fellendítéséért, és számtalan módon igyekszik a lecsúszott embereken segíteni. Többször megverték  már, legutóbb egy hete dobtak kézigránátot az udvarába, és porrá zúzták az autóját. Azzal haragította magára a gazembereket, hogy az Országgyűlés decemberben elfogadta az általa felterjesztett Uzsoratörvényt.

 

Kisfaludy András Fotó: Valuska Gábor

Filmhu: Miért döntött úgy, hogy Ön is szereplője lesz a filmjének? Közelebb áll az Ön filmkészítői attitűdjéhez, hogy narrátorként jelen legyen?

K.A.: Ez valahogy adta magát. Én vagyok a kérdező, de egyben olyan is vagyok, mint a néző, aki az események előrehaladtával ismei meg a történetet. Az én reakcióim a néző reakciói is lehetnének. Remélem, valódi dialógus alakulhat ki a filmem és a társadalom között, azt sem bánnám, ha politikusok is megnéznék, mert ezek a távoli jajkiáltások nem jutnak  el Budapestig. A politikusok nem feladatuk, hogy elmenjenek a helyszínre, de egy ilyen film segíthet, hogy ismeretlen problémákkal szembesüljenek. Minden társadalomnak szüksége van egy metafizikai pontra, amihez igazodni tud. Ez lehet Isten, de Fülep Lajos szerint a nép is (a népi kultúra és gazdálkodás), ami több száz éves hagyományokra épül. A film azt tárja fel, hogy ez hogyan tűnik el hazánkban, ennek a feladatnak az Ormánság csak egy kirívó példája.