Kölcsönös analízis

Forgács Péter

Reggel s este mintegy jó tizennégy évig analizáltuk egymást Zazie-val, szóval ez nem futó kaland volt, igazán bizalmas, de mértéktartó volt kapcsolatunk. Mondhatni nem csak úgy közömbösen szolgáltuk az idõt, s egymást. Sokszor fordult hozzám gondjaival, kapcsolati problémáival, pszichoszomatikus szorongásaival, néha a pánik-hangulataival, vagy a szenvedélyes és frusztráló barátságaival, párhuzamos léteivel, a szeretõk álmaival, s a felmenõivel kapcsolatos archetipikus asszociációival.

Máskor épp jókedvében találtam, beszédes volt, csacsogott és gyengéden bámult rám, hogy miért is írigylem ennyire örök jókedvét, alapvetõen s mindig barátságos farkcsóváló attitüdjét. Zazie néha arra kért, foglalkozzunk mással is szeánszainkon: pl. a böjtös és ünnepi ciklusok hatásaival és asztrológiával. Tulajdonképp oly sokat beszélt hozzám, hogy egyszer érezvén az egyensúly megbillenését, kérdezni kezdett: "Milyen volt az elsõ szerelem?,  pl. amikor Dombi Irénnel csókolózott 1964-ben, mit szólt a Nagy Kövér?" Persze a hárítás tört elõ belõlem e fordulat, továbbá szemérmes természetem miatt, s hirtelen rám jött a felejtés, az elharapott szó követte, s a szégyenteljes hallgatás. De bizony megint az õ bölcsessége oldotta meg a problémát, a feszült, hónapokig tartó helyzetet, mikoris felhívta figyelmemet - vagyis inkább gyengéden utalt - Ferenczi doktorra, mintegy mellékesen egy esti szeánszon - bridzseztünk épp s Chiantit ittunk, ha jól emlékszem - úgy félig letolta a szemüvegét és ártatlan képpel, mintegy félszegen odavetette: "Olvasta a Naplót?" - "Milyen naplót?" - kérdeztem vissza, meglehetõsen közönyös hangon, mert azt hittem, hogy elterelni óhajtja figyelmemet vagy a kártyában rosszul áll, "Hát a Ferenczi Klinikai Naplóját." Hukk, ugh, csuklottam egyet mert ez tulajdonképpen tabu volt köztünk, már ugyanis mások elött a mélylélektanról "csak úgy?!" értik? Csak úgy beszélni, csacsogni? S ugyanakkor micsoda rejtélyes egybeesés!  Minthogy épp akkoriban írta Groddecknek Ferenczi az egyik Zelma-levelet, amirõl egy véletlen ágyláncon keresztül értesültem, valami disznóvágás utáni borozgatás közepette. "Nos, majd megnézem" - mondtam félszegen, s igyekeztem bridzspartnereink figyelmét elterelni e témáról.

Hát nem sokkal ezután Zazie londoni rokonaihoz ment pár hétre, s a távollétének hiánya okozta szenvedéseim s gyötrõdéseim közt tárcsáztam fel Ferenczit, aki hosszas tûnodés után azt javasolta, hogy megfelelõ felkészüléssel, gyengédséggel és odaadással (a szamuráj-hûség és a fõvárosi hüszterion megfelelõ elegyitésével) próbálkozzak a kölcsönös analizissel. Hát így.

Zazie visszatérte után Simont kértem meg, ha, és amennyiben Zazie hajlandó, akkor felvenné-e kamerával a témát. Õ is igen segítõkésznek mutatkozott. Hát így, ennyi. Tulajdonképpen hónapokig folytattuk Zazie-val, de kizárólag csak ennek a részletnek a nyilvánosságra hozatalához járult hozzá, nem is igen értem miért pont ezt a részletet választotta ki! Amúgy sajnálatos módon Zazie korai halála sem teszi lehetõvé (a túl sok szivar!) a páratlanul értékes és bõ filmanyag nyilvánosságra hozatalát a következõ 75 évben, tiszteletben tartva az immár utolsó kívánsággá vált kérését.