Nyomtatás
kostenlos porno deutsch porno free porn titten porno gratis porno porno

Kőrösi Zoltán: Igyekeztem felmérni a helyzetet

Az új MMK elnök


2009. december 22. - Schreiber András



Kőrösi Zoltán: Igyekeztem felmérni a helyzetet

Kőrösi Zoltán József Attila-díjas írót választották a Magyar Mozgókép Közalapítvány kuratóriumának élére a szervezet alapító tagjai. Az új elnök az MMKA finanszírozási rendszeréről, az alapítói kör átalakításáról, és a januárban felálló új kuratóriumról beszélt a filmhunak. Villáminterjú.

filmhu: 2001-2008 között, hét éven át voltál tagja a Magyar Mozgókép Közalapítvány játékfilmes szakkollégiumának, mondhatjuk, hogy jól ismered a közalapítvány és a magyar filmszakma betegségeit -- sajtóértesülések szerint ezeket, pályázati anyag gyanánt tizenkét oldalas dokumentumban tártad az MMKA alapítói elé. Elegendő a problémahalmaz feltárása egy pályázat megnyeréséhez?

Kőrösi Zoltán: Szeretnék eloszlatni egy tévedést. Ez a bizonyos dokumentum nem programszöveg volt, programírásról kezdetetektől fogva szó sem volt. Amikor a nyáron az alapítói kör néhány tagja megkeresett, hogy vállalnám-e az új kuratórium elnökségét, igyekeztem felmérni a magyar film és az MMKA helyzetét -- ebből állt össze az a tizenkét oldalas problémaklaszter, ami az alapítókkal folytatott személyes beszélgetések, ha úgy tetszik a program-tárgyalás alapját képezte.

filmhu: Szerinted melyek a legégetőbb problémák? Amikor feláll az új kuratórium, melyek lesznek az első lépések, lesz-e például súlyeltolódás a támogatási rendszerben?

K.Z.: Előszöris nagyon fontos megjegyezni, hogy bár december 31-én lejár a jelenlegi kuratórium mandátuma, ez nem jelenti automatikusan azt, hogy 2010 január elsejétől az én elnökletemmel az új testület megkezdi a munkát. Egyrészt azért, mert az alapítói kör -- bár már tartott egy szimpátiaszavazást -- majd csak január 8-án szavaz az új kuratóriumi tagokról, illetve a kultuszminiszter is csak ezidőtájt jelöli ki a minisztérium által delegált kuratóriumi tagot, de azért is, mert az új testület bejegyzése akár három hónapig is eltarthat, így reálisan leghamarabb tavasszal kezdhet dolgozni az új kuratórium. Ami magát a kérdést illeti, elengedhetetlennek tartom a magyar film és a magyar nézők érdekében, hogy újragondoljuk az MMKA finanszírozási rendszerét. A közalapítvány legfontosabb feladatát általában összetévesztik a játékfilmgyártással, illetve mintha produkciós vállalat lenne, a játékfilmek finanszírozásával.

Az MMKA jóval több ennél: a magyar mozgóképi kultúra támogatására hozták létre, erre kap állami szubvenciót. Ebbe a kultúrtámogatási feladatkörbe azonban beletartozik az is, hogy a mostaninál alaposabban átgondoljuk az egyes műfajok sorsát: finanszírozástól a közönséghez jutásig. A játékfilmeken túl például a mostohább sorsú filmes műfajoknál alapvető fontosságú, hogy a televíziók (elsősorban a köztévék) helyet biztosítsanak az alkotásoknak. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem lehet felelősséggel támogatni olyan projekteket, amelyek nem rendelkeznek bemutatási szándéknyilatkozattal. Sokkal felelősségteljesebben kell gondolkodni arról, hogy a film eljut-e a közönséghez -- hogy már a pályázat benyújtásának pillanatában tudni lehessen, hogy milyen hordozón, milyen mennyiségben kerül majd bemutatásra, és hogy hogyan lehet tovább erősíteni a pozícióinkat a nemzetközi piacon.

filmhu:Ez némiképp maga után vonhatja a filmtörvény módosítását is...

K.Z.: Talán, de ha már a mozgóképtörvény módosítása szóba került, akkor itt sokkal fontosabbnak érzem, hogy megoldjuk az alapítói kör átalakítását. Ezt persze meg kell előzze egy hosszadalmas és alapos filmszakmai konzultáció -- efféle döntéseket az MMKA önmagában nem hozhat meg. És csak emlékeztetőül: az új kuratórium még fel sem állt.

filmhu: Ha már visszakanyarodtunk: a január eleji szavazástól milyen eredményt vársz? Milyen összetételű kuratóriumnak örülnél?

K.Z.: Ez korábban is kérdés volt, hogy milyen súllyal szerepeljenek a társadalmi, illetve a szakmai kurátorok. Én három elvet érvényesítenék: folyamatosság, szakszerűség és változás. Szükség van olyan kurátorokra, akik biztosítják a folyamatosságot, emellett be kell vonni új szakembereket: filmeseket és más területről -- jog, gazdaság -- érkezőket.

filmhu: Milyen arányban? Hány régi tagot látnál szívesen az új kuratóriumban?

K.Z.: Mivel az MMKA vezető testületének az elnökkel együtt nyolc tagja van, ebből egyet a miniszter jelöl, ha a három elvet egyenlő arányban érvényesítenék az alapítók, akkor elégedett lennék. Nem nehéz kiszámolni.


filmhu: És azután? Tavaszig mi lesz?

K.Z.: Grunwalsky Ferencék ügyvezető kuratóriumként folytatják, amíg le nem zajlik a bejegyzés. Természetesen úgy egészséges, ha az átadás-átvétel alatt a régi és az új kuratórium minimum konzultatív viszonyt alakít ki.




Címkék

szakma , interjú





a cikket az alábbi linken találod:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |