Kosztolányi – filmen
Elképesztő, de az első „Kosztolányi-film” csak 1958-ban készült el. Fábri Zoltán Édes Anná-ja érdekes félsiker a rendező pályáján. A forgatókönyv kissé megerősítette a társadalmi-politikai háttér-rajzot, zajosabbá tette a balul sikerült Tanácsköztársaság utáni megtorlás hangját és a bornírt tekintélytiszteletre, avítt konzervativizmusra, csökött múltbanézésre épülő „keresztény kurzus” Kosztolányinál keserűen ironikus – a filmben élesen „leleplező” - ábrázolását. Fábri képi nyelve a regény bujkáló tartalmát, az elfojtott traumákat világítja meg az írónál direktebben. Fábri stílusa talán itt a leginkább expresszionista, víziós jelenetekben bővelkedő. Mintha sokmindent kimondana, majd mindent egyérteműen ábrázolna a film, és kevesebbet sejtetne. Az Édes Anna így is annak a néhány ’56 utáni szűk esztendőnek egyik értékes alkotása, még ha Cannes-ban méltatlanul meg is bukott.
A hatvanas években Ranódy László két filmjével is a Kosztolányi-adaptációk egyik lehetséges másik fajta, a hagyományos-epikus realizmushoz közelebb álló változatát mutatta be: méltányolhatóan jó színvonalon. Különösen a Pacsirta sikerült: kiváló lélektani kamara-játék született a regényből, Nagy Anna emlékezetes címszerepével. Mégsem róla, hanem a fiatalon is vénlány-jelölt Pacsirta idős szüleiről szól a történet: Tolnay Klári és Páger Antal kiváló, a tárgyat pontosan értő és érző játéka sokmindent megéreztet a (ma már) „réginek” mondható, hagyományos magyar színészi játék múlhatatlan értékéről. Az Aranysárkány nagyobb ivű, tágabb szemhatárú film: kevésbé zárt és kevésbé fojtott, s az epikus történetbonyolitás, meg a „drámai csomópontok” összehangolása talán kevésbé sikerült, mint a fekete-fehérre fotografált Pacsirta lélektani megmunkáltsága. Az Aranysárkány színes nyersanyagot követelt, és képi világának, - hogy kissé nyakatekerten mondjam – a szöveg „megelevenültségének” egyik kulcsa – az alföldi kisváros marasztaló terein túl - a tanár-apját csúful elhagyó félig-kamaszlány, félig-nő Hilda. Nem tudom, mennyire közismert, hogy Ranódy mindvégig egy akkor feltűnt, egészen fiatal, izgalmas megjelenésű, de egészen gyakorlatlan szinésznővel akarta eljátszani e fontos szerepet. Végül nem vállalta a kockázatot, és a tehetségét már többször fölényesen bizonyitott Béres Ilonát választotta. A kezdőnek semmiképpen sem mondható Béres Ilona azonban hiteltelenné vált ebben a szerepben: nincs benne görcsös vagy fojtott titok és meglepetés. Az Aranysárkány legnagyobb értéke így Mensáros László játéka lett. Novák tanár úr a XIX. század legnemesebb hagyományait egymaga képviseli a nemes hagyományokat ordasan elárult XX. század elején, ahol már minden és mindenki erőszakra, hazugságra, színvonaltalanságra van hangolva. Úgy érzem, Kosztolányi kísérteties módon megérezte Mensáros Lászlót erre a szerepre: senki így el nem játszhatta volna.
Ranódy még egy érdekes epizód-szerkezetű filmet készített Kosztolányi-témákra: a Színes tintákról álmodom valódi amatőrfilmet felhasználva ábrázolja magát az írót, Kosztolányi Dezsőt, családját és Hattyú kutyáját (talán a Logodi utcai ház kertjében).
Ranódy később tisztes Móricz Zsigmond filmet rendezett, és halála azt sejtette, hogy annak, amit ő csak ő tudott, a regényhez hű, filmnyelvet érző irodalmi adaptációknak vége. Valahogy úgy látszott, olyan hangulatot érezhetett az olvasó és néző a vadul meglódult kilencvenes években, hogy Kosztolányi most egy ideig megint félre lesz téve a filmstúdiókban. Nem egészen így történt, és ez nagy érdeme az akkor épp pályakezdő Pacskovszkynak. Szabadabbul, lazábban, könnyedebben, de hasonló érzékkel és értelemmel vette le a polcról az Esti Kornélt, mint a maga Kosztolányi-köteteit annakidején Ranódy. Az Esti Kornél játékos és vidám novella-regény, játékosan vidám és mélyen szomorú egyszerre. Nem olyan könnyű mindezt megéreztetni a filmvásznon. Pacskovszkynak szeretetreméltóan sikerült, épp olyan hatást kelt az a film, mint amilyet az író javasolt bármifajta művésznek: mázsás súlyokkal úgy kell labdázni, hogy mindenki azt higgye, libegő lufballonnal játszik az alkotó. Persze olyan alkotótárs is kellett ehhez a filmhez, mint Máté Gábor, aki Kosztolányiként nemcsak a külső megjelenés meghökkentő hasonlósága okán kiváló, hanem mély beleérzésével is. Egyetlen hátulütője lett a megérdemelt kritikai és közönsgsikernek: attól kezdve mindenki hasonló értékű filmet várt a fiatal rendezőtől, aki eddig kevéssé igazolta a nagy várakozást. Pedig ez a mérce: magasan áll, s nem szép alatta szaladgálni.
Esti Kornél csodálatos utazása (1994) – Rendezte: Pacskovszky József. Írta: Kosztolányi Dezső Esti Kornél című novellaciklusából Matuz János és Pacskovszky József. Kép: Gózon Francisco. Zene: Bach, Beethoven, Chopin, Joseph Lanner, Victor Máté. Vágó: Szentandrási Éva. Hang: Réti János. Díszlet: Romvári József. Jelmez: Jánoskúti Márta. Szereplők: Máté Gábor (Esti), Erdély Mátyás (Kornél), Igó Éva (Editke anyja), Németh Gabriella (Editke), Benkő Gyula (Editke apja), Kathleen Gati (Bankárné), László Zsolt (Ügyvéd), Dunai Tamás (Sárkány), Szarvas József (Ábel), Marozsán Erika (Bécsi asszony), Kormos Edit (Kücsük), Pap Vera (Kücsük anyja), Révész Anna (Gréte), Rudolf Teréz (Hrusz Krisztina). Gyártó: Hunnia Filmstúdió. 99 perc.
Duna Televízió - április 11. szerda 19.05
