Közös lépcsőház – interjú Nyári Oszkárral

Barnóczky Ákos: Szőke kóla

filmhu: Honnan jöttél, merre tartasz? A Dallas Pashamendében te játszottad Gryllus Dorka férjét. A Szőke kólában Robi vagy, Veréb, azaz Majka egyik legjobb cimborája.

Ny. O.: A Kaposvári színházban dolgozom, emellett itt Budapesten a Piccolo gyerekszínházat csinálom, és pár éve elkezdtem filmezni. Kékesi Attila operatőrrel együtt csináltunk egy kisjátékfilmet, Hadmenjen címmel. Írtam egy színdarabot is, A Mátyás téri muzsikusok címmel, ezt főiskolásokkal adtuk elő. Nagyon élvezték azt, hogy belülről látják ezt a világot, azonosulhatnak sokkal temperamentumosabb figurákkal. Azt tervezem, hogy nyáron filmforgatókönyvet írok ebből az anyagból.

filmhu: Számodra miről szól a Szőke kóla?

Ny. O.: Az egymás mellett élni tudásról. A többség és a kisebbség viszonyáról, arról, hogy hosszú út és munka, míg eljutunk oda, hogy ne úgy nézzenek az emberek a cigányokra, hogy ez cigány, hanem hogy ez egy másik ember. A toleranciáról beszélek. A művészetnek például feladata, hogy ezt felszínre hozza, megjelenítse: ez egy másik kultúra, nem jobb vagy rosszabb, hanem egyszerűen másmilyen.

filmhu: A filmben egy csavarral megfordul ez a helyzet, egy igazi budai juppi, Lerner Nándor kerül kisebbségi szituációba a nyóckerben.

Beleznay Endre és Nyári Oszkár

Ny. O.: Igen, de közben mégis a cigányság az, ami megítéltetik. Ha kisebbségi filmről van szó, a társadalom perifériáján élőkről, itt rögtön a cigányságra asszociál mindenki. Ez a film próbál egy látásmódot adni. Nem tud túlságosan részletgazdag lenni, de közel próbálja hozni a témát érzelmi impulzusok formájában. Aki megnézi, talán nyitottabban kezdi el látni a kérdést.

filmhu: Mennyire érzed hitelesnek a nyócker és a romák ábrázolását ebben a filmben?

Ny.O.: A nyolcadik kerületben járva meg lehet tapasztalni a hétköznapi csodákat, a szabadságot. Azt a fajta életvitelt, és szabadságfokot, amiről a legtöbb enber csak álmodik. Ez az odacsöppenő menő vállalkozó srác felfogja ezt, megérti. A munkán és a karrierjén kívül semmi és senki nem érdekli, mindent és mindenkit eltaszít magától. Aztán konfliktusba kerül, és a történet folyamán megváltozik a helyzet. Lesznek barátai, akik történetesen romák. Hozzátenném, hogy ha megnézed a hajléktalanokat az utcán, nem látsz köztük romákat. Ugyanis nincsenek. Nincsenek hajléktalan romák, mert befogadják egymást.

filmhu: Úgy érzed, hogy ez a forma, egy olyan közönségfilm, mint a Szőke kóla több emberhez, szélesebb rétegekhez el tudja juttani az üzenetet?

Ny.O.:  Az embereket nem lehet túlterhelni a bűntudattal. Gondoljunk csak a vallásra, a bűn után ott a feloldozás. Úgy gondolom, ez a fajta megközelítés, amit a Szőke kóla sugall, még elfogadható az embereknek. A társadalom azt diktálja, hogy ne törődj semivel, legyél rajongója embereknek, termékeknek. Csakhogy ezeket a termékeket mindenki számára kínálják, de nem mindenki számára elérhetőek. A legnagyobb probléma a félelmet generáló sötétség a fejekben. Ha közelebb lehet hozni a dolgot, már elértünk valamit. Ha el tudtál hinteni magokat, már jó. A film művészeti értékét pedig ítéljék meg azok, akik megnézik. Az a helyzet, hogy az emberek nem bajlódnak egymással. Ha belenéznénk a másik szemébe, akkor megláthatnánk, hogy ki ő. Ott van például a lépcsőház, ahol lakom. Ott ugye együtt laknak az emberek. Szembejött velem egy skinhead srác, ránéztem és köszöntem neki. Először meghökkent, aztán visszaköszönt. Tanuljunk meg egymás mellett élni! Bajlódjunk egymással!