Közösségi terek városban és vidéken
Fiatal kritikusok a Filmhéten
Kevés két olyan olyan távol eső helyszínt találhatunk, mint a kiskunsági tanyavilág és Budapest, a világváros, a Filmhét szerda délutáni ismeretterjesztő szekciójában mégis egy blokkba került a kettő. S bár a bemutatott problémák között sem nagyon lehet sok kapcsolódási pontra találni, egyvalami egészen biztosan összeköti őket: egy adott hely csak lakói, azok sorsa, élettörténetei révén válik igazi lakóhellyé, máskülönben csak épületek egymás mellett álló lélektelen halmaza. Így látták a fiatal kritikusok a Magyar Filmhetet.
Mindig különös érzés, ha felnőtt fejjel értünk meg valamit, ami húsz-huszonöt évvel korábban az iskolában, például földrajzórán nagyon jól elraktározódott emlékezetünkben. Szerda délután a MOM Parkban a Filmhét délutáni ismeretterjesztő szekciójában levetített Küzdelem egy csatornáért és egymillió munkahelyért című film például az egykor az Alföldről tanultakat idézhette elő, miszerint a mezőgazdasági szempontból oly fontos területet a kiszáradás veszélyezteti. Fazekas Lajos filmje egy konkrét tájegység, a Homokhátság sötét színben látott jövőjén, és a szinte egyetlen megoldásnak tekintett Duna-Tisza csatorna megépítésének lehetőségein keresztül mutatja be ezt a problémát.
Kiderül a filmből, hogy az elsivatagosodás folyamata az utóbbi évtizedekben öltött aggasztó mértéket, s hozzájárul – sok más összetevővel együtt – egy kulturális képződmény, a tanyavilág lassú pusztulásához is. Nem csupán racionális gazdasági szempontból fontos a térség égető problémáinak megoldása, hanem az ott élők sorsának alakulása szempontjából is. A kiutat jelentő Duna-Tisza csatorna megépítése révén például elkerülhetővé válik, hogy Kecskemét nagyságú városok lakosságát kelljen kitelepíteni és átköltöztetni kevésbé száraz vidékekre, így az ott élőknek sem kell addigi életüket felszámolniuk.
A Küzdelem egy csatornáért és egymillió munkahelyért alkotói forgatás közben
Az alkotás a kelleténél talán egy kicsit hosszadalmasabban vezeti rá a nézőt, hogy a felvetett probléma megoldása az immáron évezredek óta – már Traianus császár idejében is – tervezgetett csatorna lenne, amely a két nagy folyónkat, a Dunát és a Tiszát kötné össze, nem csak az öntözést elősegítendő, de a vízi teherszállítás révén költségcsökkentő és a környezetet is óvó módon. Beszélnek róla volt és a forgatás idején hivatalban lévő polgármesterek, megyei közgyűlési vezetők, mérnökök, és még Martonyi János egykori külügyminiszter is megszólal. Hallhatunk lehetséges amerikai és kínai befektetőkről, költség- és energiakímélő kivitelezési tervekről, határokon átívelő összefogásról, miközben - talán mert ezek a tervek nem jutnak el a mainstream médiáig – valahogy hihetetlennek érezzük az egészet, hogy ebben a kis országban egyszer ilyen nagy horderejű projektek valósulnának meg.
A szekció második filmje, a Neve is van: Budapest (rendező: Kocsis Tibor) a narráció szerint egy háromrészes sorozat első darabja, ám a Filmhéten csak ezt vetítik, így könnyen támad hiányérzete a nézőnek, kicsit nehezen rakja össze magának, mit is látott, mert mindig ott motoszkál a fejében, hogy az összképhez az a másik két rész is kellene. Másrészről felveti a problémát, mennyire kell egy ismeretterjesztő filmnek aktuálisnak lennie? A közel egy órás alkotás során ugyanis sokszor szembesülhetünk a felvételek során még újszerű, azóta viszont jócskán elavult információkkal. Egyik szemem sír, mert ez bizonyos szempontból kínos, még ha tudjuk is, hogy a Filmhéten bemutatott alkotásokat két év terméséből választották ki, de a másik nevet, mert ez is azt mutatja, hogy Budapest egy folyton változó, élő, lüktető hely is egyben.
Neve is van: Budapest - előzetes
Az elv egyszerű, a Nagykörúton, a 4-6-os villamos vonala mentén teszünk egy kirándulást a Széll Kálmán tértől a Mester utcáig. A film a közterekre szándékozik elsősorban figyelmet fordítani, legyen szó a Széll Kálmán tér megújulásáról szóló tervekről, a Millenáris közösségi kertjéről vagy az olyan „elhibázott terekről”, mint egy kis parkról, amin áll ugyan egy szobor, de köré a tervezett park végül nem lett kialakítva. Csupa paradoxon, a sehova nem vezető lépcső a Nyugati téren, vagy az itáliai palotákat másoló műemlék jellegű épületek tövében megbújó gagyi reklámtáblás szexshop.
Már ezen az utóbbi szakaszon is, de még inkább akkor, amikor az utazás a Király utcai megállóhoz ér, érzékelhető némi logikai megbicsaklás, vagy legalább is a tematikai fogódzót kereső nézőt jócskán elbizonytalanítja, hogy mit is akar ez a film elmondani Budapestről? Belső-Erzsébetvárosról például valóban sok mindent lehet mesélni, de mintha a sokat markol keveset fog esete forogna fenn, ráadásul itt érződik a leginkább, hogy milyen gyorsan avulhat el egy nagyvárost bemutató ismeretterjesztő film aktualitása, legyen szó akár egy lebontásra ítélt ház sorsáról vagy a különböző tűzfalfestő teamek munkájáról.
Neve is van: Budapest
A film a legvégén még visszatér erre a helyszínre, a Szimpla Kert és a romkocsmakultusz rövid bemutatása már sokkal szorosabban kötődik a tematikailag az alkotás többi részéhez. Például a józsefvárosi Magdolna-negyedben vagy a 9. kerületi Tompa utca környéki területeken megvalósuló városrész rehabilitációs megoldásokhoz, melyben fontos szerepet kap, hogy az ott lakók is részt vesznek akár egy-egy park arculatának kialakításában, hiszen mégiscsak ők laknak ott. Bár néhol nehezen észrevehetően, de végül csak kirajzolódik a filmnek erre vonatkozó mondanivalója.
Az önreflexív és ebből kifolyólag gyakran önironikus, olykor bohókás, vidám stílushoz nagyban hozzájárul a háttérzene, talán egy-két helyen érződik némi disszonancia. Értelemszerűen más, optimistább hangulatot eredményez, mint az első film hol drámai, hol patetikus aláfestő zenéje, amiről persze ugyanúgy elmondható, hogy jól passzol a mű mondanivalójához.
A kisebb problémák ellenére is megérte-e beülni a két filmre. Az első esetben egy kevés publicitást kapó, mégis, áttételesen nem csak a környéken élőket, de mindannyiunkat érintő problémára hívta fel a figyelmet, míg a második esetben rengeteg olyan pillanata van a filmnek, amikor, a régi sláger szavaival élve rácsodálkozhatunk a városra: Budapest, Budapest, te csodás!
Szerző: Pethő Anita
