„Lejazzfesztiváloztak bennünket”

Éppen fél órája érkezett Kolozsvárról Győrbe Durst György, a Mediawave Alapítvány elnöke, haja még csillogott az üde fürdőtől a rajongók nagy örömére. „Rövid leszek, de összeszedett nem” mondta, majd utalva a választásokra hozzátette „Sok minden történt az utóbbi hetekben, ami túl sok volt, túl zavaros, de most végre itt vagyunk, és megkönnyebbülhetünk.” Ezután a szót Hartyándi Jenőnek, a fesztivál főszervezőjének adta át, aki immár másodszorra nyújtotta át a Párhuzamos Kultúráért díjakat.

A díjazottak között volt Dresch Mihály, jazz-zenész, Kotnyek István, filmes (és ezután még tizenöt egyéb szakterület felsorolandó), Kerekes Gábor, fotóművész, Szőke András, ugyancsak rengeteg minden és Zerkula János, gyimesi prímás, aki, miután átvette a csókát formázó elismerést, belecsapott a lecsóba, és játszani kezdett. Ugyan a közönség a tévésektől, fotósoktól szinte semmit sem látott belőle és feleségéből (ütőgordonka), az üzenet eljutott: Végre elkezdődött.

 A kisjátékfilmek első szekciója nem volt nagy áttörés az itteni nagy átlaghoz képest. A közönség soraiban a legnagyobb sikert a francia Ron Dyens hárompercese érte el (A láng/La flamme). A némafilm két szereplője, fehércsipkés ruhában a tengerparton randizik. Vagyis randizna, ha nem akadna meg a filmtekercs, és a fellobbanó celluloid ne égetné meg a hősszerelmes ifjút. Két Hollywoodot is megjárt filmes munkája emelendő még ki, a belga Lieven van Baelen A vonal és a spanyol Luis Prieto Bamboleho című alkotása.

Az előbbi (Ridley Scottal is dolgozott együtt) azért, mert a rövidfilmes „van egy jó ötletem” módszert vérprofizmussal tette naggyá. Egy fickó vörös vonalat húz a sivatagban. Húzza-húzza, végzi a dolgát és betartja a szabályokat: a meghúzott vonalon nem lép át. Ám egy Lynch-féle, örökké vigyorgó pofa, fittyet hányva a szabályokra ide-oda ugrál. (Kicsit olyan az egész, mint egy kartográfus kirándulás Szaúd-Arábia határvidékein.) Nyomasztó álmok a sivatagban, gyilok, de a poént nem lövöm le.

A Bamboleho főhőse egy fiatal srác, aki egy francia putriban nődögélt, és spenót helyett éticsigával tömték. Elege lesz (ugrás) és elköltözik a barcelonai tetőrengetegbe. A jelenetek csak érzékeltetik a sztorit, nem köti a filmet lineáris dramaturgia. Lopkodás és menekülés, 68-as fíling splanglival és 69-es helyzetek egy szabad nővel. A rendezőt, aki az USA-ból jött vissza Spanyolországba még az ’94-es Oscar-díj szele is megérintette, amikor vágóként közreműködött a The Night Voice című filmben.

 Az animáció viszont erős volt. Minden szempontból. Van az a fajta angol gyurma, amit már megismerhetünk a Hüvelyk Matyi titkos kalandjaiból. Ijesztő életszerűség, a kosz a falon, a kutya szája szélén imbolygó nyálcsomó, és kemény sztorik. Suzie Templeton filmje ilyen, egy megözvegyült apa és elárvult fia egy lepattant, földszintes angliai vöröstéglás sorházban. El tudjuk képzelni. Még annyit, hogy a kérdés, amire választ kapunk, így hangzik: Hogyan halt meg anyu? A két legfrissebb anyag közül az egyik kétségkívül Markéta Plachá Glossza című ópusza. Abszurd vázlata egy filmnek, amely vázlat maradt – de film lett. A másik egy egész hosszú melodráma a finn bábos Kari Juusonentől a Pizza Passionata. Finom gesztusok a gyurmaarcon, egy határozatlan pasi és egy határozott nő egymásra talál – de hogy! És itt ez a lényeg. A vége pedig, egy meztelen ping-pong meccs a vécéajtón. A közönségsiker ebben a szekcióban kétségkívül Hegedűs Márton Mesterlövész című alkotása volt. Ha nem tudtok Győrbe jönni, nézzétek a meg a filmet a rajz.film.hu-n.

 A fesztiválon vendégeskedik majd Phil Mulloy, a morbid animáció nagymestere (tavaly elsöprő sikere volt Intolerancia c. filmjének) és az ugyancsak évek óta sikeresen szereplő Jos Stelling, aki tavaly a Benzinkút c. alkotásával nyert itt. Stellingnek az itt már klasszikusnak számító két erotikus rövidfilmje (Váróterem, Benzinkút) mellett két nagyfilmjét is vetítik (Bolygó hollandi, Váltóőr). Mindent összevetve itt továbbra is erős a film, bár szombat este Durst arról „panaszkodott”, hogy lejazzfesztiválozták a Medawave-et.