Leni Riefenstahl: Emlékeim – 1902-1945

Az alvajáró

Riefenstahlt undorodott a valóságtól; illuzionista volt, és egy – soha meg nem tagadott - szörnyszülött segédje.
Az 1987-ben publikált memoár – amelyet az idei Könyvhétre jelentetett meg a Nagyvilág Kiadó – bizonyítékul szolgál arra, hogy az emlékgyártót íróként is egyetlen cél vezette: életben tartani, sőt, konzerválni az önmaga képére kreált, egyetlen létező világot – következésképp’ likvidálni mindazt, ami eszményi tablójára „nem való”.

Riefenstahl több száz oldalon nem más, mint nőideálja, egyben soha meg nem valósuló szerepálma, Heinrich von Kleist Penthesileája. Amazon - a vampok korában. Saját vágya rabja.
Kizárólag túlzásokban fogalmaz: habár szokatlanul későn, tizenhat éves korában vette első táncóráját, és tizenkilenc évesen húzott először spicc-cipőt a lábára Jevgenyina Eduardova egyik tanítványaként, első föllépésekor, a müncheni Tonhalle színpadán nem fölfigyeltek rá, hanem egyenest üstökösként robbant be az egyetemes táncéletbe.
Hogy táncosnőként valójában mennyit ért, ne bolygassuk, mindenesetre mesterkurzusra járt Mary Wigmanhoz, föllépett a Max Reinhardt vezette Deutsches Theaterben (amely mégsem egy csehó), és számos németországi színházban. Legmesszebb Prágáig jutott (a londoni és párizsi turné elutasítását valószerűtlen indokkal magyarázza: elfogadhatatlannak tartotta, hogy azt az őt szerelmével üldöző Harry Sokal szervezte-pénzelte. Mint addigi összes színpadi megnyilvánulását, és később jó néhány filmjét…)

Jellemző, hogy Riefenstahl (akinél a Berlini Állatkert dísztermeiben rendezett nő-mustrán csak Lee Parryt, a korszak ismert színésznőjét ítélték szebbnek) két mondat közé szúrja be, hogy – apja utasítására – jelentkezett az Állami Iparművészeti Iskolába is. Összetákolt egy-két portrét, aktot, s noha csupán két embert tartottak arra érdemesnek, hogy fölvételt nyerjen (természetesen ő az egyik), mégsem tisztelte meg jelenlétével az intézményt.
Színésznői ambíciói is varázslatos módon realizálódtak: huszonkét évesen megtekintette Dr. Arnold Fanck A végzet hegyén című filmjét, amely valósággal hipnotizálta. Fölvette a kapcsolatot a főszereplővel, Luis Trenkerrel, mivel azonban a színész-hegymászó nem válaszolt a levelére, találkozót szervezett a rendezővel. Hamarosan övé A szent hegy főszerepe – és elkezdődik a több éves, összeveszésekkel-kibékülésekkel tarkított munkakapcsolat a belé úgyszintén reménytelenül szerelmes Fanckkal, aki rendezőként, a „hó fogságában” is szerelmes leveleket ír – és dugdos Riefenstahl párnája alá. Riefenstahl azonban Hans Schneeberger operatőrt szereti (memoárjában őt nevezi élete egyetlen szerelmének), miközben a nő nyilván Trenker számára sem közömbös.

Némi konfliktushoz vezet, hogy egy hegyi kunyhóban négyen alszanak egy ágyban.
Fanck munkái, noha műfajukat tekintve melodrámák, leginkább sportteljesítmények. „Esztelen” expedíciók.  Riefenstahl életében a tánc szerepét átveszi a hegymászás. Közben megtanul síelni is. (Olvasóim számára nyilván egyértelmű: egy-két év, és a német női síválogatott tagjai olimpiai kerettagsága ellen protestálnak.)
Nem telik sok időbe, és bár névleg Fanck a direktor, magához veszi az irányítást kvázi-rendezőként is. 

1932-ben mutatják be első önálló munkáját, a Kék fényt (forgatókönyvíró-társa, szeretője: Balázs Béla.) Filmje amatőrszereplői Sarn-völgyi parasztok. Elég megnézni a róluk készült fotókat: Riefenstahl zsenialitása kétségbevonhatatlan.
Ebben az évben azonban rendezői debütálásánál is fontosabb esemény történik: februárban megnézi a berlini Sportpalotában szónokló Hitlert. Májusban levelet ír neki; találkozót kér tőle.
Mielőtt elutazna Grönlandra, az S.O.S.! Jéghegy forgatására, fogadja őt a pártvezér.
A „többi” köztudott: egy év múlva bemutatják a nürnbergi pártnapról készült A hit győzelmét, majd a Párizsi Világkiállításon aranyérmet nyert Az akarat diadalát.
És bár a küszöbe előtt hasztalan nyüszítő, férfiúi hiúságában megsértett Goebbels minden erejével akadályozza munkáját – mint propagandaminiszter -, a Vezér születésnapján, 1938. április 20-án bemutatják a mindenkori olimpiai játékok legnagyszerűbb dokumentumfilmjét, a Velencei Biennálén Arany Oroszlán-díjjal jutalmazott A nemzetek ünnepét.
Riefenstahl a Test rabja – Susan Sontag szerint többek között ez bizonyítja azt, hogy náci volt. Tévedés. Kiváltképp mostanság, a testkultusz korában.
Riefenstahl olimpia-filmje a test és a technika diadala. (Minden egyes sportversenyt más-más operatőr fényképezett. Mind sportág-specialisták. Először itt használtak víz alatti kamerát, sínen futó kamerákat, gödröt ástak, hogy alulról fényképezhessék a magasugrókat. Mint tudjuk, Riefenstahl számos bravúrt, korszakalkotó technikai megoldást valósított meg a pártnapi filmek esetében is.)

Másfelől: Riefenstahl számára az intellektusnál sokkal fontosabb volt a szépség, az esztétikum. Kiváltképp: szexuális értelemben vonzotta az agresszió. Szeretői listája maga a Bajnokok Ligája. Zsoké, teniszbajnok, síbajnok, Glenn Morris.
Majd’ mindegyikük választott sportáguk legjobbja. 
Az amazon egész életében provokált. Nőként azt akarta, hogy leigázzák. Riefenstahlt attakírozták, nála nincs gyermeki „koketta”.
Első szexuális kapcsolata során lényegileg megerőszakolták. Glenn Morris (későbbi Tarzan, és gyakorló szadista-alkoholista) letépte róla a blúzt az olimpiai stadionban, százezer néző szeme láttára, hogy megcsókolja csupasz mellét. Majdani férje, Peter Jacob lovagkeresztes őrnagy berúgja az ajtaját, mielőtt magáévá teszi.

Leni Riefenstahl egy-két kivétellel (Max Reinhardt, Josef von Sternberg) nem pazarol emlékiratában egyetlen szót sem korának legnagyobb művészeire. Nem is járt velük össze.
Viszont minden egyes alkalommal bámulattal hallgatja végig Hitler „impulzív” monológjait. Amint a „rezidenciára” rendelik, kocsiba pattan, találkozik Mussolinival, és hazaérve részletesen beszámol az eseményről.  „Exkluzív” filmbemutatókon vesz részt, és ha filmjei megvalósulását veszélyeztetve érzi, azonnal a Vezérhez fordul. Elérzékenyülve fogadja a tőle kapott porcelán órát is, amely szerinte Hitler kitűnő humoráról tanúskodik, mivel a művésznő notórius késő volt. 

Riefenstahl fivére Oroszországban esett el, egy gránát tépte darabokra. Büntetőszázadba került, mert lekicsinylően nyilatkozott Hitlerről és állítólag a feketepiacon vásárolt húst. Testvére nem talált alkalmat arra, hogy ügyében segítséget kérjen.
Leni Riefenstahl mindemellett fontosabbnak tartja, hogy majd’ mindegyik fejezetben beszámoljon az őt élete végéig kínzó hólyaggyulladásról (a „hegyi”-filmek eredménye), amelyet majdan Hitler háziorvosa, Dr. Morell próbál gyógyítani.
Az utólagos, rövid feljegyzéssel együtt mintegy 415 oldalas könyvben a Háború című epizód a 341. oldalon kezdődik. Ennek a fejezetnek legnagyobb részét is Peter Jacobbal való viharos románca, levelezése, esküvője teszi ki.

Néhány sor arról, hogy végül miért nem örökítette meg a háború eseményeit haditudósító stábjával, legfeljebb fél oldal a fivér és az apa halála.
A holokauszt szó emlékeim szerint egyszer sem íródott le. Erről - állítja Riefenstahl - először a szövetségesektől értesült, amerikai letartóztatása során.
Barátai nyilván csak a levegőváltozás kedvéért hajózták át az óceánt.
Riefenstahl nem tagad, és nem fecsérli erejét magyarázkodásra. Riefenstahl nem „tud”.
A Kiadó Leni Riefenstahl könyvének publikálásával – mondhatni – hiánypótló tevékenységet végzett. A hiánynál azonban nagyobb a csalódás: a 3600 forintos könyv hemzseg a nyomdahibáktól, értelemzavaró elírásoktól, amelyek között rögtön az első oldalon fölbukkan egy tárgybeli tévedés: Riefenstahl nem augusztus 2-án, hanem augusztus 22-én született.
Van olyan példány, amelyből oldalak hiányoznak. Képszerkesztői sajátosság, hogy a Háború epizódot olimpiai fotóval is illusztrálják.
Riefenstahl 1945-ig emlékezik. Azonban 1945 után sem kezdett új életet. Leni Riefenstahl egyetlen életet élt. Az ember – amíg csak él – egyetlen mesében hisz.

Szívesen elolvasnád olcsóbban? - Klikkelj ide: Bookline.hu