"Leszámolás a nosztalgiával"

Török Ferenc: Szezon

filmhu: Mikortól forog a Szezon?

Török Feri: Úgy néz ki, augusztus ötödikén indulunk el. Remélem legalábbis, mert még gazdaságilag nem sikerült beindítani a filmet, a szerződések sem köttettek meg. Amolyan utolsó utáni állapot ez, a legkritikusabb időszak. Válságstábok napról napra, kuncsorgás, szívességkérés... Persze ha már forog a film, erre senki nem fog emlékezni. Már abban elfárad az ember, hogy a színészekben is meg a stábban is tartsa a lelket, miközben tudja pontosan, hogy egy centiméter és az egész összeomlik. Például előlegeket kellene adni a díszletnek, a jelmeznek, hogy vásároljon, építsen, öltöztessen. Szóval kemény feladat.

filmhu: Ha most nem indul el, akármikor, mondjuk jövőre is leforgatnád?

T.F.: Persze. Több, mint két éve dolgozom rajta. De én soha nem fogom kimondani, hogy „jövőre majd leforgatjuk”. Maximum csúszik egy hetet, aztán kettőt, kötünk majd iszonyú kompromisszumokat, kihúzunk a forgatókönyvből, ilyenek. A stáb egyre idegesebb, a kamera lefoglalva, lassan belecsúszunk a színházi évadba, lóvé meg sehol. Ebből állt az elmúlt két hét, hogy húztunk: „na innen vegyünk le egy kávégépet, onnan azt a takarást”. De nem akarok panaszkodni, mert nagy lehetőség, hogy ennyire jól elő tudtunk készülni, csak ez a pár hét nehéz, amíg a szerződések alá nem íródnak. Nem tudunk a szakmai kérdésekre koncentrálni, csak szuggeráljuk magukat: „ez a film lesz”.

filmhu: Az idén az MMK által támogatott játékfilmek jó színvonalat ütöttek meg. Azért nem lehet véletlen, hogy még ezek között is a legtöbb pénzt kapta a Szezon.

T.F.: Persze. Látszólag szkeptikus vagyok, holott a megítélhető maximumot kaptam, ami azt jelenti, hogy bíznak a könyvben meg bennem. Az is eszembe jut néha, hogy Enyedi Ildikónak mióta van jó forgatókönyve, vagy  Janisch mióta próbálja összehozni a  harmadik filmjét, ehhez képest én egy szuper mázlista, bár nagyon olcsó csávó vagyok: százharminc millió a filmem. „Csak éppen” a napi kis meccseket kell megvívnom. Az én nevemre, könyvemre, személyes barátságaimra van alapozva az egész stáb. És tudom már most, hogy nem lesznek kifizetve, mint ahogy én se vagyok tavalyról. El lehetne kezdeni az okokat keresni, hogy a rendszer, a producer, én vagy az MMK, vagy az általános pénztelenség a hibás. Az mindenesetre tény, hogy partizánakció ez az egész.

filmhu: Hogyan jutott eszedbe, hogy Alig címmel dokumentumfilmet forgass Aligán a volt pártüdülőről? Mennyiben előtanulmány a játékfilmhez? Hogyan következett belőle a Szezon?

T.F.: Három éve, a Moszkva tér forgatása után olvastam egy cikket Aligáról. Schiffer tanár úrral minimális pénzt szereztünk rá és lementem egy videókamerával forgatni. Engem a pincérek mai helyzete érdekelt, de sokat tudtam meg arról is, mi volt Aliga régen. A játékfilm forgatókönyve erre a kutatásra épül. Durva ütközési terep a jelenkori vendéglátóipar. Az hagyján, hogy pénztelen, megalázó helyzetekbe kerül a pincér, ráadásul ott van a szeme előtt a gazdagság. És a nyaraló embernél kevés gusztustalanabb van a világon. Az étterem ütközőpontja a különböző társadalmi csoprtoknak. Aliga mindehhez tökéletes díszlet.

filmhu: Meséld el a Szezon történetét.

Nagy Zsolt

T.F.: Három huszonöt év körüli srác dolgozik a helyi diszkóban Karcagon. A film első húsz perce az alföldi kisvárosban játszódik. Elvannak a nihilben, van pénzük meg csajaik, semmi különös. Aztán a főszereplő barátnőjét lenyúlja a főnök. Elhatározzák, hogy elhúznak a Balcsira melót keresni. Felveszik őket Aligára, megismerkednek az ottani pincérekkel, meg egy lánnyal, aki ott van szakmai gyakorlaton. A konfliktus szempontjából fontos az a három pesti család, akik Aligán nyaralnak. Az egyik karcagi srácot kirúgják, és együtt feljönnek Budapestre, jön a nagy tengés-lengés . Aztán a főhős még egyszer visszakuncsorogja magát Aligára, de nemsokára vége a szezonnak...

filmhu: A pincérek kiszolgáltatottsága fogott meg?

T. F.: Ezek a srácok kiszolgáltatottak, de megbosszulják. Ebben a szituációban nap mint nap visszabüntet a pincér, miután  kivagyiságból lealázták. Mikor meg a szabadnapon elmegy szórakozni, sokkal szemetebb a másik pincérrel, mint az átlagember.

filmhu: Honnan gyűjtöd ezeket a helyzeteket? Nyilván nem lehet mind a saját közegedből származó saját élményanyagod.

T.F.: A dokumentumfilmemből meg a hétköznapokból. Keresem a feszültségteli szituációkat, amelyek drámára alkalmasak. Konfliktusos mozit szeretnék csinálni, amiben a színészek egymásnak feszülhetnek. Amiben nem az a tét, hogy elmegyek-e este bulizni, vagy hogy sikerül-e az érettségi, hanem az, hogy beledöglök vagy végig csinálom.

filmhu:A mennyasszony-elcsábítás lagzin játszódó jelenete is valós történésen alapult?

T. F.: Igen. Aliga ma is azért érdekes, mert a pesti elit: tévések, brókerek, de leginkább politikusok járnak ide. A pincérek olyankor büntetnek keményen, mikor a gazdag pesti úriemberek Aligán hagyják feleségeiket a nyári hétköznapokra. Egyből lecsapnak a fiatal, izmos, huszonéves alföldi fiúk. És nem olyan szinten büntetnek, hogy belenyomják mosogatószert a tányérodba, hanem igazi ősgyűlöletből. Pontosan látják azt, hogy társadalmilag feljebb jutni számukra lehetetlen, ezért inkább büntetnek – sokszor magukat is.

filmhu:Kik játsszák a főbb szerepeket?

Nagy Ervin haj nélkül

T.F.: Nagy Zsolt a főszereplő, Rezes Juci a másik. A többiek: Nagy Ervin (amúgy őt holnap fogjuk tarra nyírni, szeretném, ha brutálisabb lenne, mint szokott), Kokics Péter, Géczi Zoli, Takácsy Peti és Hámori Gabi. Csuja Imre lesz az étteremvezető. De egy-egy epizódja van Szirtes Áginak, Kerekes Évának, Sinkó Lászlónak, Angernek vagy Elek Ferinek. A legjobb színészekkel akarok dolgozni. Kicsit ráuntam arra, hogy „légy önmagad a kamera előtt”. Persze, legyenek hitelesek a színészek, de dolgozzanak érte. A reality show-hullám nagyon leértékelte a kamera előtt való jelenlét primér őszinteségét. Legalábbis számomra. Tavaly sorra csináltam a reklámokat és nagyon meguntam, hogy szinte „animációs” filmeket rendezek élő szereplőkkel: „gyere ide, nézz oda”- ez a csúcs instrukció. Persze Bressont továbbra is imádom, meg a dokumentarizmust, de ki akarok próbálni mást is. Körvonalazódni látszik egy új színész generáció, akik, ha nem rontják el, Cserhalmiék óta az első komoly csapat lehetnek. Ők fogják fontossá tenni a magyar filmet újra, nem feltétlenül a rendezők. Fantasztikus érzés volt, hogy, amikor Géczi Zoli megkapta az egyik főszerepet, magától beállt pincérnek dolgozni egy pesti étterembe. Nyári gyakorlat a forgatásig.

Rezes Judit

filmhu:Az operatőr ismét Garas Dani lesz? Ki írja a film zenéjét?

T.F.: Garas Dani persze, a zenét pedig Zságer Balázs csinálja.

filmhu: A történetben nagy hangsúlyt kapnak az ételek. Meg itt van ez a cukorgyár is…

T.F.: Ez is a dokumentumfilmből jött. Az egyik srác anyukája a cukorgyárban volt fogorvosnő – ami önmagában is abszurd. Kitaláltam, hogy a főhős fiú nem nagyon bírja a cukros ételeket, mindent keserűn szeret. A cukor aztán vezérmotívummá nőtte magát. De van egy pingvin-motívum is. Az egyik idős pincérnek pingvin-járása volt. A pingvin tényleg olyan, mint egy totyorászó pincér. Kitaláltuk, hogy az egyik nyaraló kisfiúnak legyen egy játékpingvinje, ami mindig az asztalon totyog. Ebből felfejlődött egy újabb asszociációs sík. Ezek a vissza-visszatérő képi rímek, formailag is meghatározzák a történet ritmusát.

filmhu:Akármennyire is jelen idejű a történet, mégis érezhető rajta valami nosztalgia.

T.F.: Ezek a terek, amik körülvesznek minket, determináltak, de nem feltétlenül nosztalgikusak. A Balatonban is sokszor a pocsolyát érzem, azt, hogy nem a tengerparton vagyok. A Balaton persze egy nagy közös nevező: expressz-tábor, zimmer frei, hekkezés stb. De most kicsit ijesztőbb a hely – és nem csupán ökológiailag. Három hónap alatt meggazdagodni, hogy egy évig ne kelljen semmit se csinálni, de aztán bármi áron! Kicsike magyar kapitalizmus. Persze, szép minden, a felszínen nyár van, meg szabadság, de hullaszaga van az egésznek. A diszkóban szar számok szólnak. Siófokon, ha végigmész, egyetlen igényes hely nincs, csak a középszerűség. Nosztalgia? Csak leszámolás a nosztalgiával. Egy apropó, hogy valamiről meséljek, de semmiképp sem egy „forró rágógumis” történet arról, hogy hurrá itt a nyár. Nem egy vidám nosztalgikus, hanem keserű humorú film lesz a Szezon.

Kokics Péter

filmhu:Ezek a hősök mindig utaznak, ide-oda helyezgeted őket térben.

T.F.: A pikareszkek mániákusa vagyok. Azokat a hősöket szeretem, akik nem egy helyben állnak, állandóan változik körülöttük a helyszín és az életük is. És ezt a mozi is nagyon szereti.

filmhu: Nehéz a második nagyjátékfilmmel kapcsolatos elvárásoknak megfelelni?

T.F.: A másodikkal már markánsan kijelölsz egy pontot, ami felé tartasz, ráálltál egy pályára. Alakul a dialógus a közönségeddel, s ez komoly felelősség. Nagyobb stressz annál, minthogy azon rágódjak, hogy a Szezon relatíve szűkösebb körülmények között készül, mint a Moszkva tér ezelőtt három évvel. Ez van, ebből kell kihozni. Sajnos már elszálltak a diákságból adódó kedvezmények, most már te vagy a profi rendező, akitől mindenki száz százalékos instrukciókat vár. De legalább örülök, hogy a másodikig eljutottam. Mert most már úgyis megcsinálom.