Malaccal teljes
Hurka túra
Balogh Lajos Vajszó talán leglelkesebb polgára úgy dönt, az idei nemzetközi böllérversenyen az ormánsági ízeknek is meg kell mérettetniük. Így hát csapatot toboroz, szponzorokat gyűjt, egyenruhát varrat és feladatokat oszt. Mindeközben a malacok is „terítékre kerülnek”: végigkísérhetjük útjukat a születéstől egészen hurkatöltőbe kerülésig.
A csapat egyik tagja a nagy esemény reggelén a fürdőszobában készülődik. Amikor a borotválkozás után kinyitja a tükrös szekrényajtót, a kamera menthetetlenül lelepleződik: az operatőr mosolyogva néz szembe önmagával és a nézővel. Ez a játékos önreflexióvá is átértelmezhető baki végül azonban a film egyik legsikerültebb beállításává válik.
Ami a formanyelvi kivitelezést illeti, ezen felül is találunk néhány ötletes beállítást, ám a közelikkel igen fukarul bántak az alkotók, amit akkor kezdünk el igazán hiányolni, amikor a film végén kapunk egyet az idős bácsi arcáról. Arra az arcra mintha rá lenne írva az egész élet, csak éppen nincs időnk elolvasni.
A film egyik jelenete – mikor is a csapat legidősebb tagja indulás előtt elbúcsúzik a feleségétől – bebizonyítja, hogy még egy olyan már-már pavlovi reflexként működő „vigyázz magadra” frázis is lehet jelentéssel teli. Egy, a film emlékezetes pillanatai közül, melyek többsége azonban inkább bájos vagy éppen humoros életkép. Ilyen például ugyanennek a bácsinak – a sportteljesítménynek sem utolsó – 1,8 liter pálinka elfogyasztásáról szóló története, vagy a malac már-már burleszkbe illő kergetése az udvaron.
A csapat főnöke egy zöld malacpersellyel járja végig a falut, hogy támogatást gyűjtsön a nagy úthoz. A falu lakói egymás után dobják a perselybe a kisebb-nagyobb összegeket, ám az így összegyűlt pénz még mindig kevés, ezután már az önkormányzaton múlik minden. Mindezt egy elejtett félmondatból tudjuk csak meg: a szegénység, a problémák végig a kép hátterében maradnak. Kedves, udvarias szereplők, szimpatikusak, drukkolunk nekik, történetük azonban – talán épp e visszafogottság miatt –nem válik igazán átélhetővé.
A rendező felhasznál néhány eszközt a fikciós filmek kelléktárából: ha csak finoman is, de végigvisz egy pontos dramaturgiai ívet, melynek érdekében kissé megbontja a lineáris időszerkesztést, illetve beilleszt egy dokumentumfilmben szokatlan álomjelenetet.
A film elején a rendező látszólag egy egészen más történetet exponál, mint amit végül elmesél. Balogh Lajos immár többedszerre indul független jelöltként a helyi választásokon, hogy képviseletet szerezhessen a roma kisebbség számára az önkormányzati testületben. A film azonban nem Balogh Lajos politikai karrierjét mutatja be, de nem is a romák helyzetével foglalkozó rasszizmusellenes dokumentumfilm. Éles váltásnak tűnik tehát a böllérversenyen való indulás története, valójában azonban mindkettő egyről szól: az ambícióról, arról, hogy egy eldugott falu néhány lakója megmutassa, itt vagyunk, létezünk.
Szimpátiát és érdeklődést keltő, szerethető alkotás, sok emlékezetes momentummal, de a katarzis sajnos elmarad. Kár érte.
