Mediawave felező

Így múlik el a világ

Mindig friss virág Magyar N. Attilának

A félidőben érdemes számot adni néhány változásról a Mediawave történetében. Az első és legszembeszökőbb változás maga a vetítések előtt látható szignálfilm, ami idén nem a jól megszokott képsorokkal és zenével várja a fényírókat. Durst György, a Mediawave Alapítvány elnöke erről röviden annyit mondott, hogy a főcímzene szerzője, a tavaly itt járt Wim Mertens, finoman felhívta a fényírók figyelmét a jogdíjak kérdésére, így aztán teljesen új, jórészt zajokból és dalrészletekből összerakott aláfestés, valamint – tekintettel az idei vezérfonalra - főleg a Spirit témakörében beérkezett idei és korábbi filmek részleteiből készült képmix vette át a bevezetőfilm helyét. Újdonság az is, hogy eltűntek a fülhallgatók, mivel a szervezők eztán feliratokkal segítik a vásznon való tájékozódást. A képaláírások ugyan időnként csúsznak, vagy idő hiányában fel sem kerülnek, egészében véve azonban úgy tűnik, a rendszer beválik. A harmadik komoly változás a fényírók fájó pontja. A Rómerház információs központjával szemben, közvetlenül a moziterem mellett egy kis benyíló várja az arra járókat. A boltív alatt elhelyezett asztal mintás terítőjére hanyagul odadobott szalmakalap nagyon is ismerős. A különös ereklye, a fölötte látható borostyánnal körbefuttatott fotókiállítás és a barátok jegyzeteivel teli emlékkönyv, no meg a mindig friss virág a tavaly elhunyt Magyar N. Attilára, a fesztivál régi munkatársára emlékezik.

Fotókiállításból akad itt vidámabb is. A szintén a Rómer Házban látható Humor, fekete humor c. nemzetközi pályázat képei az élet komikus, szellemesen torz véletlenadta pillanatait próbálták fénybe vésni. A kiindulási alap a teoretikusok adta vonal, azaz: „A humor az élet visszásságait mélyről fakadó derűvel szemlélő és megbocsátó kedélyállapot, illetve az ebből fakadó megnyilatkozás, szellemes tréfálkozás, mely a komolyság látszatával csúfolódást, abszurd vagy komikus helyzetet takar.” A pályázat díjait április 25-én, 16 órakor adták át Tóth József Fülesnek, Gáti Györgnek, Cseh Gabriellának, és Nagy Norbertnek. A fekete ott van Jürgen Schadeberg fotóin is a Xantus János Múzeumban, csak itt a fehérel kontrasztba állítva. A mára már világhírűvé vált művész 19 éves korában, 1950-ben érkezett Dél-Afrikába, ahol az egymástól elkülönülten működő feketék és fehérek társadalmának megörökítőjévé vált. Képein füstös jazzkocsmákból a plafonról lógó egy szál villanykörte alatt súrolófényben felvillanó fekete-fehér zongorabillentyűk, finoman derengő rezek világából zsírosan felfénylő mosolygós néger arcok, húsos combú táncosnők idézik a múltat. Johannesburg és Sophiatown utcáin négerek olvassák az újságot, kártyáznak és vágnak hajat, miközben a másik oldal, a fehérek világa, strandon napoztatja sápadt bőrét, partikra jár, futóversenyt rendez, és farsangi mulatságon lopja a csókot. A kontraszt szembeszökő: fekete és fehér örök ellentétével sokkol.

A művészet egy baleset eredménye Bruce Petty: Emberi szerkentyűk

A Panoráma szekció ANI4-es blokkjában már bemutatkozott az Oscar-díjas animátor, Bruce Petty. Ausztrália egyedüli animációs Academy Awards nyertese (Leisure, 1976), elkalandozott a reklámszakma felé is, de főképpen szatirikus karikatúráival hívta fel magára a figyelmet. Álláspontját a világ és a társadalom működéséről aztán bravúrosan megfogalmazta egy animáció-sorozatban is. Az Ausztrál Animációs Tanmesék – Emberi szerkentyűk életünk meghatározó „szerkentyűit” figurázza ki. A széria két legfrissebb darabja a tavaly készült Global és Art az animációk hármas versenyblokkjában került levetítésre. A végkonklúzió szerint a globalizáció voltaképp arról szól, hogy osztályozzuk a Földön lévő dolgokat hasznos és haszontalan kategóriákba sorolva őket, a művészet pedig egy baleset eredménye, amikor egy égett fadarabbal rajzolni kezdtek. Témájában idevág a blokk egy másik filmje, a szintén ausztrál Mirranda Burton Telephone című munkája. A picassói minimalizmussal megálmodott telefontörténet Zap Mama ritmusaira gondolta újra a telekommunikáció elidegenítő hatását, ami akár a pók, hálót sző és befon. A civilizáció áldásos, azaz áldatlan hatásait taglalja a sokszor díjazott orosz Okszana Cserkaszova A Man From the Moon című munkája is. A híres orosz etnográfus, N. Miklohu-Maklai életéről, kutatásairól és álmairól szóló film a pápuák elpusztítását mutatja be furcsa agonizáló rémálmok közepette eredeti pápua dallamokra. Az „így múlik el a világ dicsősége” a hármas blokk tanulsága alapján „így múlik el a világra” módosul. Nem vidám.