Mediawave Majális

Fél óra frissítő vonatozás, negyed órás séta a Duna-parton, kisebb kitérő a tücsökhangú mezőn keresztül, és már ott is vagy. A Monostori Erőd, mint helyszín, talán a Művészetek Völgyének Klastrom színpadához fogható, csak sokkal több és épebb fallal. A fogadóbizottság egy egész provance-i fúvósformáció „síppal, dobbal, nádi hegedűvel”. Tökéletes aláfestés a csendes nyárűző sörözéshez. Az árnyékban a fesztiválhangulat elengedhetetlen tartozékai, az ujgur táncosok „teljes menetfelszerelésben”, amiből jut egy-egy masni a majálishangulat elengedhetetlen tartozékainak, a gyerekeknek. Az egyre bővülő fieszta vége nemzetközi kooperáció: ujgurok ropják gall ütemre magyaros virtussal - az asztalon. Na és ez még csak a belépő...

 
A folytatás sokféle lehet, kinek-kinek ízlése szerint. Az Erőd-mozi kistermében, a Wc előtt duzzadó sor közvetlen szomszédságában, a fényírók kedvencei, a két nagy öreg, Zerkula bácsi Bükklakról, és Big Lucky Carter „Középlokról”. Noha az együttműködés időnként akadályokba ütközik a zenei elképzelések terén, a tömeg nem tágít, úgyhogy a későn érkezők kénytelenek más elfoglaltság után nézni. Lásd: fűben fetrengés, büfében ácsorgás, vagy egyéb koncertek. A partiszakasz barlangjában némi animai hagyományok mentén teremtett feeling a műsorfüzetben feltörekvő fiatal budapesti együttesnek titulált Ultrától és ritmusba alámerülés a Trottel formációjával. Akinek ez kevés, még autentikusabb formában juthat ritmusbelövéshez. A varázsszó: Kasaba. Az öttagú ghánai ütőscsapat zsinagógabeli szereplése kicsit későn indította be az átfagyott közönséget, igaz akkor az öltözőig csábította a táncolókat. Most viszont semmi akadálya a szabad önkifejezés mozdulatokba fojtásának. A motiváció pedig olyan hatásosra sikeredik, hogy az össztánc örömzenéléssel egészül ki. A hirtelenjött jam-session résztvevői a franciák, a kolumbiaiak, na meg maguk Kasabáék (egyes zsinagóga-udvari ferdítések szerint Kasa- Basa).

 
Hartyándi Jenő is az afrikai csapat zenéjét választotta sziesztájához, ami már csak azért is kellemesen telt, mert elektromos póráza, a mobiltelefon lemerült. Azért mi így is rátaláltunk, és a fesztivál félideje környékén a tapasztalatokról faggattuk. A nehézségekről itt csak annyi álljon, hogy a hétköznapokat nem lehet kikerülni, így a félházakat sem, a nézői szokásokhoz pedig a zsűri működése miatt nem lehet alakítani a moziműsort. Az ellentmondások feloldhatatlanok, a teljes fesztivált pedig csak kevesen tudják végigkísérni, a Mediawave azonban nem is akar tömegrendezvénnyé válni. Idén a legnagyobb problémát, a technika kikerülhetetlen ördöge mellett, maguk a zenekarok okozzák a csúszásokkal. Viszont kellemes meglepetésnek számított, hogy bár nem hétvégére esett, mégis teltházzal ment Pharon Sanders és csapata. Végül arra is fény derült, hova lett Warhol. Azaz Stanislaw Mucha Hova lett Warhol? című filmje. Az ígéretes alkotás Karlovy Varyba készül, ahol sajnos kizáró ok az egyéb fesztiválokon való szereplés, tehát egyelőre le kell mondanunk a hármas dok. blokkról.

Érdemesnek bizonyult átverekednünk magunkat a fűben fehér foltokként fekvőtáncot folytató performancerokon, meg a virslire és kolbászra várók kígyóján, mert az akusztikus színpadon, ami nem is színpad, csak egy katakomba hűvösségű apró terem az erőd alagsorában, megint műsorra kerültek a sámánok, ezúttal hangosítás nélkül. Az egymás lábán taposó rajongók, de maga a zenekar is úgy érezte, ez a bensőséges gyertyafénnyel megvilágított hely valahogy jobban illik a nagy ÓM szertartásaihoz. Az egész felsőtestet megrezgető torokhangú éneklést egyébként állítólag bárki megtanulhatja, és akkor akár egy egész fúvósszekciót elővarázsolhat a torkából. Ez már csak azért sem tűnik lehetetlennek, mert a mongolok büszkén vállalnak közösséget a magyarokkal az „Isten Ostorának” apropóján.

 
A nap sztorija Big Lucky Carterhez kapcsolódik, aki annyira belefeledkezett a majális-záró tűzijátékba, hogy lemaradt az összes fellépőket szállító járműről, így a tavalyi Trabantos-kalandot megtoldotta eggyel, és személyvonatra szállt. Azt mondják, ez is bejött neki.