Mészi CYTHERA/3
- Gyere, igyunk valamit, - ébresztett Anita.
- Rendben vagy?
- Most, hogy már mindenen túl vagyunk… csak…
- Csak mi?
- Csak még ez az utolsó nap…
Mikor Anita csakozik, az komoly problémát vetít előre.
- Mi baj? A gyomrod?
- Az is. Az idegességtől.
Máris kezdtem én is citerázni.
- De hát, mindent levajaztunk, nem?
- Az Ámor…
- Mi van Ámorral? Belezúgtál valakibe?
- A gyerek-Ámor. Akit statisztának hívtunk.
- Többet akar?
- Nem jön. A szülei azt mondták, nincs az a pénz, amennyiért majmot
csináljanak a gyerekükből.
- De hát, Ámor…
- Egy fenét. Azt látják, hogy pucérra vetkőztetjük a kölyköt, befújjuk
aranyporral és mutogatjuk, mint a vásári majmot.
- És ez most reggel derült ki?
- Majdnem. Megeresztek néhány telefont és megoldjuk.
Elafonissire egy utazási iroda naptárképén akadtam rá és mikor odamentünk, Mészi és Marosi rögtön a szívükbe zárták a helyet. Két órai autózás a hegyek között, kanyargó szerpentineken, amit Marosi ledöngöl másfél óra alatt, de akkoris. A hely szépsége mindent megér. 2 x két óra, az a munkaidő harmada, dehát úgyis csak egy-két snitt amit felveszünk, belefér, nyugtatgattam magam.
Elafonissi egy homok borította földnyelv, melyet körülölel a tenger, és egy szigetet köt össze a szárazfölddel. Ezen a néhányszáz méteren forgatjuk majd azt a két beállítást, amiért önmagáért is megérte Krétára jönni. A helynek természetesen története van, legalábbis számunkra. A környék természetvédelmi terület, egyik fele az egyik településhez, másik fele
egy másikhoz tartozik. Mikor forgatási engedélyt akartam kérni, mindenki óvva intett attól, hogy mindkét helyen megkérjem, ugyanis jó szomszédként igencsak rosszban van egymással a két terület tulajdonosa. Legalábbis nekünk így adták elő. Mivel az egyik részen napernyőt és nyugágyat ad bérbe a település, a másik féltékeny erre és áll a bál köztük. Mondtam, ez érdekes történet, mégis próbáljuk meg elintézni, hogy a földnyelvről ne zavarjanak el minket.
Pénz kérdése volt csupán, megkaptuk, azzal a kikötéssel, hogy kötelesek vagyunk a stáb élelmezését a település vegyesboltjából megoldani.
Boldogan belementem, mert nem tudtam, hogy az illető bolt több kilométerre van a forgatás helyszínétől. Mikor a strandra érkeztünk, népes görög család fogott minket körbe, ékes
görögséggel magyarázva valamit.
- Anita! Anita!
- Huhh! Ők az Ámor! Akkor rendben van.
Három mindenféle korú asszony, egy csoport gyerek meg egy pópa várt és
figyelt most lecsendesedve.
Anita pörgő nyelven csacsogott velük, akkor az egyik asszony a háta mögül előhalászott egy nagyon félénk, nagyon megilletődött Ámort. Tessék! A maguké! A pópa kis digitális fényképezőgépet húzott elő és agyba-főbe fotografálta a falu jövendő sztárját, aki megadóan pislogott.
Levetkőztettük a gyereket, Fruzsi befújta arannyal, kapott kis szárnyakat meg szőke parókát és Ámor készen állt. Kiraktuk a cuccot a színészeket, a művészeket a földnyelvre és Anitával
elindultunk a falu boltjába, hogy kis csapatunkat tápláljuk. A partról a hegyeken keresztül a kacskaringós kis utakon lehetett a faluhoz jutni.
A boltnak híre-hamva sem volt, a falunak sem. Egy darabig keresgéltünk, aztán az országúton valami bódéban vettünk gyümölcsöt, kólát és narancslevet. Más nem volt, ez is csak épphogy.
Kénytelenek leszünk a strandon, az "ellenségnél" vásárolni. Az ellenség viszonylag jól fel volt szendvicsekkel szerelve, még fel is melegítették nekünk. Mintegy két és fél óra múltán trappoltunk lefelé a homoknyelvre, akár a máltai szeretetszolgálat, kezünkben nejlonzacskókban a szendvicsek.
A stáb a földnyelven ült.
- Hogy álltok? - kérdeztem.
- Sehogy - volt az indignált válasz.
- Kiadjuk az ebédszünetet?
- Még ne. Most ne.
Éreztem a feszültséget, de harmadik forgatási nap révén ez természetes, ilyenkor szokott a stábon belül feszültség kirobbanni. Más kérdés, hogy nekünk ez az utolsó napunk is. Majd a kaja feloldja.
Anita nem várt spontaneitással kiosztotta a szendvicseket. Megdöbbenve láttam, hogy csaknem felvétel közben tolja magába a stáb a kenyeret, igencsak ki lehettek már éhezve. Az üdítőért a lányok hálásak voltak, Tóth Bandi kicsit morgott mikor mondtam, forgatás alatt nem szolgálok fel sört. Akkor kávét legalább, könyörgött. Látszott rajta , megviseli, hogy a színházzal ellentétben itt átláthatatlan rövid történéseket kell eljátszania, a hosszú várakozások szüneteiben.
Végül is az a dolgom, hogy kielégítsem a színészeinket, láttam, újabb menetem lesz az ellenség szendvicsbutikja felé.
Persze igen rossznéven vették a többiek hogy mivel ők nem rendeltek, így nem is kapnak kávét de örömmel vettem a nyakamba zúdított elégedetlenség tömeget, tudtam ezzel a rendezőt kímélem hiszen ô váratja a többieket.
Én pedig körülnéztem és éreztem boldog vagyok, sütött a nap, a tenger gyönyörű volt és az ezernyi nyaraló mind szót fogadón odébb terelődött, mialatt Mészi álma filmre került. Mind a kétszátnegyvenötezer kocka (hozzávetőleges adat).
no, Üdv, holnap, Dudi
